Diagnózis: játékhiány

– Játszunk? – kérdezi tőlem hetente több tíz gyermek. Óvoda- és iskolapszichológusként sokszor az az érzésem, hogy semmi másra nincs szükségük, csak egy helyre, ahol biztonságban vannak, egy kis időre, amikor kiszakadnak a mókuskerékből, és egy személyre, aki nagyon figyel rájuk. 40-50 percre van szükségük, amikor őszintén, gondtalanul, felszabadultan önmaguk lehetnek. Ragyogó szemű, borzas, élénk gyermekek, nem pedig kötelességteljesítő, szürke kis robotok.

Viselkedési problémákkal kerül hozzám egy elsős kisfiú. A szülők a közelmúltban váltak el, nem volt ez barátságos mérkőzés, érteni vélem a probléma gyökerét. A fiatal anyuka előzőleg szinte végeérhetetlenül sorolta a gyermek „bűneit”: nem fogad szót, hisztis, verekedik a testvérével, engedetlen a tanítóval, az osztályban is csak piszkálja a gyerekeket, nem jó neki semmi. Én is azt gondolom, hogy nem jó neki ez így, ahogy most van, de nem akarok megalapozatlan véleményt formálni. Jön a gyerek, ismerjük egymást az oviból, értelmes, okos kisfiú, hamar a tárgyra térek:

– Tudod, miért vagy itt? – kérdezem óvatosan.

– Igen, tudom. Mert nem fogadok szót.

– Mikor nem fogadsz szót?

– Sokszor…

– Elmesélnél egy ilyen esetet?

– Hát tegnap, amikor kellett volna induljunk angolórára, akkor én nem öltöztem.

– Értem. Volt még ilyen?

Kiderül, hogy naponta ez zajlik, minden délután, csak hol románórára, hol úszásra, hol lovaglásra nem akar menni a gyermek.

– Nem szereted az angolt? – kérdezem.

– De szeretem.

– És a többit?

– Mindeniket szeretem.

– Akkor miért nem akarsz mégse menni?

– Azért, mert sosincs időm játszani…

A játszó gyerek jobban tanul 

Pedig a játék létfontosságú egy ilyen korú gyermek esetében. Nem túlzás ez. Ha nem játszhat szabadon, irányítatlanul, saját képzelete útján szárnyalva, ha nem játszhat a szabadban, a levegőn, fák és bokrok közt naponta, nagy eséllyel hosszú távon a mentális egészsége bánja. A játék ugyanis nem pusztán szórakozás, a játék élményfeldolgozás, figyelemösszpontosítás, elmélyülés, kapcsolódás és annyi minden még! Minden igazi tanulás, megismerés, fejlődés alapja a játékban rejlik, ha ebből nem kap „eleget” a gyermek, a tanulása is felszínes lesz, céltalan és unalmas.

Hirdetés

Tudjuk, hogy a 21. század legfontosabb készségei a kreativitás, a komplex problémamegoldás, a kritikai gondolkodás, az érzelmi intelligencia, az együttműködési készség, a tárgyalási készség, a megalapozott döntéshozás készsége, a rugalmas gondolkodás. Minden másra ott van a mesterséges intelligencia. Mindenik felsorolt készség magától, szinte észrevétlenül fejlődik a játékban. Ha a gyermeknek van ideje ezt megtapasztalni, ha van idő egyedül és másokkal eleget játszani.

Életre tanít a játék 

Sokszor látom azt a nálam megforduló gyermekeken, hogy nem tudnak játszani: sóvárogva veszik elő a játékokat, de a játékok nem kelnek életre a kezük közt, a sok program és szervezett tevékenység elaltatta a fantáziát.

– Szoktatok anyával, apával játszani? – kérdezem ilyenkor.

– Az én anyukám, apukám nagyon elfoglalt, nincs ideje játszani. Tudod, nem olyanok, mint te, ők komoly, rendes felnőttek. Te nem szoktál dolgozni? – érdeklődnek őszintén.

A szülinapra, karácsonyra kapott játék sokszor porosodik a dobozban, sokkal egyszerűbb valamilyen készüléken benyomni az on gombot egy zsúfolt hétköznapon.

A Princeton Egyetem legújabb kutatása arra világít rá, hogy a szülő és a csecsemő közös játéka során agyhullámaik egymásra hangolódnak, „közös hullámhosszon” lesz szülő és gyermeke.

Miközben egymás szemébe néznek, azon agyterületeik aktiválódnak és működnek szinkronban, amelyek a világ működésének megértését segítik. A csecsemők, akikkel játszanak a szüleik, már ilyen zsenge korban gyakorolják az ok-okozati viszonyok megértését, egy történet követését, a tervezést, amelyek a későbbi tanulási folyamatok szempontjából elengedhetetlenek.

Külön érdekessége a kísérletnek, hogy rámutatott arra, hogy a babák nem csupán reagálnak a szülőre, már a preverbális szakaszban képesek „irányítani” az interakciót, vagyis a játékot és a beszélgetést. A magasabb rendű, homloklebenyi funkciók korábban fejlődnek tehát, ha van közös játék és szemkontaktus.

Kiegyensúlyozottabb érzelmek (javaslat)

De a játéknak később is fontos szerepe van a gyermekkor (és a felnőttkor) folyamán. Mert van, amit a gyermek nem tud szavakkal kifejezni. Ám a játékában megmutatja nekünk, ha érzi, hogy biztonságban van érzelmileg, és komolyan vesszük őt. Ha jól és eleget játszik egy gyermek, a hétköznapi feszültségeit kijátssza magából, kevésbé fog szorongani, kevésbé lesz agresszív, és lehet, hogy még a pszichológust is sikerül megspórolni. Egyszer egy kis páciensem azt mondta nekem:

– Én nem azért járok ide, hogy beszélgessünk!

– Nem? Hát miért jársz ide? – kérdeztem.

– Azért, hogy játsszunk!

Megértettem. „Nyelvet” váltottam. A gyermekkor anyanyelvén választékosan fejezte ki magát, és később eljött az az idő, amikor már szóban is sikerült.

Néhány éve meglepődve tapasztaltam, hogy a mesélés fontosságára társadalmi célú hirdetésben hívják fel a szülők figyelmét az egyik tévécsatornán. Ugyanezt az együttjátszás érdekében is megtehetnék a szolgáltatók. Lehet, hogy egy ilyen reklám sok pénzbe kerül, de a játék kimaradása miatt egészen biztosan sokkal többet fizet a társadalom.

Kiemelt kép: Shutterstock