Benedek Elek: Fő, hogy dolgozzanak Erdély „századosai”

Erdővidék talán legkisebb falujában, a Barót patak partján, a szűk völgyecskében, a hegyek ölelésében meghúzódó Kisbaconban született 165 éve Benedek Elek, a legnagyobb magyar meseíró, minden magyar gyermek Elek apója. Erdély egyik legismertebb „századosa”.

Fotó: PIM.hu

Életéből több mint negyven évet Budapesten töltött, 1887-ben a nagyajtai kerület országgyűlési képviselővé választotta a Szabadelvű Párt színeiben. Képviselőházi beszédeiben is elsősorban az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott. A közéleti szereplő és a politikus Benedek Elek munkássága a tanügy megszervezésére és a nemzeti ügyekkel kapcsolatos nézőpontja ismertetésére is kiterjedt – a véderővitában nem értett egyet saját pártjával, a Történeti olvasmányok megírásának híre a császári udvarig is eljutott –,

korát jócskán megelőzve, 1893-ban felhívta a figyelmet a dákoromán elmélet magyarságot érintő veszélyeire is.

Első számottevő könyvét, a Székely Tündérországot Budapesten adták ki 1885-ben, aztán a millenniumi ünnepségre, 1894 és 1896 között elkészítette az ötkötetes, Magyar mese- és mondavilág című munkáját, amely abban az időben hatalmas sikernek bizonyult: még a szerző életében öt kiadást ért meg, több mint félmillió példányban jutott el az olvasókhoz. Ezt tartják Benedek Elek fő művének, amely a későbbiekben aztán több, különböző címen kiadott mesekönyv kiapadhatatlan forrásának is bizonyult. 1889-ben Pósa Lajossal együtt gyereklapot indított, az Én Újságom című kiadvány mérföldkőnek számít a magyar ifjúsági lapok történetében, és meghatározta a következő évtizedek idevágó törekvéseit. 1894-ben újabb folyóiratot indított: a Nemzeti Iskolát tíz éven át szerkesztette, a magyar közoktatás ügyének jelentős fórumává alakította.

A következő általa indított lap, a Magyar Kritika Benedek Elek rendkívüli sokoldalúságát és ambícióját bizonyítja.

A Magyar mese- és mondavilág című munkájának sikere nyomán határozta el, hogy a könyvek honoráriumából visszavásárolja a földeket, amelyeket szülei annak idején gyermekük taníttatása érdekében adtak el. Hazautazott Kisbaconba, kinézte magának a templommal szemközti hegyoldalt, megtervezte a későbbiekben még az ükunokáinak is otthont adó családi házat, a környező parkot, a gyümölcsöst, a mindent körülölelő fenyősort. A 12 hektáros birtokon 1896-ban kezdődött el a megálmodott kisbaconi kúria megépítése, amely a feleségéről kapta a Mari-lak elnevezést.

Az első világháborút követő évek kivándorlási áradatával mintegy szembeúszva, eldöntötte, hogy hazatelepedik Székelyföldre.

Maga mögött hagyta a megalapozott egzisztenciát, vállalva az ismeretlen romániai impérium jelentette kockázatot, 1921-ben érkezett meg Kisbaconba, ahol elindította a Cimborát, hogy nevelő Elek apója legyen sok ezer erdélyi magyar gyermeknek. Benedek Elek életművének legismertebb eleme az 1922-ben indított első erdélyi gyermeklap, a Cimbora, amelynek főszerkesztését a Szentimrei Jenő által jegyzett első lapszámok után vette át. Nemcsak erkölcsnevelő, szórakoztató irodalommal, történelmi és természettudományos ismeretterjesztő olvasmánnyal látta el az előfizetők táborát, hanem az Elek apó üzeni rovat keretében nagyszámú gyermeklevelezőjének helyesírását, fogalmazáskészségét is következetesen csiszolta.

E levelezés révén mintegy ötvenezer erdélyi magyarral állt meghitt, személyes kapcsolatban: „Az állam nyelvét meg kell tanulni, az édesanyátok nyelvét nem szabad elfelejteni” – igyekezett tudatosítani levelező pajtásaiban.

Hazaérkezése után maga köré gyűjtötte Erdély tehetséges fiatal íróit, költőit, akikkel megalapította a „székely truppot”. A csapat állandó tagjai voltak Elek apó, a vezér, Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Bartalis János, Szentimreiné Ferenczy Zsizsi, György Dénes és ifj. Delly Szabó Géza, nem állandó trupp-tagok pedig Tompa László, Nyirő József és Kacsó Sándor. Élete utolsó éveiben Benedek Elek olyan kulturális misszióra vállalkozott, amelynek teljesítése semmilyen korábbi társaságnak nem állt módjában.

Két esztendőn át tartó írói körúton vett részt a társaságukban, hogy Erdélyt bejárva, mindenkivel megismertesse a székely irodalmat.

Életének utolsó éveit teljes egészében a Cimborának szentelte. Egyre nyomasztóbb anyagi gondok között küzdött a lap életben tartásáért, miközben irodalmi és nem irodalmi polémiák kereszttüzében is helyt kellett állnia. 1929-ben a Cimbora kilátástalan helyzetbe került, amitől aligha függetleníthető, hogy Elek apót 1929. augusztus 17-én levélírás közben végzetes agyvérzés érte. Utolsó leírt mondata, amelynél kiesett kezéből a toll, szállóigévé vált: „Fő, hogy dolgozzanak”.

Augusztus 20-án helyezték örök nyugalomra a kisbaconi temetőben, feleségével, Fischer Máriával együtt, aki – korábbi fogadalmukat megtartva, miszerint egyikük sem fogja túlélni a másikat – követte férjét a halálba. A kettős temetésre hatalmas tömeg gyűlt össze, a rokonság, a helyi lakosság mellett az erdélyi közélet neves személyiségei is nagy számban kísérték el utolsó útján a nagy mesemondót és feleségét.

2005 óta szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a magyar népmese napját.

Túl Trianon századik évfordulóján, kalandos utazásra hívjuk a Nőileg olvasóit. Az országomlást követő, kezdeti bénultság után az élni és túlélni akaró erdélyi magyarság az itthon maradt nagyjai révén szinte páratlan bravúrt hajtott végre. Minden erőszaknak ellenállva, nem olvadt be a román tengerbe, sőt, a magyar kultúra és értékteremtés új dimenzióit nyitotta meg: az „erdélyi” irodalmat, zenét, építészetet, színházat, tudományt, sportot. Sorozatunkban az elmúlt száz esztendő hazai óriásait igyekszünk számba venni. A teljesség igénye nélkül, szubjektív megközelítésben.

korábban írtuk

Lélekből jövő zene: Anya és lányai
Lélekből jövő zene: Anya és lányai

Először egy kép született meg a gondolataimban: ők hárman, egymást ölelve, mintegy védőbástyaként Mátka Virág körül. Aztán beszélgettünk is anyaságról, női mintákról és szerepekről, féltésről, cinkosságról. Ősbizalomról és elengedésről.