Amikor egy projektet megtervezünk, gondolatban mindenki nyílegyenes utat vizionál. Pedig tervezhetetlenek előre a nem várt akadályok, szinte mindig közbejön egy éles kanyar, áthidalandó dagonya vagy emésztő(nek tűnő) mocsár.
A célokhoz nincs egyenes út.
Rendszerint hajmeresztő lejtőkön, hosszas kitérőkön kell átverekedni magunk. Hegymászók mesélik, csúcstámadás előtt gyakran napokig nem is látszik a megcélzott hegycsúcs. De attól még tudják, hogy hová tartanak, merre visz a girbegurba, úttalan út.
Idén nyárra a terasz befedését terveztük.
A 160 éves parasztháznak ugyan nem volt filagóriája, de mai ember lánya mai igényekkel operál. A parasztházmentésben jártas építész az épület hátsó meghosszabbításaként tervezett egy teraszt, kőalapja már a ház alapjával együtt, a költöztetéskor elkészült, ám a gerendák összerakásának villám-hete alatt nem volt már idő – se pénz – befedni a boldog órákat ígérő kiülőt. Ráadásul hiányzott hozzá csaknem ezer cserép, ami újabb nap le- és felrakás, s a rohamtempóban dolgozó ács-csapat diktálta az ütemet, elmaradt tehát. Idén aztán, a tervezgetős téli hónapokban kiszámoltuk, hány gerenda, hány léc, s kábé mennyi pénzből kellene hozzá, ázik ugyanis a még fedetlen terasz alapja, s az olykor tócsaként álló esővíz korántsem gerendaház-barát. Erre a nyárra terveztük a kis-, de annál fontosabb haladást.
Ki gondolta akkor, hogy berobban egy sürgetőbb feladat, ahová át kell csoportosítani a nem létező pénzt és prioritást?
Elsőbbséget kapott ugyanis egy korábban nem kalkulált babaszoba és a teljes albérlet-felújítás. Előbb érkezik az új lakó, s csak majd aztán készülhet a saját ház: a gyerekkel járó fókuszváltás évekkel tolhatja későbbre a falura költözést meg a parasztházfelújítást…
Leszedem a gonddal keményített csipkét a házzal együtt vásárolt szekrények polcairól, ki tudja, hány évtizede vasalta őket női kéz utoljára? A jócskán megkopott, de annál beszédesebb tálaló egy ideig még a városi albérletben emlékeztet rá:
a falusi álmom félkészen ugyan, de kitartóan vár.
⁎⁎⁎
A borsó életerősen virágzik a Magyari ősöktől örökölt kertben, a zöldhagymából és a gyérítés salátából ettünk már. A bodza, a galagonya és hecserli bokrok buján jelzik a bennvaló természetes határvonalát. Az őzek tovább szökkennek, amikor meghallják a kocsim zaját, de az énekesmadarak szólói minden ottlétem alatt negyvenegy évem ráncait simítják. Amikor a legjobban aggodalmaskodtam, ki fogja kaszálni a csaknem harminc áras kertet, önként jelentkezett az egyik szomszéd: az állatainak jól jön a fajgazdag takarmány.
Aranyat ér az ilyen helybéli, székelyföldi falvakon is ritkán találni ilyet már.
Sürgősen el kell ültetni az édesburgonyát. Cseppet sem hagyományos errefelé, bár fontosak a gyökerei, akárcsak a székely embernek – oldja fel az ellentmondást a jó humorú kollégina az első batátaszüret után. Az őszi szántást követően, ültetés előtt kapálás is dukál. A kalákában végzett ültetés és ásás az évünk közösségi ünnepévé vált: a reformzöldségnek számító édespityóka meghitt csapatot verbuvált, a földdel való érintkezés, a fizikai munka valami egyszerű, ősi mélységekbe repíti vissza az összes városi klaviatúra-betyárt.
⁎⁎⁎
Anyánk hetven elmúlt, de kitartóan ültet, hajlong és gyomlál.
Az albérletben meszet vakar, töröl, rendez és szekrényt sikál – merthogy a várandós lánya egy ideig nem hajolhat, nem cipelhet már. A dolgozó barátnő takarítónőt küld maga helyett, női segítségből nincs hiány… Három fiútestvérét hozza a bútorokat ki- és behordani a másik barátnő, húszéves, vadidegen testépítő srácok kerülnek Facebookon, amikor a testvérek nem érnek rá. Távoli kolléga segít a hűtőszállításban, bátyám függönytartót fúr és polcot szerel, unokaöcsém a bérelt házikó aprócska kertjében kaszál.
Még meg sem született a lányom, de a családot összehozta már.
⁎⁎⁎
A beltéri építkezési anyagokat forgalmazó nagyáruház társtulajdonosa egy csütörtökön hív fel, a Facebookon látja az egy hónapja zajló lakásfelújítást. Segíteni szeretne a maga eszközeivel: válassz bármit, legyen az zuhanytálca, csempe vagy fürdőkád.
(Kisvárosban) jó tett helyébe jót várj!
A luxusmárkás babakocsi az eresz alatt, összeszerelésre vár. Többet ér, mint az autóm, szintén megható felajánlás. Babakelengyéből lassan kisebb turkálót nyithatnék már. Emberi kapcsolatokra épül most a babaszoba és majd a parasztház. Korábban sosem sejtett módon összezárnak ilyenkor a kisgyermekes anyák.
Nem lehet egyszerre félni és énekelni is – hívja fel a figyelmem a pszichológus-barát. Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van – éneklem hangosan a kocsiban a zsoltárt. Heteken belül itt az örökös, az első dalok közt tanítom meg neki a Ne aggodalmaskodjál-t.
Folyt. köv. hamarosan.
A szerző műve a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíjprogramjának támogatásával jött létre.
A házmentés történetének előzményei itt olvashatók:
korábban írtuk
Élet kell az életbe
Észrevétlen reppent el az őszi szántás ideje, de karácsony előtt két nappal csak meglett – lóval és ekével. Csodás késő ősz volt. Novemberben nyírfákat ültettünk, december elején még rukkolát szüreteltem a kertben. Csupán néhány napot szunnyadtak a borozdák hó alatt, a konyhakertem puha dunyháját az enyhe tél idén gyorsan elcsente. Hamar elérkezett a tavaszi veteményezés ideje.
korábban írtuk
Csodák márpedig vannak
Négy éve posztoltam ezt a képet. Akkor még egy senkinek sem kellő, huszonéve parlagon hagyott föld volt a most nagy becsben tartott kertem. Kaszálta ugyan egy szomszéd, de mi, a városi unokák semmit sem kezdtünk vele. Itt akarok megöregedni – írtam akkor, ám mint nagyon távoli álom lebegett előttem. A falura költözés ugyan még ma sincs közel, de csodás érzés látni, hogy az álom látványosat haladt a beteljesedés fele.
korábban írtuk
A félelem semmiképp sem győzhet
Pompás állapotban voltak a gerendák – a 160 megélt esztendő ellenére. 1863 – díszelgett a felirat a pincebejáratnál, amikor a tanácsadóimat is vittem. Merthogy „gyönge” nőként nem hozhattam meg a döntést, szakértőket hívtam a bontásra váró házikó szemrevételezéséhez.
korábban írtuk
Mi marad, ha (f)eladod az álmod?
Aki építkezett valaha, tudja, teljességgel kizárt, hogy minden a terv szerint haladjon. Mindig van egy váratlan csavar, egy legyőzhetetlennek tűnő akadály, egy szívhalálként ható árulás – minden dramaturgiában kötelező tartalom. Ugyancsak kötelező „tartozék” a feladás szele, az újratervezés és kezdés, sokszor. A házam történetében is elérkezett egy ilyen pont.
korábban írtuk
Élet kell az életbe
Észrevétlen reppent el az őszi szántás ideje, de karácsony előtt két nappal csak meglett – lóval és ekével. Csodás késő ősz volt. Novemberben nyírfákat ültettünk, december elején még rukkolát szüreteltem a kertben. Csupán néhány napot szunnyadtak a borozdák hó alatt, a konyhakertem puha dunyháját az enyhe tél idén gyorsan elcsente. Hamar elérkezett a tavaszi veteményezés ideje.
