Elragadó részleteiben is: Segesvár – a mini-Itália! ARCHÍV

Ha őszinték akarunk lenni, a Segesváron keresztülhaladó főútról nézve nem sok minden késztet arra, hogy meg akarjuk ismerni jobban a várost, leszámítva a település fölé magasodó várat. Pedig milyen kár! Segesvár nem csak fényképeken egy csoda: olyan, mint egy olasz kisváros. Csodálatos és elragadó részleteiben is. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. februári lapszámában jelent meg.)

Őszi látogatásunk óta azt várom, hogy melegebbre forduljon az idő, hogy azonnal szállást foglalhassak Segesvár várnegyedében, és újra felfedezhessem nyári lehetőségeit is. Megszámolni sem tudom, hogy a Budapestre tartó útjaim során hányszor haladtam át a városon, és talán egyszer gondolkodtam el azon, vajon milyen lehet „belülről”.

A járvány miatti utazási korlátozásokat betartva tavaly többnyire környékünket próbáltuk megismerni (hála az égnek!), így esett a választásunk többek között Segesvárra is. Előnyt jelentett, hogy rengeteg látványossággal kecsegtetett, keveset kellett autózni, valamint az is, hogy szinte minden szállása elfogadta a vakációs jegyet. A felejthetetlen élményre azonban nem számítottam.

Próbálom visszaadni szavakban, amit ott tapasztaltunk, és talán átjön a fényképeken is. Igyekszem útmutatóval szolgálni annak, aki esetleg tavasszal már tervezi a városlátogatást. Aki pedig még nem is gondolkodott ezen, ajánlom teljes szívvel, megéri odamenni.

Jótanács: mindenképpen a várnegyedben foglaljunk szállást! Picit drágább, mint a külső részeken, de megfizethetetlen élményt nyújt. 

A mi szállásunk egy vintage, földszinti szoba volt, amelyben minden tárgy és berendezés múltidéző jelleggel volt összeválogatva. Imádtuk a hangulatát! Azért is jó a várnegyedben foglalni, mert egy lépésre van mindentől, és a legtöbb időt úgyis a várban és annak környékén fogjuk tölteni.

Tapasztalatok:

  • készüljünk hosszú és kellemes sétára, a várnak rengeteg zegzuga van, az utcák egymásba érnek, de mindenhol van valami érdekes,
  • sokat kell felfele gyalogolni, viseljünk kényelmes cipőt, hogy még véletlenül se keserítsen a lábbeli,
  • ne olyan szálláshelyet válasszunk, amely kínál reggelit, keljünk inkább korán, és reggelizzünk a vár valamelyik bisztrójában: nemcsak a helyszínek, de az ételek is élményt nyújtanak,
  • mindenhol olvassuk el a kihelyezett táblákat, mert olyan történelmi háttérismeretet biztosítanak, amelyet tanultunk ugyan, de rég elfelejtettünk,
  • ne egy napot szánjunk rá, sétáljunk körbe az első napon, fedezzük fel rejtett kincseit a másodikon.

Tudnivalók

Segesvár történelmi központja 1999 óta a Világörökség része, 14 tornyából 9 még most is áll, melyeket 930 m hosszú várfal köt össze. A 14. században épült óratornyában híres zenélő óra is van, amely a mai napig működik, ezt 12 apostol ezüst szobra öleli körbe. Ma múzeum működik benne. Érdekesség: ha a torony bejárata mellett álló apródnak megmondjuk, hogy milyen nemzetiségűek vagyunk, azon a nyelven fog köszönni nekünk.

Kiemelt kép: Shutterstock /fotók: Ménessy Kinga Kitty 

korábban írtuk

Vártúra – Avagy kastélyok közelről
Vártúra – Avagy kastélyok közelről

Lenyűgöző hegyek, középkori településkép, dübörgő turizmus, kastélyok, várak, éttermek éttermek hátán. Na, hol járunk? A Brassó környéki épített örökség felkeresése bármilyen évszakban élménydús hétvégét kínál. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin márciusi számában jelent meg.)