Én ritkán járok vásárlóként vásárokba, de akkor irtó idegennek érzem a helyzetet. Inkább azt keresem, ki van ott, hogy van, milyen a vásár. Vásárosként egy kicsit már otthonosabb, amolyan nomád életmód van, hiszen az utcán élünk napokig, belakjuk egy-egy város utcáját. Úgy tűnik, ez valamennyire passzol a létemhez, mert az idei évből ez hiányzott igazán. Hogy fogat mossak a kanális fölött, hogy az utca térkövén kiterülve szundikáljak egyet délután.
Vásározni kényszerből és talán kíváncsiságból kezdtem el, hat évvel ezelőtt.
Megszoktam már, tudom, hogy ez ezzel jár. De most is, ha megkérdezik, nem ajánlom senkinek, főként, ha mindig egyedül kell kipakolni, minden segítség nélkül. Ez ugyanis minden alkalommal, sőt naponta akár többször is, az időjárás fordulása függvényében igazi műszaki mutatvány.
Kell hozzá felszerelés, minden lehetőségre kiterjedő felkészülés: mint az ezermesterek garázsa, úgy néz ki az autó csomagtartója.
Ősszel, nyár végén már bekerül a téli szett – ruha, cipő, gumicsizma, cserezokni, pokróc, lábmelegítő, hűvös kabát, meleg kabát, esőköpeny, fedőnájlon. Tavasszal bekerül a nyári szett: szandál, cserecipő, cseretrikó, hűsítő spriccoló, szoknya… nagy öltözködések színtere a vásár. És egymás között, mi vásárosok, szoktuk ezeket csereberélni is. Mindenki tudja, hogy nincs annál kellemetlenebb, mint ha nagyon meleged van, vagy nagyon fázol.
Az utcai fiesztára fel kell alaposan készülni: viszünk kávéfőzőt, néha bort is, hát mégiscsak vendégeket várunk! Mindig egy székkel többet, hogy ne álldogálljon az ismerős.
A vásárszervezési szünetben igazi vásározós elvonási tüneteim alakultak ki, hiányzik a pörgés, a sok beszélgetés, a nagy találkozások. Vásárokkor Erdély igazán apróvá válik: egy kisváros, ahol mindenkit ismerek, a titkaikat, a legbensőbb mozgatóikat, a gondjaikat és a nagy örömeiket is. Bele lehet szokni ebbe, hogy otthonról készülsz arra, kivel fogsz találkozni, vajon mi történt vele az elmúlt időszakban.
Mindez persze akkor, ha jó az idő! Esőben, hóban is ott álldogálunk, csak éppen a varázsa tűnik el: az emberek.
Rettenetes dolog is a vásározás! Az otthonod egy stand, ami vagy billeg vagy lejtőre állították, ezeket helyre kell hozni. Viszem-hozom, cipelem a dobozokat, a szappanos ládát, a hűtőszekrényt. Van egy szeged? Van egy elosztód? Soha, de soha, még a legalaposabb csomagolás mellett sem sikerült az, hogy minden legyen nálam, amire szükségem van. Így elég gyakran a vásártér környékén lévő boltokat is látogatjuk, míg szépen minden meglesz: olló és madzag, rajzszeg, kiskalapács, szék, a minap épp egy fűrész kellett volna... Van egy vásáros társunk, na neki mindig mindene ott az autóban. Hihetetlen felszerelése van és szívesen ad is belőle.
Az egymásrautaltság jó érzése is ott van a vásárokban.
Talán háromszor voltam olyan vásárban, ahol nagyon nem az én közönségem volt az utcán. Ilyenkor, amellett, hogy a kiszállás költsége sem térül meg, még jól felbosszantottam magam azon, hogy mennyire nem értik azt, amit én készítettem. De az is lehet, hogy csak én vagyok ennyire önérzetes, más ezt sokkal lazábban veszi. Egy alkalommal azt kérdi tőlem a hölgy, miután tisztáztuk, hogy ez mi, ami ki van téve, jójó, de mire kell a szappant használni. Innen elmagyarázni, hogy ez egy bio, natúr, aromaterápiás, minden mentes kozmetikum, elég hosszú út vezet.
Veszekedni is tudni kell a vásározáshoz: érdekérvényesíteni. Ha nem vagy elég erős torokban, vagy nem jók az érveid, könnyen megtörténik, hogy a perifériára kerülsz. Ott meg bosszankodhatsz azon, hogy nem néz rá senki a portékádra. Mert tudni kell azt, hogy jobb esetben,
a kipakolt áruban a vásáros szíve is benne van, azért viszi oda, azért adja, mert azt szeretné, ha te is kapnál mindebből a jóból.
Ezért is fontold meg jól, ha nagyon durván kritizálnál: inkább csendben állj tovább, de ne bántsd meg, ha nem muszáj.
Építő kritikát kérünk, azt jó néven vesszük, abból fejlődni lehet.
Tanulmányt tudnék írni az egyes városok öltözködési szokásairól, hogy mennyire alaposan szeretnek az ottlakók cipőt pucolni, mit néznek-hallgatnak, mennyire tájékozottak, nyitottak az újdonságra, és legfőképpen talán, hogy mennyire vagyonosak. Még ezeket a megfigyeléseket is élvezem a vásárokban. Utazni is élvezek, de ki és bepakolni már nagyon nem, egy ideje ez a legrosszabb benne: egymás mellett pakolászunk, és mindegyre dohogunk, morgunk emiatt.
Tudd meg tehát tőlem, kedves vásárló vagy csak simán vásári bámészkodó: a kiszállás költséges mulatság, nem nagyon indokolt az árkedvezmény. A vásáros napokig az utcán él, így bármikor, ha arra jársz, egy kávé vagy egy palack víz maga a mennyei manna!
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
