Villáminterjú Kolcsár Lindával: Folyamatosan vágyom a fejlődésre

Kirobbanó energiájára, a „pohár félig tele” attitűdjére, meg a gyönyörűen csengő hangjára emlékszem leginkább: Kolcsár Linda diákéveink óta ismét hazaköltözött Sepsiszentgyörgyre. A helyi Waldorf-közösség tagja, óvónő, háromgyerekes családanya. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.

– Hogyan indul a reggeled?

– A családban én vagyok az első, aki felébred. Mindig adok magamnak tíz percet, hogy átgondoljam az aznapi teendőket, logisztikát. Ezután jön a ruhaválasztás magamnak, illetve elkészülés, még csendben, reggeli mámorban, aztán elindulok gyerekeket ébreszteni, és onnantól elindul a Kolcsár-élet zsivaja a maga szépségeivel és csúnyaságaival egyaránt. Mai napig tanulom kezelni azt, hogy

joga van mindenkinek megélni azokat az állapotokat, ahogy ébred, és, hogy ezt elfogadással fogadjuk mind az öten.

– Miféle tehetségre vágysz a legjobban?

– Tehetségre abban, hogy tudjam, mikor mi a legjobb reakció, amit adhatok egy bizonyos helyzetben. Nagyon sok esetben utólag látom meg, hogy hogyan kellett volna reagálnom. Bosszantó…

– Mi a kedvenc elfoglaltságod?

– Mostanában nagyon sok van. Olvasok, futok, kosarat fonok, de ha jól belegondolok, akkor a leges-legkedvencebb elfoglaltságom az a tervezgetés. Akár a magánéletem, akár a szakmai életem tervezgetése, folyamatosan vágyom a fejlődésre, mint anya, mint óvónő, mint barát, mint feleség, stb.

– Mit értékelsz leginkább a barátaidban?

– Azt, hogy sokszínűek, és ezáltal a sok szín által gazdagabb az én életem.

– Milyennek képzeled el a tökéletes boldogságot?

– Úgy gondolom, hogy rengetegszer volt már alkalmam a tökéletes boldogságot érezni.

Ezek pillanatok, szösszenetek, de lehet akár huzamosan, pár óráig is érezni a tökéletes boldogságot, ha épp egy olyan helyzetbe kerülünk.

Egy olyan érzés, amikor a mellkasod szétfeszül, bizseregsz mindenhol, és nagyon, de nagyon kiváltságosnak érzed magad!

– Mitől félsz a legjobban?

– A haláltól.

– Melyik az a tulajdonság, amit a leginkább elítélsz magadban?

– Nagyon sok helyzetben meggondolatlan vagyok, és a hevességem uralkodik el a tetteimen, szavaimon.

– Mi a legnagyobb különcséged?

– Talán néha túlzottan is kinyilvánítom az önazonosságom, és

egyből adom ki magamból, amit érzek, amit gondolok.

Ez néha a környezetemben lévőknek, főleg idegeneknek, fura, meglepő.

– Hol élnél a legszívesebben?

– Egy erdei házban egy hegy lábánál, de azért legyen közelben a kisváros zsivaja.

– Mi a legbecsesebb kincsed?

– A legbecsesebb kincsem a családom. Drága kincsek egytől-egyig, el nem adnám semmiért.

korábban írtuk

Magyari Tekla: Nem csak borsót ültetek
Magyari Tekla: Nem csak borsót ültetek

Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.