gyász

Túl szegények vagyunk ahhoz, hogy olcsó termékeket vásároljunk – mondogatták eleink, és talán soha nem volt olyan igaz a mondás, mint ma. Elég csak arra gondolni, hogy a fast fashion termékei néhány használat után a kukában végzik (legtöbb még portörlőnek sem jó), az olcsó elektronikai cikkek rövid ideig működnek, javításuk drága, így szintén a szeméttelepeket gyarapítják. Nemcsak mi járunk pórul, ha a jobb minőségű, tartósabb, ám drágább ruhadarab, kütyü helyett az olcsót választjuk, hanem a környezetet

Ha őszinték akarunk lenni, a Segesváron keresztülhaladó főútról nézve nem sok minden késztet arra, hogy meg akarjuk ismerni jobban a várost, leszámítva a település fölé magasodó várat. Pedig milyen kár! Segesvár nem csak fényképeken egy csoda: olyan, mint egy olasz kisváros. Csodálatos és elragadó részleteiben is. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. februári lapszámában jelent meg.)

Piros-sárga-kékre festett, ottfelejtett játszótérelem terpeszkedik az egyébként is elhanyagolt udvaron, a klasszicista kastély udvarán. Gond nélkül bejutunk, az egykori kovácsoltvas kapunak hűlt helye. Már csak arra kell vigyáznunk, hogy a fejünkre ne essen valami vagy bele ne lépjünk valamibe. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. januári lapszámában jelent meg.)

Engedd el! – halljuk sokszor életünk során a kéretlen tanácsot egy-egy céllal, élethelyzettel kapcsolatban. De az elengedés tényleg ilyen egyszerűen menne? Vagy csak a száj mondja könnyedén, de a lélek alaposan megdolgozik vele? Kovács Márta csíkszeredai pszichológussal, gyásztanácsadóval beszélgettünk az elengedés természetéről.<

A visszaeső bűnöző bizonyosságával mondom ezt. Magam sem értem, miért fordult elő egynél többször, hogy a teljes ellátást biztosító vendéglátási formát választottuk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. szeptemberi számában jelent meg.)

Nem vulkán pusztította el, hanem harcok és természetföldrajzi változások miatt néptelenedett el az egykori ógörög település, viszont ami ma megtekinthető, az egy valóban látványos romváros a Sinoe-tó partján. A román Pompejnek is nevezett Hisztria felkeresése feldobhatja a Duna-deltai vagy tengerparti nyaralást. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júniusi számában jelent meg.)

Vonatból sokan láthatták Kolozsvár és Nagyvárad között utazva, igazi szépségét azonban gyalogosan tárja elénk. Az évszázadokig Erdély kapujának számító Révi-szorosban járunk. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

Lenyűgöző hegyek, középkori településkép, dübörgő turizmus, kastélyok, várak, éttermek éttermek hátán. Na, hol járunk? A Brassó környéki épített örökség felkeresése bármilyen évszakban élménydús hétvégét kínál. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin márciusi számában jelent meg.)

Legyen bár az ember hagyománytisztelő vagy sem, öreg vagy fiatal, az év első napja sokunk számára különös, megfoghatatlan jelentőséggel bír. Korok és kultúrák iktattak be különböző, a régi és új közötti választóvonalként szolgáló, dátumhoz kötött eseményeket, amelyektől a megújulást remélték, azt, hogy ami jön, „jobb” lesz, és ami megy, magával viszi a „rosszat”. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. decemberi lapszámában jelent meg.)

Általában kerüljük, hogy a halálról, a gyász megéléséről őszintén beszéljünk. Sőt, maga a halál alapvetően tabutéma, holott mindannyian szembe kell néznünk vele. A temetési rítust is egyénenként másként fogadjuk, Bleeding Bride személyes megéléséről ír.

Miközben az Egyesült Államokban már a múlt század tízes éveiben megnyílt az első szupermarket, 1931-ben pedig az első hipermarket is, Erdély, Székelyföld ebből a világból sokáig kimaradt. Most viszont fogyasztunk. Gyakran nyakló és kritika nélkül. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. áprilisi számában jelent meg.)

Félek a haláltól, félek a gyásztól. Eszembe jut, hogy egyszer közel kerülök hozzá én is, de gyorsan elhessegetem a gondolatot. Próbálom távol tartani magamtól, közben tudom, hogy hibázom. A cikk megírása során rájöttem arra, hogy jobb minden apró gyászt megélni, mert ez is egy módja annak, hogy a halállal kapcsolatos érz&

Elvetéltem. Elment a baba. Abortuszom volt. Megöltem a gyermekem. Milyen lett volna Ő? Szégyellem magam. Nem voltam képes kihordani. Nem volt más választásom. Hibáztam. Mások döntöttek helyettem. Gondolatok, amelyek évek múlva is marcangolják azokat a nőket, akik elvetéltek vagy abortuszon estek át. Nem beszélünk erről az élményről, mint sok más, ez is tabu…( Cikkünk a Nőileg magazin 2017. októberi lapszámában jelent meg).

Miután esett az idei tavaszra tervezett A-tervem, pillanatok alatt tudtam, hogy egy gyerekkori álmomat valósítom meg: hamar utánanéztem a vízumkötelezettségnek, időjárásnak, repülőjegyet és egy jó kéthetes kalandot foglaltam le Peruba és Bolíviába.

Tavasz volt, egy lazulós, meleg sugarú péntek, amikor beköltözött lelkébe a Halál. Az apa kilépett az ajtón, és átadta a kilincset neki. A Halál nem kilincselt, betörte az ajtót, hirtelen jött, nagy erőkkel, felkészületlenül rohanta le a kislány lelkét, elfoglalta a legszebb szobát.