Jaj, de szép így a hajad, Henikém, kiemeli az arcodat! Végre valami leányka formád van! Sokszor olyan frizurát csinálsz magadnak, hogy a guta üt meg. Hát a fiúkkal hogy állsz? Van-e valaki, akivel így járkáltok, vagy hogy szoktátok mondani? Mi az, hogy nem tartozik rám?
Önmagában már az egy örökség, ahová születünk, a kérdés csak az, hogy mit látunk belőle, és mihez kezdünk vele. Arisztokratát, néprajzkutatót, és többgenerációs értelmiségi családok leszármazottait faggattuk sajátos erdélyi örökségük életükben betöltött szerepéről. (A teljes cikk a Nőileg magazin 2021. szeptemberi lapszámában jelent meg.)
„Jó, hogy jöttél, angyalom. Éppen most lett kész a fuszulykafőzelék, mindjárt sütöm ki melléje a fasírtot. Gyere, segítsél, mert ha ketten bügyürgetjük a fasírtnak valót, hamarabb megy. És miért nem fogod meg? Undorító a nénéd kontya!” Nagyi főz, és beavat a konyha titkaiba is.
Nagyi másmilyen ruhadarabokra esküszik, mint az unokája. Másfajta divatot követ, bár ő valószínűleg nem nevezné annak – csupán egy belülről jövő, íratlan szabályrendszernek, amely megszabta: mit illik viselni és mit nem.
Fodor Emese sokszoros román bajnok hegyikerékpáros, ugyanakkor 2019 óta Európa-bajnok terepduatlonos. Emese szerint a hegyikerékpár – a lenyűgöző táj, a csend, a folyton változó évszakok szépsége mellett – az erőnlét, a koncentráció és a technikai tudás együttes játéka. Augusztusi lapszámunkban a mára mondtunk igent, annak minden hozadékával. Ezúttal a roppant fegyelmezett székelyudvarhelyi sportolót kérdeztük: mit mond neki a carpe diem, és mikor él igazán a pillanatban?
Carpe Diem! Élj a mának! Éld meg a pillanatot! – mondogattam magamnak vizsgák előtt sokszor, amikor Kolozsváron esténként koncertek vártak, s másnap reggel vizsgám volt. Pfú, mennyit mondogattam, hogy Carpe Diem!
Nagyinak mindenről van véleménye, nagyi egy másik világba született. Nagyi sok mindent nem ért, de mindig jót akar. Nagymama kalauzol ismét a generációs különbségeink nyomába.
A korkülönbség nem akadály – hangzik el gyakran a párkapcsolatokkal összefüggésben. De vajon így van-e, amikor családon belül távoli generációk próbálnak szót érteni egymással, akiket akár 50–60 év választ el egymástól, annak tapasztalataival és érzelmi, lelki örökségével?
Mi igent mondunk rá. Mármint a nemre. Mert azt látjuk, hogy ez egyfajta határkijelölés, hogy eddig, és ne tovább. Nem dacolni, mindenáron harcolni szeretnénk, hanem megélni önazonosságunkat, a nekünk (is) járó időt, magát az életet – saját tempónkban. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júniusi lapszámában jelent meg.)
A közösség mint megtartó erő – sokat hallottuk már ezt, talán ezen a vidéken, de miért ne, másutt is érthetik ezt a mondatot, illetve mindenki saját tapasztalásai szerint értelmezheti. Két összetevős az egész: közösség plusz megtartó erő. Hogy mi a közösség? – a család is az, de az osztálytársak is, a munkatársak is egy-egy közösség tagjai, magyarán, akik együtt élünk, dolgozunk. És egymáshoz tartozunk biológiai kötelék okán vagy mert azonosak a céljaink, vagy esetleg önként, hogy támogassuk egymást, tör
Kommenthuszárok. Így nevezik azokat, akik az interneten mindenhez értenek, minden témához hozzászólnak, tudósokat, szakembereket oktatnak ki, tudományos eredményeket vonnak kétségbe. Ugyanakkor az is igaz, hogy egy átlag ember manapság sokkal több ismerettel rendelkezik, mint akár 50 évvel ezelőtt. A szakértelem válságát éljük vagy mi lettünk magabiztosabbak az internet, és vele az információk terjedésével? (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. januári lapszámában jelent meg.)
Lejárt az anyák-napi ünneplés, amely általában nagyon megható és túlidealizált szokott lenni, és, ha felitattuk arcunkról a meghatottság könnyeit, akkor ajánlom, hogy vessünk egy pillantást az anyaság sötét oldalára is.
Anya, emlékszel? Emlékszel még arra, hogy hároméves voltam? Hároméves, s akkor, ott, a kicsi szobában nem voltak gondjaink. Apa nem volt otthon, s csak mi ketten voltunk. Ketten, és mesét olvastál nekem, a nagy meséskönyvből, amelyiket úgy szerettem.
Néhány nappal ezelőtt kerek születésnapot ünnepelt a Nőileg. Alapítók és régi munkatársak, újságírók, szerkesztők, fotósok és külsős szerzők együtt elevenítettük fel a lap történetének emlékezetes eseményeit, örömeink, nehézségeink és kalandjaink.
Egész éjszaka nyugtalanul alszom. Hajnalodik, s amíg az ébresztőt várom, végiggondolom, hogy mi az oka a nyugtalanságomnak. Meglepődöm, amikor rájövök, hogy a mesemondó versenyről van szó. Kislányom életének első mesemondó versenyéről.
Egy rendezvény sikere mindig a részletekben rejlik. Nem abban, hogy mennyit költenek rá, sokkal inkább számít az, hogy ne szemfényvesztés, hanem valódi tartalom legyen mögötte. Ennek pedig alapja és melegágya a (rendezvény)protokoll.
Hazug-cumi. Amikor csecsemőkorban nincs idő, vagy nem alkalmas a helyzet a szoptatásra, akkor ezt kapja a gyermek: hazug-cumit. Ennek az elődje a pálinkába mártogatott kenyér volt. Nagyobb gyerekeknél az utódja a telefon lett.
Az autóban ülünk. Zuhog az eső. Körülöttünk mentők szirénáznak, a közlekedésrendészet sürgölődik, teszi a dolgát. Az ablakon utat törő esőcseppek illeszkedésében próbálok rendszerességet találni. Valami logikát vagy sorsszerűséget ebben az egészben.
Ha visszatekintünk eddigi életünkre, talán mindannyian be tudunk számolni fájdalmas kisebbrendűségi érzések szorításáról. Ilyenkor feltámad egy szorító, görcsös érzés, miszerint nem vagyunk elég szépek, okosak, menők, tehát szeretetre méltók.
A húsvéti történetben is – csakúgy, mint a karácsonyiban – a fő cselekmény végrehajtója egy nő. A betlehemi történetben Mária életet ad a kis Jézusnak, a húsvéti történetben magdalai Mária látja meg a feltámadott Jézust.
Munkám révén, akarva-akaratlan számos kisgyermekes szülő válásának kereszttüzébe kerülök. Az elején csak nevek, aztán ahogy egyre inkább beilleszkedem, megismerem a várost, elkezdenek arcok, személyek, történetek kapcsolódni hozzájuk.
Számomra márciusban kezdődik az év, az első csokor hóvirággal és a mellkasomra büszkén tűzött márciuskával. A levetett vastag kabáttal, a buján kacérkodó széllel, a még fukarkodó napsugarakkal, az első szeplőkkel az arcomon, a hónap megannyi ünnepével.
A régi és az új egymás mellé helyezése, a természet közelsége, az egyszerűség és a funkcionalitás voltak a fő jelszavai a gyergyócsomafalvi építésznek, amikor dédnagyapja házának újragondolásába belekezdett. A végeredmény ennél is több lett...
Követi a divatot, de nem rabja annak, stílusa klasszikus, nőies, itt-ott egy kis izgalmas fűszerezéssel. Asztalos Ágnes kolléganőnk engedett betekintést a gardróbjába.
Rendszeresen, hetente több alkalommal fogyasztva, a gombák rákmegelőző hatásúak, D-vitaminnal látják el a szervezetet, hozzájárulnak az agy, valamint az emésztőrendszer egészségéhez, ezáltal a jobb immunitáshoz is.
Arany Prága – jutott eszembe a cseh főváros egyik jelzője, miközben emlékeimet próbáltam feleleveníteni. Pedig arany fényekben, napsütésben szűkölködött az a három nap, amit ott töltöttünk, de az élmény és emléke bennem valóban aranyértékű.
Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik.
Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.