Ghánai fényképeit mutogatja Gábor Anita, Alsóboldogfalván, Hargita megye dél-nyugati peremén, a szülői házban. A fiatal ékszerkészítő gyerekkorától vágyott világot látni, egyetemistaként Erasmus programmal ment először fél évre Törökországba. Azt követően a Kanári-szigetekre vitte a kalandvágya, majd Írországba költözött, utána Görögországban önkénteskedett egy évig. Afrikában fiatal nőket tanított varrni, gyerekeknek tartott kézműves foglalkozásokat egy magániskolában.
Nagyon félt az ékszerkészítéstől, kezdetben sem tapasztalata, sem eszközei nem voltak – ehhez képest a főként (sárga)réz ékszereit ma már magabiztosan vágja, díszíti és polírozza.
Megszerette a rezet – mutatja a saját készítésű karkötőket, gyűrűket és fülbevalókat. Ha a székelyföldi lány további álmai valóra válnak, ékszerkészítő vállalkozását valamiként összehozza az utazással.
– Divattervezést tanultál Temesváron. Hogyan vezetett az út az önkénteskedéshez, világutazáshoz?
– Az utazgatás akkor kezdődött, amikor másodéves egyetemista voltam. Törökországba utaztam egy fél évre, Erasmus+ programmal, aztán jött minden más verziója az Erasmusnak, a tanulmányoktól a szakmai gyakorlaton keresztül, az önkéntességig, sőt, még fiatal vállalkozóknak szóló projektben is részt vettem.
– Mit tanultál a világjárás alatt?
– Sok mindent tapasztal az ember, ha utazik, főként, ha hosszabb ideig marad egy adott országban. Nekem az egyik legmegdöbbentőbb dolog az volt, amikor Malajziában egyik délután ültem a kertben, és egyszer csak mintha villámcsapás ért volna: jól vagyok. Itt vagyok, sok ezer kilométerre otthontól, és jól vagyok. Jól érzem magam, izgatott vagyok, boldog vagyok. Annak, aki nem utazott soha – és itt nem feltétlenül nyaralásra gondolok – annak hiába magyarázom ezt az érzést, mert nem érti.
Az utazás lehámozza rólad azokat a tulajdonságokat, amiket azért szedtél össze, hogy egy bizonyos helyre beilleszkedj.
Utazás közben nem szoktam aggódni, azonban itthon, a mókuskerékben ez nem így van. Az utazás felszabadít, és bár nem oldja meg minden problémádat, de más fénybe helyezi őket, így segít megbirkózni velük.
– Mintha más szemléletet követnél, mint a korosztályod, akik többsége jogot vagy közgazdaságot hallgat, aztán keresi a „zsíros” állást, külföldi karrierlehetőségekben gondolkodik… Jól látom, hogy különbözöl e tekintetben is?
– Én soha nem álmodtam zsíros állásról, bár nem jönne rosszul. Nálam mindig az volt a fontos, hogy olyan valamit csináljak, amit szeretek. Dolgoztam itt-ott külföldön is, de mindig úgy éreztem, hogy visszatart valamitől, ami ki akar jönni belőlem. Végül így lettem magánvállalkozó több mint egy éve, és ékszereket készítek.
– És az ékszerkészítés hogyan jött az életedbe? Milyen anyagokból dolgozol?
– Legelőször Törökországban találkoztam az ötvös mesterség alapjaival, volt egy ékszerész kurzus az egyetemen, amit egyből fel is vettem. A fél év alatt tanultam egy keveset az ezüst ékszerekről, technikákról, aztán visszatértem a ruhákhoz, varráshoz. Később a görögországi önkéntességem alatt elkezdtem fa ékszereket készíteni, majd amikor hazajöttem, akkor kezdődött a rézzel való munka. Ez igazából csak átmeneti dolognak indult, de
annyira megszerettem a rezet, hogy most már nehéz megválni tőle. Ma már ezüstből is dolgozok néha.
– Varrótanfolyamokat is tartasz Erdély több városában. Azt mi hívta életre?
– A varrótanfolyam azért született meg, mert hiányzott a varrás, de nem bírtam órákig görnyedni a varrógép mellett. A workshopok is hiányoztak, ami tulajdonképpen a munkám volt az önkéntes időszak alatt. Ezek általában kezdőknek szólnak, akik szeretnék megtanulni a varrógép használatát és egy-egy alapdolgot, ahhoz, hogy önállóan is tudjanak majd otthon dolgozni. Azóta többféle workshopot is tartok, pl. ékszerkészítés, textilfestés, volt egy divat táborunk is a nyáron, amit idén is szeretnénk megszervezni.
– Aki megfertőződik az utazással, általában nehezen marad itthon. Te most mégis. Jó lehetőséget látsz a kézműveskedésben – legyen az ékszer, varrás vagy kézműves sütemény, amivel a párod foglalkozik?
– Aki megfertőződik, az sosem gyógyul ki belőle. Lassan két éve itthon vagyok, most már nagyon hiányzik egy újabb projekt, de ugyanakkor a saját vállalkozás is egy nagy utazás. A munkám során is nagyon sok mindent tanulok, és rengeteg emberrel kerülök kapcsolatba, főleg a vásárokon, de online is. Ez a „meg lehet élni belőle” kifejezés nagyon relatív, legalábbis az én értelmezésemben az.
Túléltük a telet, ki tudtuk fizetni minden számlánkat, de egy Hawai-i utazást egyelőre nem engedhetünk meg magunknak.
Én úgy gondolom, hogy az emberek egyre jobban kezdik értékelni a kézzel készített dolgokat, és nekem mindig jó tapasztalataim voltak a vásárlókkal. A Toto's bakery a barátom sütis biznisze, én a fotózásban segítek, valamint a reklámozásban a közösségi oldalakon. Az ékszerekhez képest a sütemények szezonálisak, például január-februárban kevesebb az eladás, mint a nyári hónapokban. Mi mindketten hiszünk benne, hogy lassan, de biztosan fejlődünk, és ennek megfelelően a vállalkozásunk is fejlődik.
– Értékeljük eléggé a gyakran hatalmas idő- és energiaráfordítással készült kézműves termékeket? Megfizetjük?
– Szerintem minden kézművesnek van egy-két olyan darabja, ami megfizethetetlen számára. Emlékszem, az elején szinte minden darabot meg akartam tartani, mert akkora élmény volt, hogy ezt itt én alkottam.
Az is megesik, hogy egy ékszert kétszer-háromszor is újra kell csinálnom, mert elsőre nem sikerül.
Ezt természetesen nem fizettethetem ki a megrendelővel. De pont ez a szép benne, az ilyen megrendelésekből tanul az ember.
– Most épp kézműves vásárt szervezel Segesváron, április 8-9-én várjátok a kézzel készült termékek kedvelőit a House on the rock kávézóba. Milyen kiállítóknak adsz helyet és milyen céllal?
– Idő közben „megörököltem” a Székelyföld kapuja Egyesületet, amely szinte velem egyidős, és nemrég én lettem az elnök, aminek nagyon örülök, mert sok kaput megnyitott előttem. Most már pályázatokat is írok, valamint le is bonyolítom őket. A segesvári együttműködés a Toto's bakery-nek köszönhető, ugyanis Toto szállítja a süteményt A Veritas Alapítvány kávézójának, a House on the rock cafe-nak. Én már régóta keresek egy helyet a sok ötletemnek, amit szervezni szeretnék, nekik pedig van egy nagy üres termük, amit szeretnének kihasználni. Így született meg a Spring pop up shop is, ami tulajdonképpen egy kézműves vásár helyi-, és környékbeli árusokkal, mint például Rózsa Csaba a Lavenderland és Belumá wood tulajdonosa, Fodor Erika, a herbEra kozmetikumok készítője, Boros-Dézmás Ákos ékszerész, és persze én is részt veszek majd a Roods ékszerekkel, mint árus is.
Egy ilyen vásár nemcsak arról szól, hogy próbáljuk eladni a termékeinket, hanem igyekszünk megismerkedni a többi alkotóval és a vásárlókkal, barátságok kötődnek, tanulunk egymástól, közösséget építünk.
Az együttműködésünk célja is ez, hogy olyan tevékenységeket szervezzünk, amelyek összehozzák a hasonló érdeklődésű embereket.
– Van hosszabb távú terved, álmod?
– Valamilyen módon szeretném összekötni az utazást a munkámmal. Ez már az országon belül működik, kézműves vásárokra járok szinte havi rendszerességgel, azonban szeretnék külföldre is eljutni, nemcsak az ékszerekkel, de a varrótanfolyammal is. Szeretnék majd egy olyan varrósulit, ahol hátrányos helyzetben élő nőket taníthatok varrni – elsősorban Afrikában és Dél-Amerikában, így segítve őket abban, hogy munkahelyet találjanak, másodsorban pedig ők segítenének nekem, hogy továbbra is utazhassak. Mindehhez rengeteg anyagi fedezet kell majd, hogy a diákoknak ne kelljen érte fizetni, ezért előbb-utóbb a fundraising csínját-bínját is ki kell tanulnom…
Fotók: Gábor Anita archívuma
korábban írtuk
Értékteremtés, együttműködés, támogatás: nemcsak üzlet, közösség is
Míg nagyon sok oldalról a széthúzást, az emberek és közösségek közti rivalizálást tapasztaljuk, üdítő látni, hogy vannak olyan kezdeményezések, amelyek az összetartozást erősítik. Ilyennek látom én a Blaze-t, az erdélyi dizájnerek- és kézművesek boltját, amely próbálja egy ernyő alá gyűjteni a helyi (ipar)művészek munkáit. Egy helyen megtalálható az erdélyi alkotók nagyon széles termékskálája, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is. Hogy van-e rá igény? Kezdetben ezt még a bolt megálmodói sem tudták, csak re
