A nem vegetáriánus változata is finom: a kecskesajthoz apróra vágott bacont vagy sonkát lehet adni, így akár edébként is tálalhatjuk.
Hozzávalók: fejenként 2 db édesburgonya, 1 szál póréhagyma, 200 g kecskesajt vagy (ha a sósabbat szeretjük) fetasajt, zöldfűszerek (petrezselyem, kapor, koriander, kakukkfű stb.), reszelt parmezán a tetejére, 1-2 ek olíva olaj, só, bors
Elkészítés: Az édesburgonyákat alaposan megmossuk, és héjjastól alufóliába tekerjük. Előmelegített sütőben 20 percet sütjük, vagy, ha tömzsibb a zöldség, amíg átsül. Hagyjuk enyhén kihűlni, majd a félbavágott burgonya belsejét óvatosan kanállal kikaparjuk, lehetőleg úgy, hogy a héjja épen maradjon. A péphez hozzámorzsoljuk a lágy sajtot, hozzáadjuk az apróra vágott fűszernövényeket, illetve az előzőleg üvegesre párolt póréhagymát. Sózzuk, borsozzuk (ha tüzesebb kedvünk van, akár felaprózott chilipaprikát is adhatunk hozzá). A masszát visszatöltjük a héjakba, gazdagon megszórjuk parmezánnal és lelocsoljuk egy kis olíva olajjal, majd 10-15 perce visszatesszük a sütőbe. Könnyű joghurttal, friss uborkasalátával kiváló.
Kiemelt kép illusztráció: Shuttertsock
Megjelent a Nőileg magazin 2014. augusztusi lapszámában.
korábban írtuk
Egyszerű, gyors és finom reggeli: cukorborsós, paradicsomos frittata
Bár a kereskedelemben ritkán kapni – hisz nálunk még nem divatzöldség –, a cukorborsó igen sokoldalú zöldség. A zöldborsó még zsenge hüvelyét akkor szedik le, amikor a borsószemek még nem fejlődtek ki. A roppanós, édes, üdén zöld hüvelyek nem csak finomak, hanem nagyon mutatósak is.