Ahogy a színek újra megjelennek odakint, és az egyhangúságot felváltja a vibrálás, megújulásra vágyunk nem csak a ruhatárunk, de a tányérunk tartalmának tekintetében is. Könnyedségre vágyunk, élénk színű, könnyű, ropogós, harsogó összetevőkre.
Nálunk a családban mind a mai napig édesapám készíti a juhtúrós puliszkát, és szerintem nagyon sok családnál hasonló a helyzet. A legfinomabb tűrtpuliszka-recept generációkon át kísér minket.
Sokan kérdezik tőlem, hogy mi alapján döntöm el, mit főzök éppen. A válaszom évek óta ez: heti menüt tervezek. Ez minden hétvégén kb. tíz percet igényel, így azonban hét közben nem kell gondolkodnom azon, hogy mit főzzek, miből és mire van idő.
Nem olasz nyelvlecke kezdődik, hanem ezek a hetedik legnagyobb itáliai város népszerű jelzői: a művelt, a vörös, a kövér. Ha hétköznapi és valódi, nem turistaáradattól elhomályosított olasz hangulatra vágyik valaki, akkor irány Bologna!
A karácsony kulináris szempontból is nagy ünnep, ez az örömök mellett különösen nagy terhet róhat a nőkre. A kekszsütésről azonban én nem mondanék le, több okból sem. Egyszerű és kedves elfoglaltság, amely gyerekekkel is megvalósítható.
Mikor lesz ebből diós kalács, ha így haladok? Bárcsak a diós kekszet tudnám megsütni. Egyedül duzzogott a konyhában, és szikrát hányt a szeme, valahányszor a férje benyitott. Mi a búbánatot akar itt? Utálom, amikor ki-be járnak.
Kint kásás eső hull, a meleg lakás kényelmét nem adnánk semmiért. Beugrik egy kép: a gyermekeink kicsik, le kell foglalni őket ovi után még órákig, a hosszú, sötét délutánokon. Közben főzni is kellene. Ilyenkor jött a mentőötlet: gyúrjunk tésztát.
Anyu persze nem veszi fel a telefont. Anyósomat pedig tutira nem hívom fel. Bármit készülök főzni, mindig kitalál valamit. Ne ezt, mert azt az ő fiacskája nem is szereti. A kedvencét főzöm, azzal nem foghatok mellé.
A hosszan tartó fényhiány sokunkat megvisel, de mivel az év legalább egyharmadát ilyen körülmények közt kell eltöltenünk, érdemes kialakítanunk a saját megküzdési stratégiáinkat. Én most a szőlő hatását és szerepét emelném ki.
Ha már mindenki csak nyitogatja a hűtő ajtaját, és forgatja a szemét, hogy „már megint szalámis szendvics lesz vacsorára”, lepjük meg a családot színes, őszi kencékkel, amelyekhez jóféle péktermék és/vagy sok-sok zöldséghasáb dukál.
A gomba az az alapanyagunk, ami nem növény, de nem is állat, így tartjuk. Éppen ennek köszönhetően körültekintően és némi szaktudással felvértezve szedjünk gombát. A legjobb, ha szakértő gombászoktól vásároljuk.
Volt idő, amikor messzire kellett menni egy kis hóért, jégért, a fagylaltfogyasztás csakis a kiváltságosaknak adatott meg. Manapság az átlagember is sok tekintetben jobban él, fagylaltfogyasztás szempontjából mindenképp.
Trucza Adorján neve számtalan vállalkozáshoz fűződik Székelyudvarhelyen: étteremtulajdonos és gasztrofesztivál-szervező, gasztroakadémiát alapított, és már szakácskönyvet is kiadott. „Az összes jó pasi elfogyott már Erdélyben?” – vetette fel nevetve.
Nem emlékszem, hogy gyermekkoromban ettünk volna lecsót. Maga a kifejezés sem volt használatban felsőháromszéki családunkban. A lecsó magyarországi étel volt számomra, ott is ettem először, kamaszkoromban.
Amikor a férfi főz – valójában ezt nem is kell tovább ragozni: erdélyi férfiakat kértünk fel, osszák meg a Nőileggel egy-egy kedvenc receptjüket. Ám nem alkalmi konyhakontárokról van szó, hanem olyan pasikról, akik rendszeresen, örömmel és jól főznek.
Kerti parti, családi ünnepség, vagy csak egy átlagos nyári este mind izgalmasabb lehet egy különleges, ínyenc jeges itallal. Jégkockákat behűteni, shakert elővenni! Indul a koktélbár!
„Az étkezés kultusza nem egyszer felülmúlja a nő és a szerelem jelentőségét” – áll a Krúdy idézet Nyáry Krisztián Így ettek ők című, új könyvének hátsó borítóján. Ezt vagy elhisszük Krúdynak, vagy nem. Ez a könyv is borzolni fogja a kedélyeket.
Sokáig nem értékeltem az egrest. Az epret lestük folyton, szemenként szedtük, ahogy érett. Majd a ribizlit, de a málnát vártuk a legeslegjobban, mert abból kevés volt. Az egres mindig csak statiszta volt a konyhában.
Felelősségteli, tudatos szülőként kötelességünk (lenne) a gyermekeink legfőbb érdekeit szem előtt tartanunk minden élethelyzetben. Hatványozottan igaz ez válás esetén is. Hogyan lehet „jól” válni?
Hétfő reggel van. Besüt a nap az ablakon. Lefőzök egy kávét. Leülök a laptop elé. Megnyitom a vágóprogramot. Egész hétvégén ezt vártam: dolgozhassak.
Mindannyiunknak van legalább egy zsigerből adott válasza a fenti kérdésre. Amilyen szűrőn keresztül értelmezzük a világ történéseit, olyan megfejtést „teszünk ki az asztalra”.
Ha meglenne mindenünk, nem kellene havat lapátolnunk télen. Hiszen arra is lenne ember. Ha minden is meglenne, akkor sem lenne meg minden. Kisember elmélkedései nagy télben.
Össze kellene már csomagolni s odaadni valakinek. A terhesnadrágokat, a szoptatós melltartót, a kis rugdalózókat, a tenyérnyi ruhácskákat, a cicafüles fürdőlepedőt, mindent. Mert lejárt, elmúlt, megnőttek, hála Istennek!
Mintha csak előírás volna, hogy az őszi színkavalkád lejártával a tavaszi kikeletig búcsúzni kéne a színes ruháktól is. Így aztán végképp teljes a kép. Ha nem volna elég színtelen, letargikus amúgy is minden.
Ül velem szemben egy harmincas évei elején járó nő. Szeme riadt, szinte horgonyt vet a tekintetembe, hangja hol tőle idegenül határozott, hol bensőségesen megtört. Pánikrohamok gyötrik, egyre erősebbek és gyakoribbak, már dolgozni sem tud, fél egyedül.
A januári nagy elhatározások, tervezések, újrakezdések súlya után az év második hónapja már egy jóval könnyedebb hangvételű, lazább hangulatú hónap.
Kerek egy hónap múlva indulunk a néptánccsoporttal a már hagyománnyá vált nyári turnéra, Magyarországra. Persze látogatunk múzeumot és helyi látványosságokat is, de a szabadidőnk nagy részét
Amióta divatossá vált a Házasság Hetét ünnepelni, volt néhány próbálkozásom arra nézve, hogy a saját és a gyülekezetemben élő házasságok minőségén egy leheletnyit javítsak. Egyházam nevében? Isten nevében? A magam nevében? – végül is egyre megy.
Persze semmi nem úgy ment, ahogy elterveztük. Hónapokkal előbb megvettük a repülőjegyeket és lefoglaltuk a szállást, hogy a születésnapomat Budapesten töltsük.
Ahogy a színek újra megjelennek odakint, és az egyhangúságot felváltja a vibrálás, megújulásra vágyunk nem csak a ruhatárunk, de a tányérunk tartalmának tekintetében is. Könnyedségre vágyunk, élénk színű, könnyű, ropogós, harsogó összetevőkre.
A stílus számomra a szabadságról szól. Éppen ezért nem szeretem a „szabály” szót használni. Mégis vannak bizonyos öltözködési trükkök, amelyek ismerete nem korlátoz, hanem segít — mint egy titkos összetevő a kedvenc receptedben.
Hover Zsolt református lelkész, feleségével és két lányával mesébe illő parókiában laknak. Az egyedi papilak minden zuga őket tükrözi: a hagyományok és a történelem szeretetét egy kis kreativitással, praktikusággal fűszerezték meg.
„Csíkuhelyi” kolléganőnket ismerve, ezt a hozzáállást vártuk tőle, noha mindig „patentül” látjuk, mindig alkalomhoz illően öltözve. Az olvasás szeretete visszaköszön a kiegészítőin, olvasott nő ruhatárát turkáltuk, „péterbeás” darabokat találtunk benne.
Bár így, az év elején nehéz megbecsülni, hogy mely trendek lesznek legnépszerűbbek az elkövetkező hónapokban, azt már látni, hogy a dizájnerek mivel készültek idénre.
Nem egyszerű a nagyérdemű előtt lemosni az évetizedekig személyes páncélként szolgáló sminket. Nekem elhihetitek. Bizalmi lépés ez.