Az iskolában és az óvodában vége-hossza nincs a történeteknek, amelyekben megjelenik a határátlépés a gyerekek, kamaszok között: „Mindig azt játszunk, amit Hanna akar”, „Levi sosem jön hozzánk, pedig hívtam, mindig én kell hozzájuk menjek”, „Nem merek szakítani a barátommal, mert nagyon rosszul érezné magát miattam”, „Csak gumi nélkül hajlandó szexelni, azt mondja, csak úgy jó neki, de én rettegek, hogy terhes maradok”, „Mindig elkéri a cuccaimat, pedig én nem szeretem, hogy mások felvegyék a ruháimat”, „Folyton a politikáról akar velem beszélni, de engem nem érdekel a politika!”
Az érintettekkel beszélgetve, szinte mindig kiderül, hogy
azért nem tudják képviselni az érdekeiket, kifejezni a szükségleteiket és megvédeni a határaikat, mert a családjukban is gyakran előfordul, hogy a felnőttek nem veszik figyelembe, vagy durván átlépik azt.
Eszembe jut a gyerek, aki piros színű ruhákban kell járjon, mert az az anyukája kedvenc színe, a kamasz, aki csak azután telefonozhat a saját telefonján, miután az öccse már eleget játszott rajta, a kislány, aki a mamájával kell aludjon, mert az magányosnak érzi magát a férje halála óta, a nagyfiú, akivel otthon pornót nézet az apja, hogy szokja, a kislány, aki mindig kedves, szófogadó és megjátssza, hogy szereti az anyukája új barátját.
Jobbik eset, ha ezek a gyerekek érzékelik, hogy ami velük történik, az nincsen rendben. Sok esetben azonban olyan mélyen gyökerezik a határátlépés, hogy maguk a gyerekek is természetesnek vélik.
Jó lenne hát, ha kisgyerekkortól kezdődően megtapasztalhatná minden gyermek, hogy vannak olyan fizikai határok, amelyeket nem léphet át bárki. Ha minél korábban megérezné, hogy a teste csak az övé, ezért visszautasíthat minden olyan testi érintkezést, amely kényelmetlen számára.
Kiváló példa erre az ún. fehérnemű szabály. Így nem kellene átélni puszikat, öleléseket és olyan érintéseket, amelyek számukra kellemetlenek, kínosak, vagy rossz érzéseket keltenek, csak azért, hogy a másik fél nehogy megbántódjon. Ám nehéz megérteni a fizikai határok mibenlétét ott, ahol gyakorlat a testi fenyítés, vagy ahol meg kell enni mindent a tányérról.
Jó lenne, ha korán megtanulhatná minden gyermek, hogy vannak ún. érzelmi határok, hogy nincsenek jó és rossz érzelmek, hogy nem helyénvaló érzelmi zsarolással kicsikarni az elvárt viselkedést, hogy ő
nem felelős mások érzelmeiért, és nem köteles mások érzelmi szükségleteit kielégíteni.
De nehéz ott megtanulni az érzelmi határokat, ahol nem ismerik el a gyermek érzelmeinek jogosságát, ahol nem lehet a dühöt kimutatni, vagy ahol kinevetnek, ha félsz.
A mentális határok tanulása ott kezdődik, hogy a családban a gyermek őszintén kifejezheti gondolatait, véleményét, hiedelmeit, a felnőttek pedig figyelmesen meghallgatják, esetleges ellenvéleményüket pedig tisztelettel fejezik ki. Azok a gyerekek, akik ennek ellenkezőjét tapasztalják, könnyen befolyásolhatók, vagy nagyon merevek lesznek elveik tekintetében, és nehézkessé válik számukra valamit új perspektívából megvizsgálni, nézeteiket időnként felülvizsgálni.
Az anyagiak, tárgyak tekintetében is vannak határaink. Már a játszótéren elkezdjük tanulni javainkat megosztani, és ha a felnőttek kellő érzékenységgel viszonyulnak e tekintetben is hozzánk, pontosan érezni fogjuk, hol húzódnak a határvonalak. Így pusztán illemből nem adunk kölcsön később pénzt, könyvet, autót, vagy bármi mást, ami nem fér bele az adott kapcsolat kereteibe.
Határaink sokfélék lehetnek – morális, spirituális, szexuális téren egyaránt gyermekkorban vetjük el a jó énhatárok magvait.
Ennek pedig egyik legszembetűnőbb jele, hogy a gyermek vagy a kamasz felismeri saját szükségleteit, és tud nemet mondani anélkül, hogy folyton elnézést kérne és magyarázkodna.
Ezért örülök annak, hogy már a mi kamaszaink számára is elérhetőek olyan sorozatok, mint a Sex Education, amely sok minden mellett arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy bemutassa, milyen sokfélék lehetnek az intimitás határai egy párkapcsolatban, és hogyan lehet jól jelezni azt, ha illetéktelenül átlépte valaki azt.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Gyermekek szexuális bántalmazása: saját környezetünkben is megtörténik, csak nem vesszük észre
Móricz Zsigmond: Árvácska. A regényben Kadarcs István a szőlőben „karóba húzza” Csörét, az állami gondozott kislányt. Megerőszakolja. A filmváltozatban mondja is a nevelőanyja: fáj neki a hátulja. Még olvasni, nézni is dermesztő, nemhogy átélni. Pedig a szexuális bántalmazás ma, a valóságban is nagyon sok gyermekkel megtörténik. Sokkal többel, mint gondoljuk.
