A káposztát november elején tettük el. Sót, kaprot, csombort, vizet adtunk hozzá, és bíztunk a laktobacilusokban és az időben. A káposztasavanyítás türelemjáték. Hat-nyolc hét múlva derül ki, hogy sikerült-e és ha igen, milyen lett a végeredmény. A folyamatot,
Attól fogva, hogy betettük a hordóba, azon kívül, hogy néha ránézünk, nincs vele dolgunk, a kontrollt el kell engednünk. Tudom, távoli a hasonlat, mégis eszembe jut a pszichoterápiás munka, amelynek sokszor szintén később érik be a gyümölcse. Ha siettetnénk, a végeredmény (meg)emészthetetlen lenne.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben a háromszéki konyhában. Sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Mint egy szúrós gyapjú zokni, durvának és nyersnek hatott, de annál hasznosabbnak és alapvetőbbnek bizonyult.
Manapság a fermentált ételek reneszánszát éljük. Trend lett savanyítani. Itt, Erdélyben szerencsésen összeér a hagyomány és a trend. A mai fiatalok egyszerre tapasztalják azt, hogy felmenőik ősz végén zsákszámra vásárolják a káposztát, és nézik TikTokon, hogy még a hangulatunkat is befolyásolják a fermentált ételek a bél–agy tengely mentén.
A savanyú ételek frissítenek, éberebbé tesznek, így különösen alkalmasak az év eleji újrakezdéshez. Most a legfinomabb a savanyú káposzta, fogyasszunk belőle hetente többször, lehetőleg nyersen. Ezúttal egy túrókrémet, egy salátát és egy bőségtálat mutatok inspirációnak.
Túrókrém savanyú káposztával és uborkával
Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 3 evőkanál tejföl, só, bors, 4 evőkanál vágott, savanyú káposzta, 2 savanyú uborka. A tálaláshoz: kenyér, füstölt lazac
