trend

Esküvői trendek – a sablonostól az egyediség fele

A 2026-os esküvői divat egyszerre romantikus, merész és személyes, személyre szabott. Egyre nagyobb hangsúly kerül az egyediségre és az önazonosságra, sőt, a menyasszonyi ruhák terén is hódít a fenntarthatóság.

Az otthonosság íze: savanyú káposzta

Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.

Hirdetés

Mit hoz 2025? – Trendelőzetes

Bár így, az év elején nehéz megbecsülni, hogy mely trendek lesznek legnépszerűbbek az elkövetkező hónapokban, azt már látni, hogy a dizájnerek mivel készültek idénre.

Ha olyant veszek, olyan leszek?

Gyakran láthatunk olyan videókat, amelyekben azt mutatják be, hogy a pár száz dolláros ruháknak vannak pár tíz dolláros párjaik, amelyekben pont úgy néz ki az ember, mint a luxusmárkák termékeiben. Mégsem ritka az, hogy a drágábbat vásároljuk. Vagy legalábbis arra vágynánk. De miért is?

Hirdetés

Smink, ami nem maszk: így készül a tartós alkalmi smink

A rendezvényszezonban sok olyan nő is előveszi a sminkkészletét, aki a hétköznapokban alig vagy egyáltalán nem festi magát. A tartós alkalmi smink a bőr előkészítésén és a helyes technikákon is múlik, hangsúlyozza Burján Krisztina kozmetikus-sminkes.

A lelassulás öröme: grillezés

Nyáreste van. A nap már éppen lemenőben, a kert csendjét sürgés-forgás, edények csörömpölése, nevetés veri fel. Nemsokára füst száll fel, majd az összetéveszthetetlen illat, amely lassan betölti a teret. Megérkeztünk. Az élet valódi ritmusához.

Fényvédő: a bőrápolás alfája és omegája

Nem opcionális, nem is szezonális, és nem luxus – alapvető egészségvédelmi eszköz a fényvédő kence. A bőrgyógyászok és a modern orvostudomány egyértelműen állítják: a rendszeres fényvédelem az egyik legfontosabb dolog, amit a bőrünkért tehetünk.

Nem divatos, hanem stílusos – Tamás Kinga gardróbja

Végzettsége szerint színész, de a fotózás az igazi szerelme. Édesanya, vállalkozó, utazó: Tamás Kinga szereti, gyűjti a régiségeket, és az öltözködésben is ez az elv vezérli – nem ő alakul az aktuális divathoz, hanem a saját stílusához választ darabokat.

Ehető virágok a tányéron – testnek és léleknek

Az ehető virágok reneszánszukat élik, érdemes minél többet megismerni és használni közülük. Ha időnk engedi, sétáljunk egyet a természetben, gyűjtsünk ehető virágokat, és tegyük szebbé az étkezés pillanatait önmagunk és szeretteink számára.

Ahová jó megérkezni: Bagaméri-Vass Noémi és Vass Csaba otthona

Kávéval kínálnak, és hozzá a tej Noémi nagymamájának régi tejmelegítő lábasában melegedik. Már ez az apróság is sok mindent elárul vendéglátóimról. Például azt, hogy számukra a régi érték, valamint, hogy a régi és az új nagyon jól megfér egymás mellett.

Mesés harmónia, több száz éves házak

Nem mindennapi ez a porta, már abból a szempontból sem, hogy valójában nem is egy, hanem két régi, romos házat vásárolt meg és újíttatott fel a Németországból két gyermekükkel hazatelepülő Szabó Előd és Bíborka.