No nem azért, mert valamit vár a játéktól. Nem. A játék kedvéért szeret játszani, és nagyon komolyan veszi azt. Örül annak, ami van. A jelenlétednek. Annak, hogy kilépsz a hétköznapod erős sodrásából, és komolyan veszed a játékot. Mert
a gyerekek azonnal megérzik, ha csak mímeled a játszást. Azonnal reagálnak, ha testben jelen vagy, de lélekben máshol jársz.
Éppen dolgoznod kellene? Igen, ez a realitás. Bevásárolni kellene, fontos hívást lebonyolítani negyedóra múlva. Ezek a való élet korlátai, melyek beszorítják a felnőttek játéklehetőségeit, a gyermekhez viszont csak annyi jut el, hogy apának most nincs ideje játszani, mert dolgoznia kell. Vagy csak egyszerűen „dolga van”.
A felnőttnek nincs ideje boldognak lenni és mást boldoggá tenni. Mert ha játszunk, akkor valamiért tesszük. Valamit várunk tőle. Egy csapatépítő rendezvényen azt, hogy jobb legyen a csoportdinamika. Egy apa-gyerek játékban azt, hogy boldoggá tegyem a gyermekemet azzal, hogy lekötöm a figyelmét pár percre.
Nem lehetne egyszerűen csak játszani a játék kedvéért? Nem azért, hogy boldoggá tegyem, hanem azért, mert szeretem őt. Őket. Áttörni a felnőtt lét korlátait, a haszonlesést, és komolyan venni a játékot.
A felnőttek között a tapasztalat a mérvadó. Ha valamiben sok tapasztalatod van, annál jobb helyet harcolsz ki magadnak a társadalmi ranglétrán. A kisgyerekeknél ez nem működik. A tapasztalat privilégiuma megszűnik, amint a gyerek rád emeli pillantását és játékba hív. Ha tapasztalt felnőttként lépsz a játék szent terébe, hamis leszel, mert ebben a térben nincsenek státuszok. Csak a felhőtlen játék felszabadító erejű.
Felnőttként, szülőként sokszor megfeledkezem a játék szabályairól, és a gyermekek rögtön reagálnak rá. Játékot váltanak, amiben már nem tudok részt venni, s ezzel finoman kilöknek a realitásba.
Az átmenet nagyon puha, ugyanakkor kíméletlen. A vesztesei mi magunk vagyunk, mert a játék tétjét keresve, hajlamosak vagyunk eltávolodni tőle – s ezáltal a gyerekeinktől. Nézzünk a szemébe, nevessünk rá, engedjük közel magunkhoz, és igenis, vegyük komolyan a játékot! Mert nem megmérettetés vagy verseny, hanem csak egyszerűen az, ami: játék. Azaz maga az élet.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Gyermekvállalás – egy életen át tartó tandemugrás
A párkapcsolatok életciklusában egyszer csak eljön a pillanat, amikor a pár elhatározza: szintet akar lépni – minden téren. Van, aki egészségesebb életmódra vált, elkezd bringázni vagy tandemugrani, és van, aki gyermeket vállal. Mi utóbbiba csaptunk bele. Háromszor.
