Ugyanakkor soha nem beszélt a régi életről. A fiatalabbak azt sem hallhatták tőle, hogy „úriember ilyet nem csinál”, holott ő kifogástalan úriember volt: mindenkivel roppant toleráns, jóindulattal kezelte a helyzeteket, a nehéz pillanatokban legtöbbször ő keresgélt kifogások, mentesítő körülmények után. Csak az alkoholizmust, a részeg embert nem értette meg, képtelen volt elfogadni.
Pedig jócskán sorakoztathatott volna fel érveket, amelyek mind-mind a világ igazságtalanságát, az utókor hálátlanságát bizonyítják. Hiszen
ő volt az az ember, aki semmilyen áldozattól sem riadva vissza igyekezett összefogni a Trianon után elárvult erdélyi író társadalmat.
Minden szándéka, valamennyi cselekedete azt célozta, hogy az örökölt óriási vagyont a kultúra és a művelődés céljaira fordítsa. Az írói munkát ösztönző alapítványok mellett ágy-alapítványt hozott létre a marosvásárhelyi Czakó-klinikán az írók, művészek gyógykezelésére.
Emlékművet állított a két Bolyainak, emléktáblát Petelei István vásárhelyi szülőházán, iskolákat építtetett, könyvtárakat hozott létre, világjárók utazását finanszírozta. Minden bizonnyal az Asbóth Oszkár-féle helikopter 1928-as magasba emelkedésére is később került volna sor, ha Kemény báró nem nyúl mélyen a zsebébe a szerkezet Rolls Royce motorjának beszerzésekor.
Aztán ott volt a legnagyobb szenvedély, a színház.
Amikor a harmincas évek elején Janovics Jenő eltűnt Kolozsvárról, az igazgatása alatt álló magyar színház több millió lejes adósságban vergődött. Ismerve a báró színház iránti elkötelezettségét, a vezetőség végső elkeseredésében Kemény Jánoshoz fordult. A báró 1931-ben vette át a Thália Magyar Színház Rt. vezetését, elnök-igazgatóként tíz éven át igazgatta az intézményt.
Első szakaszban a színház ötmillió lejes adósságát egyenlítette ki, és megszabadította a társulatot a színházhoz és művészethez nem értő bankároktól. Az adósságot saját erdőbirtoka jelentős részének eladásából fedezte, ekkor került a báró Bánffy-család tulajdonába a Ratosnya környéki Kemény-erdők színe-java. „Halála előtt nem sokkal mondta nekem:
harmincötezer hold erdőmet vitte el a színház, de kérlek, erről ne szólj a feleségemnek”
– ezt már Sütő Andrástól tudhattuk meg évtizedekkel később.
A kis magyar világban főigazgatóként irányította a Kolozsvári Nemzeti Színház próza- és operatársulatát. Miután 1940 őszén a legtöbb zsidó közalkalmazott elvesztette az állását, a zsidó színészek Concordia néven saját színházat hoztak létre Kolozsváron. Ez a társulat is élvezte Kemény János támogatását, rendszeresen segítette színdarabokkal, jelmezekkel, és kellékekkel is ellátta őket, ugyanakkor teljes igazgatói javadalmazását a színészek segélyezésére fordította. Titkárnője, Dsidáné Imberi Melinda vette fel minden hónapban a báró személyes bankszámlájáról a zsidó színészek fizetését.
