– Hogy indul a reggeled?
– Általában pusziöleléssel, de többféle forgatókönyv létezik. Gyakran még félálomban hallgatom, mit álmodtak a gyermekeink, vagy mi jut eszükbe abban a pillanatban, ahogy kinyílik a szemük. Ha épp nincs álommesélés, egy mesekönyvet nyomnak az orrom alá, még mielőtt teljesen felébrednék. Ilyenkor jön az alkudozás: ovi előtt legfeljebb egy nagyon rövid mese fér bele.
Aztán következik a nap meccse: ki milyen szoknyát, ruhát vagy harisnyát vesz fel. Közben tízórai pakolás és hirtelen felmerülő problémák (hol a baba szoknyája, mi lett a karkötővel, kapcsold be a nyakláncomat stb.) sorozata. Szóval, a reggel nálunk nem lassú műfaj. Szerencsére nyolc éve rájöttem, hogy kávé nélkül is tudok üzemelni. Tavaly elvégeztem egy mindfulness-tréninget, és ha sikerül elsőként felébrednem, beiktatok egy-két meditációs gyakorlatot, hogy nyugodtabban, fókuszáltabban induljon a nap. Máskor gyorsan elkészülök, előkészítek mindent, amíg felkel a tündérbrigád. Bónusz, ha a férjemmel is sikerül néhány mondatot váltanunk megszakítás nélkül, felnőtt módra.
– Mi a legjellegzetesebb tulajdonságod?
– Jó kérdés! Azt hiszem, sokan a humoros, szóvicces oldalamat ismerik, de talán nem is egy tulajdonságom jellegzetes, hanem a működésem: nagyon tudok örülni, lelkesedni, empatikus lenni, de ugyanilyen intenzíven tudok aggódni, rágódni vagy elszomorodni is.
Talán emiatt apró dolgok is örömmel és hálával töltenek el, ezért tudok jól és mélyen megélni pillanatokat. Emiatt voltam mindig jó olvasó, értő színházi néző, és talán ezért tudok jól odafigyelni másokra is. Ezt nem cserélném el, még akkor sem, ha mélypontokat is hoz magával. Szerencsére a nehezebb, hullámzó érzéseinkkel lehet dolgozni, és nagyon meg is megéri.
– Mi a legértékesebb tulajdonod?
– A kreatív ötleteim és gondolataim – ha-ha –, de amúgy a futócipőm, a bakancsom és a túraruháim. Ezeknek számomra mind eszmei értéke van, mert nem csak szép helyekre vittek el, hanem sokszor önmagamhoz is.
Tényleg nem tudok visszaemlékezni olyanra, hogy rosszul éreztem volna magam szaladás vagy természetjárás után. Most persze kisgyermekekkel nem a nagy túrák ideje van, de keressük és tanuljuk a virágokat, növényeket. Ezeket is lehet túraruhában, mert kényelmesebb.
– Kik a kedvenc könyv- vagy filmbéli hőseid?
– Mostanában nagyon limitált a saját filmnézős, olvasós idő. A mesék vannak fókuszban, épp minden Berg Judit Lengemeséiről szól.
gyönyörű ennek a könyvsorozatnak a történetszövése, engem is magával ragad. Nagyon megszerettem a lengéket, Vilkóval és Lilével együtt. Mert mi lehetne hősiesebb (akár globálisan is), mint együtt élni a természettel, vigyázni az állatokra, az élőhelyeikre és a vizekre és ez által magunkra?!
– Ha megváltoztathatnál egy dolgot a családoddal kapcsolatban, mi volna az?
– Van külső és belső is. A külső a lakhatásunk: jó ideje keresünk telket, vágyunk egy házra, kertre a tömbház helyett, de valahogy a csillagok és a közművek sem álltak még megfelelően össze. Ami pedig a belsőt illeti:
Az az érzésem, a környezetünkben szinte mindenkinek tanulni kellene például a kimondatlan dolgok elmondhatóságát. Szerintem rengeteg félreértéstől, sérüléstől és felesleges tehertől kímélnénk meg magunkat.
– Kik a hétköznapi hőseid?
– Az önazonos emberek, akik megtalálták a belső nyugalmat. Az hiszem, ennyi hatás közepette, ami ér bennünket, ezt megteremteni és megtartani az egyik legnagyobb szupererő.
– Hol élnél a legszívesebben?
– Nekem nagyon fontos a sport és a nyugodt lét a természetben, de fontos a kultúra is. Olyan helyekre vágyom, ahol nem kell pásztorkutyatámadástól tartani a hegyekben, ahol a patakok tiszták, és egy kis mezítlábas szaladgálás előtt nem kell szemetet szedni. Ahol átláthatóan működnek a hivatalok, korszerű az oktatás, és értelmes, gondolkodó, fenntartható életre törekvő közösség vesz körbe.
Még a tenger is közel van, amit nagyon szeretek. Csak valahogy mégsem Norvégiához akarunk hasonlítani. A RIKA camp, a harmadik gyermekünk ezekből az igényekből fakadt, remélem, fent tudjuk tartani.
– Mely(ek) a kedvenc neve(i)d?
– Panka és Lelle: a kislányaink neve. Olyan neveket kerestünk, amelyeknek van valami manós vagy tündéres légiesége, játékossága. Ezen a kettőn kívül most se találnék mást a naptárban. Fiúnévből a Magor volt a listavezető. Egyszer az Egyes-kőnél láttunk egy szőke, nagyon eleven, kíváncsi, szaladgáló, borzas kisfiút, akit így hívták. Le se bírtuk venni a szemünket róla. Panka egyébként pont ilyen kislány lett. A Magor név azóta kikopott kicsit, most a Mirkó áll az első helyen. Szerintem a manók vagy a tündérek földjén ez a név is tökéletesen megállná a helyét.
– Mi a legnagyobb dolog, amit elértél?
– A családom. Minden eddigi utam ide vezetett, és minden ezutáni innen indul tovább: hogy gyermekeink lettek. Szerintem ez az egyetlen igazán megkerülhetetlen és visszavonhatatlan döntés az életben. Számomra ez jár a legtöbb és legkülönbözőbb érzelemmel, örömmel, gondolkodással és fáradtsággal is. Ráadásul még semmi más nem adott akkora bátorságot ahhoz, hogy igazán elkezdjek szembenézni önmagammal. Kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle(m).
– Mit bánsz a legjobban?
– Talán azt, hogy a húszas éveimben egyetlen külföldi programlehetőséggel sem éltem. Olyanokkal, amelyek nemcsak utazást, hanem nyelvtanulást, valamint rengeteg értékes élet- és munkatapasztalatot is adhattak volna.
Mindig találtam rá jó okokat, és alaposan meg is tudtam győzni magam arról, miért maradjak.
– Mi a mottód?
– „Bármit érzek, csak egy darabig tart” – ezt egyszer a férjem mondta egy futóverseny rajtjánál. Számomra nem volt tétje a versenynek, de
A szülések alatt például képes voltam tudatosítani: ennek a fájdalomnak vége lesz, csak ki kell tartani. Ez a mottó szinte bármilyen nehéz helyzetben kapaszkodót ad. Persze nem olyan jó, hír, hogy ez mondjuk a roppant felemelő, flow érzésekre is igaz. Mármint, hogy ezek is csak egy darabig tartanak. Tavaly találtam egy másik kedvenc mantrát is, ami sok fölösleges aggódástól megóv: „Ha most, ebben a pillanatban nincs probléma, akkor nincs is probléma.”
korábban írtuk
„Tanuljunk meg örülni!” – Ruszuly Emese a jelenlétről, a túlélésről és az élet apró csodáiról
Az élet törékenységéről, az anyaságról, a természet gyógyító erejéről is beszélt a Lélekhang legújabb meghívottja: Ruszuly Emese története ismerős lehet a Nőileg olvasói számára, hiszen évekkel ezelőtt erről is vallott nekünk.
