ARCHÍV A tisztelet hiánya: engedjük tovább burjánzani a sehová nem vezető utat?

Bár a Földön mindannyiunknak osztoznia kell, még mindig nem sikerült megtanulnunk egymás különbözőségeivel békében együtt élni. Az intolerancia ma is háborúk kirobbantója, és sok ártatlan áldozatot követel. A tolerancia hiánya beköltözött az otthonokba, családokat tesz örök ellenséggé, és az egyénben is képes olyan belső feszültségeket szítani, amelyek hatással lehetnek a hosszú távú egészség fenntartásában.

Hirdetés

Fotó: illusztráció: Freepik

A kutatók nagy többsége szerint az Y és Z generáció már olyan mentalitással nevelkedett, hogy képességeinek, valamint – vélt vagy valós – önbizalma tudatában saját véleményét az egyetlen elfogadható igaznak tekinti, és ezért néha a tisztelet hiányával képes harcba szállni. Véleményem szerint nem generációs problémaként, hanem érzelmi intelligencia szempontjából kell megközelίtenünk a tolerancia kérdését, a realitás azon talaján, ahol a fogalom definiálása nem megy át politikai vitakérdésekbe.

A „tolerancia” szavunk a latin „elviselni” igéből származik, de a „türelemmel szenvedni” jelentéssel is felruházták. Jelentéstartalma az idők folyamán kultúráktól függően változott. Manapság azt jelenti, hogy tiszteletben tartom a másik ember ideológiai, politikai, erkölcsi, nemi, etnikai irányultságát. A különbözőségekről szól, mert amikor valamit tolerálok, akkor valójában eltűröm azt, amivel amúgy nem értek egyet. Mindannyiunk egyediségéből adódóan, nem tudunk mindenben egy véleményen lenni, és

ebben rejlik a tolerancia nagysága: képes vagyok tisztelni a másik eltérőségét, legyen az bármilyen megnyilvánulás, amíg nem sérti a jogaimat, erkölcseimet, érzelmi, egészségi, szellemi, anyagi biztonságomat.

A normalitás talaján a tolerancia tulajdonképpen egy kölcsönös tiszteleten alapuló attitűd.

Magam elé képzelem az online térben végbemenő kommunikációt, s hogy mit gondol majd ezek alapján az utókor rólunk. Helyesίrási hibákkal felvértezett gyalázkodások, gyűlölködések, feszültségek, beszólogatások tömkelegét hagyjuk hátra? Vagy elfogadjuk a hiteles szakemberek véleményeit, és mindenki arról formál véleményt, amiről van kellő tudása, s akkor – ha nem is értünk mindenben egyet, de – toleránsan közelítjük, vagy engedjük, hogy tovább burjánozzon az a sehová sem vezető út, ahol mindenki mindenről véleményt alkothat, mindenfajta szakértelem nélkül.

Társadalmi, szűkebb szociális környezetünkben, vagy családon belül is meghatározó szerepe lehet az intoleranciának.

Gondoljunk csak a magyar gyermekirodalomból jól ismert, Süsü, a sárkány című mesére, ahol a kis sárkányt egyfejűsége miatt utasítja el az édesapja.

De más kultúrákban is példázzák, lásd a hindu mesét, amely az elefánt milyenségéről szól, amelyet vak embereknek kell körülírniuk. Ahányan tapintják az elefántot, annyiféleképpen képzelik el azt. És ezt saját bőrünkön is megtapasztaljuk a hétköznapjainkban, akár mások, akár mi foglalunk állást valami mellett vagy ellen, ingoványos kommunikációs talajon egyensúlyozunk.

Ugyanakkor nagyon gyakran elfeledkezünk arról, hogy míg meggyőződéseink mellett érvelünk, nem tartjuk szem előtt, hogy vakokként soha nem láttuk a teljes elefántot, s Süsünek – bár csak egy fejjel jött a világra – példaértékű viselkedése és hatalmas szíve volt.

korábban írtuk

Székely Kinga Réka: Asszonylét – Makacsul
Székely Kinga Réka: Asszonylét – Makacsul

Nem várt a nyavalyás. A villany sem volt felgyújtva. Az ágyban hátat fordított. Nem örvendett velem, amikor fizetésemelést kaptam. Nem kérdezte meg, hogy miért vagyok kiborulva. Rám nézett, és ahelyett, hogy megölelt volna, átment a másik szobába.

Hirdetés