„Az öltözködésemben (is) megfigyelhetőek a végletek: alapvetően a kényelmet tartom a legfontosabb szempontnak reggel, amikor felöltözöm, de amikor ruhát vásárolok, rendszerint elcsábítanak az olyan darabok, amelyek se nem kényelmesek, se nem praktikusak, mégis valamiért megszólítanak. Így történhet meg, hogy soha nincs, amit felvennem” – magyarázza Szidi a „problémák” forrását. Mint meséli, apai nagymamája varrónő volt, így hosszú évekig a ruhatára jelentős részét az általa készített, egyedi darabok képezték.
Anyai nagymamájától az egyszerű, letisztult, de igényes ruhadarabok iránti vonzódását kapta, édesanyjától pedig a magas sarkú cipők és nőies öltözék fontosságát leste el.
„Ezekből az örökölt mintákból gyúrtam össze a saját stílusomat, ami alapvetően az egyszerű, letisztult formák, a kényelmes és praktikus darabok szeretetét jelenti. Ez fokozatosan alakult, hiszen tinédzserként néhány évig feketében és barnában jártam, szigorúan csak nadrágot hordtam. Ma már ez sokkal árnyaltabb, hiszen bátrabban nyúlok a színekhez, olykor még a szoknyát vagy ruhát is előveszem a szekrény mélyéről.”
Mint mondja a kétgyermekes családanya, egyáltalán nem tartja magát „nőcis” típusnak, de hiszi, hogy
egy farmer-fehér ing párosítás is lehet ugyanolyan nőies, mint akár egy nagyestélyi, ha tudjuk viselni, azonosulni tudunk vele, és jól érezzük magunkat benne.
„Ezt a szemléletet igyekszem átadni a nagylányomnak, aki sokkal tudatosabban, nagyobb odafigyeléssel és profizmussal alakítja a saját stílusát, és egyik kedvenc közös témánk a divat” – magyarázza hangjából kicsengő anyai büszkeséggel.
Székelyruha a „Jolly Joker”
Előre sejtettük, hogy a székelyruha valamiként Szidi kedvenc „szettjei” között lesz, és ebben sem okozott csalódást. Mint mondja, náluk a népviselet nem a szekrényben porosodó ruhadarabot jelent, hanem az ünnepeik szerves része. Annál is inkább, mert emlékek fűződnek a viselethez. „Kislány koromtól felnőtt koromig több rend viseletet varrt nagymamám, ezek mindmáig megvannak, a nagycsalád és rokonság több tagja is viselte azokat.
A viseletben az a jó, hogy nagyon sok esetben választ ad a mit vegyek fel kérdésre, tartást kölcsönöz viselőjének, és egyszerűségében nagyszerű.
A szoknyámat, amit ma is szívesen hordok, dédnagyanyám szőtte, nagymamám varrta, akárcsak a mellényt és az inget, a mellény díszítése pedig édesanyám keze munkája” – meséli Szidi, és meg is látszik rajta az érzelmi kapcsolódás gyergyószéki viseletéhez.
A kedvem ma olyan lila…
„Nagyon szeretem a szép cipőket, a hétköznapokban mégis inkább azokhoz nyúlok, amelyek kényelmesek is; ékszerekből a természetes anyagokból készülteket – bőr, kerámia – helyezem előtérbe, de
elcsábulok mindenféle csillogó bizsutól is, a karkötők és a fülcsik bármilyen mennyiségben jöhetnek” – sorolja további kedvenceit.
A napszemüveg és a sál/kendő szinte elmaradhatatlan részei az öltözékének, ugyanakkor szereti a színes táskákat is, amelyekből minél többet szeretne, mint fogalmaz, ugyancsak praktikussági okokból. (És mi elhisszük neki.)
„A lila szín kiskoromtól a kedvenceim közé tartozott, és bár egy időre hanyagoltam, most újra egyre több ruhában, kiegészítőben köszön vissza, ösztönösen nyúlok a lila darabok után. Melléje sorakozott a zöld és a fehér, a mályva, és – bár korábban sosem szerettem – újabban a narancssárga is” – mondja színvilágáról, s azt is megtudjuk, hogy
óvakodik a tucatdaraboktól, inkább turkálóban vásárol.
„A hatalmas irányzat-dömpingből próbálom kialakítani a saját stílusomat, ami természetesen változik, alakul, ahogy én magam is” – mondja a divattal való kapcsolatáról Szidi.