Ahová lehetett magunkkal vittük, amit lehetett együtt csináltunk, bűntudatunk volt, ha nélkülük szórakoztunk. Barátságok, felnőtt kapcsolataink száradtak ki, szürkültek- és olykor szakadtak meg. De, ha körülnézek, azért látom, hogy
ebben a bandában nem vagyunk nagyon egyedül.
Szilveszter, baráti társaság, összegyűlünk haverek és gyerekeink. Társasozzunk – jön az ötlet. Közben elnosztalgiázzuk, hogy mekkorákat röhögtünk annak idején, amikor még nem voltak meg a gyerekek, és aktivitiztünk, mindenféle agyament szót kitaláltunk egymás szívatására. Emlékszem, „szexben fürdik”– ilyen legendás megfejtés is született az egyik társunk mutogatására, na, akkor képzelhetitek, hogy tombolt a pikáns fantázia.
Addig-addig feredeztünk a szexben, hogy lassan-lassan az évek alatt mindenik baráti párnál megszülettek a gyerekek.
Innen aztán a felnőttes tartalmú témák – világpolitika, filmek, szex, világvége, malac viccek, könyvek – úgy kikoptak, mintha a fonalat elvágták volna, és helyükbe a szüléstörténetek, a hogy alszikeszikkakál tapasztalatcseréje és a gyermekbetegségek léptek. Öt percnél tovább, ha fenn tudtunk tartani egymással egy folyamatos párbeszédet, az sok volt, amit pelenkacsere, szoptatás, odaverte magát-gyermeksírás-vigasztalás epizódjai szaggattak meg.
Megnőttek, hála Istennek, most már lassan kiskamasz korszakba léptek, de még mindig itt lógnak mellettünk, jelen vannak a beszélgetéseinknél.
Nem sokkal ezelőtt, a szilveszteri aktivitizésbe belekerültek a szlenges és a piros pikáns kártyák is a pakliba. Két 11–12 éves kissráccal voltam egy csapatban, és épp kihúztam egy piros kártyát, a merevedési zavart kellett volna elmutogatnom a két kiskamasz csapattársamnak. Néztem-néztem, s már láttam magam előtt, hogy fetrengenénk a röhögéstől, ahogy kínlódok produkciós zavaromban, de beletörődve felelősségteljes szülői szerepembe, visszaadtam a kártyát, mert
mit tudjak én mutogatni – az anya s a keresztanya – a merevedési zavarról a két 12 év körüli lurkónak?
Na, ezennel ez véget ér! – fogadkozom újévi lendülettel. Ezután úgy lesz, mint velünk, gyermekkoromban: ha társaság, család jön hozzánk, a felnőttek egyik szobában beszélgetünk, felnőttesen, a gyerekek pedig, sipirc a másik szobába, s csak akkor jöhet át, ha lázas, hányik, vagy veri agyon a többi.
Nem tudom, mi lesz ebből a fogadalomból, de lehet, hogy hamarabb megoldja az idő nekünk: addig kamaszodnak, hogy már gáz lesz velünk lógni, és akkor mi is visszakapjuk igény szerinti játékidőnket.
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Szánod vagy szakítod? – Ha mindent is akarunk, akkor sehol nem vagyunk ott teljesen
Pszichológiát tanítok középiskolás diákoknak. Óráimon, bevallom töredelmesen, totálisan elkalandozok a kötelező tantervi témáktól, és olyan kérdésekről, élményekről is beszélgetek a diákokkal, amelyek szerintem sokkal fontosabbak az ők életükben.
