Kurkó Stefánia: „Sorsfeladatom lelkemmel gondolkozni, tanítani és szeretni”

Legnagyobb tanítómesterei a gyermekei. Éltet, alkot. Csíktaplocai családi házuk mögött kialakított veteményese több tucat magaságyásával ma már kuriózumszámba megy. Ízig-vérig nő, aki jól érzi magát magas sarkú cipőben, de nem zavarja a ganés gumicsizma sem. A női szerepek fontosságáról, egó és lélek harcáról beszélgettünk Kurkó Stefániával.

Ajándékkal érkezik. Permakultúra – együttműködés a természettel a kék bolygóért, értünk – olvasható a kerámia bögrén, és saját rajzán elevenedik meg a veteményeskert egy csöppnyi szelete rajta. Beszédes ajándék, egyszerre szól arról az otthonról hozott örökségről, ami a kétkezi munka tiszteletéről, szeretetéről szól, de arról a hobbiról is, amelyben megtalálja a mindennapokhoz szükséges erőt. 

„A világ jó”

„Mindenki életében eljön az a periódus, amikor felteszi a kérdést, hogy ki is ő valójában. Nálam Bence születése után volt az a pillanat, amikor keresni kezdtem igazából magamat. Gyermekkoromban álmodozó típus voltam, úgy képzeltem el, hogy a világ jó, az Isten a világot jónak teremtette. Közben zajlott az élet, 

értek meglepetések, de most is így képzelem el az életet: a világ jó. Igyekszek jót cselekedni, jót adni. 

Hogy ki vagyok valójában? Maximalista vagyok, magammal szemben kemény kritikus. Vagy csinálok valamit, vagy nem csinálok semmit, s bár tudom, nincs tökéletesség, de arra törekszem. Nagyon szeretem a művészetet, az az én világom, s talán ezért is választottam a növényvilágot” – magyarázza Stefánia.

Öt gyermek édesanyja, feleség, vállalkozásvezető, mindeközben lelkes művészetkedvelő, szívesen fest, rajzol, örökíti meg a pillanatot fényképezőgéppel. Mindez fontos számára, mert ebből töltekezik, merít erőt.

Bence öt és fél-, Ábel hét-, Luca kilenc-, Jankó tíz-, Sára tizenegy éves. 

Ügyes kis csapat, lehet velük kópéskodni – nevet Stefánia. Szüleiknek ott segítenek, ahol tudnak, hiszen arra nevelik őket, hogy a munka nem szégyen.

A csapat

„János, a férjem szokta mondani, hogy az ember munkára van teremtve” – mosolyog, és ők ennek szellemében élnek, miközben tudatosan figyelnek a gyermekek által tartott tükörre is. 

„Nő akarok lenni”

Hol van egy nő, egy édesanya helye a családban, és melyek azok a feladatok, azok a női szerepek, amelyekkel erősítheti a családtagok közötti szoros köteléket? – kérdések, amelyek őt is foglalkoztatták, s a válaszkereséssel egyidőben tudatosan erősödött meg benne, hogy egy édesanya mennyire fontos a családban, a világban. Nevetve mondja, 

próbálta ő a „férficipőt” is felhúzni, ásni, fúrni, de minden porcikájában azt érezte, hogy nem megy, nem akar férfi lenni. 

„Ahogy nőnek a gyerekek, egyre bonyolultabb az órarendjük, az egyéniségük is most kezd kifejlődni, mindegyik keresi a saját útját.

Csapat, munka, játék

Ahová még kísérni kell őket, elkísérem, van, amikor ezzel telik el a napom, s este fortyog bennem az elégedetlenség, hogy nem csináltam semmit, csak beültem az autóba és taxis voltam. Felvettem, letettem, bekísértem, hazahoztam, vacsora, lefekvés. És hol vagyok én? Sokáig vívódtam, amíg megtaláltam a választ: én vagyok az édesanyjuk, minden pillanatban jelen kell lennem. Így ma már bepakolok a kosárba, van, amikor várakozás közben olvasok, jegyzetelek, ötletelek a kerttel kapcsolatban. 

Ebben a világban nehéz nőnek megmaradni, a női szerepeket befogadni. Erre magam is nagyon kell összpontosítsak és napi szinten figyeljek. 

Szerencsés vagyok, mert édesanyám és az anyai nagymamám nagyon mély nyomot hagytak bennem, nagyon megmutatták a női vonalat. Tőlük kaptam a kert-, a növények szeretetét.

Nagyon jó nagymamám volt, akinek semmi nem állt útjába, ha rólunk, unokáiról volt szó. Azt is mondhatom, hogy a mai Stefániában most tudatosult, hogy mennyire fontos a női vonal, és ehhez milyen szigorúan kell ragaszkodni, mert ettől függ az, hogy a gyereked mivé válik. A gyermekek lelki világán nagyon sokat kell dolgozni, nagyon sok mindent el kell magyarázni nekik, az érzésekről, érzelmekről mi is nagyon sokat beszélgetünk. Erősnek kell lenni, hogy tudatosítsuk magunkban, a gyerekekre szánt idő az, ami igazán fontos” – emeli ki. 

A válasz a csendben van

És mivel erősíti saját lelkét? Meditációval – reagál – és a csenddel. A csend sok kérdésedre megadja a választ – válaszolja meggyőződéssel. A meditációban elcsendesül, minden egyes kérdésére választ keres, megerősítve önmagát, tudatosítva, hogy igenis fantasztikus dolgokkal foglalkozik, és ezáltal erőt kap. 

Vallásos családban nőtt fel, ez erős Isten-hitében mutatkozik meg. 

„Hiszek Istenben, többször bizonyított nekem az életem folyamán, hogy ő létezik. Számomra ő mindenhol ott van. Ugyanakkor hiszek az energiaáramlásban, fantasztikus, ahogy működünk, felhasználva a bennünket körülvevő energiákat. Kérdezték, hogy mitől gyönyörű a kertem, és hirtelen nem tudtam mit mondani, csak annyit válaszoltam: mert szeretem. 

Amikor hátramegyek, tulajdonképpen kommunikálok a növényekkel. 

Egyedül vagyok a csendben, nem látom csak a növényeket és magam, és amint elhaladok a sorok között, végigsimítok rajtuk. Ez igazi adom-kapom energia, olyan, mint egy varázslat.

Kerti zöldségek

Vannak olyan pillanatok, amikor azt mondom, hogy mindenki hagyjon, most én kell „nőjek”, ilyenkor kicsit még pluszba foglalkozok magammal. Festek vagy rajzolok. Szerencsére elég hamar feltöltődök, megerősödök. Fizikailag hiába vagyunk erősek, lelkileg is erősnek kell lenni” – magyarázza derűsen. Azt mondja, önmaga legnagyobb kritikusa volt, maximalista, de idővel azzal is szembesült, hogy maximalizmusa tulajdonképen az egóját ékesíti. És amikor az egó dolgozik a lélek ellen, az rombol.

A lélek soha nem hazudik

Járja az önismeret rögös útját, felvállalva önmagát, miközben őszintén beszél arról az időszakról is, amikor az egó-lélek harcában az egó győzedelmeskedett, amikor a csönd nem válaszokat adott, hanem ellensége volt, amikor a másoknak való megfelelés szülte kényszer maga alá gyűrte álmait, vágyait. Kendőzetlenül mesél azokról az érzésekről, amikor azt érezte „csak” gyermeket nevel, és tulajdonképpen a külvilágból érkező biztatások erősítették meg benne a hitet, „érdekes ez az út, jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy az önismeret útján magát felfedezze, mert minden másképp alakul. 

„Ha te változol, minden változik körülötted. Ismerd meg magad, ismerd meg az érzelmeidet, az érzéseidet, mert minden ezen alapszik. 

És igen, légy büszke magadra. Bár nem volt mindig így, ma már büszke vagyok magamra.

Kintről kaptam a megerősítéseket, öt gyermeket szültél, egészséges ügyes gyermekek, már erre büszke lehetsz, s akkor még hol van a többi? De ez még mindig csak az egómnak esett jól. Amikor elkezdtem dolgozni a lelki világomon, akkor már magam is tudtam, hogy igen erős vagyok. Mert legyünk őszinték, 

nem volt könnyű otthon ülni hét évet, hét év alatt öt gyermeket szülni, mintha folyamatosan áldott állapotban lettem volna. 

Volt olyan nap, amikor még kicsik voltak a gyerekek és nem beszéltek, amikor nem is tudom, hogy szó kijött-e a számon. Emberek közé sem kívánkoztam, mert nem volt fizikailag erőm hozzá. Ha most visszapillantok azokra az évekre, azt mondom, hogy igen, szép munka. Ma már tudom, azért voltam erős, és azért tudtam mindent megcsinálni, mert a lelkem tudta, hogy képes vagyok rá. A lelkem soha nem hazudik”.

Lelket éltető oázis a csíktaplocai csodakertben

Stefánia kertje nem csak a testet, hanem a lelket is táplálja. Lelkesen meséli, hogy miként tervezi meg telente a kertet, mely most ébredezik, de már tudja, hogy idén ősszel megteszi az első lépéseket, hogy a hótakaró alatt télikertet alakíthasson ki. „Na ott van Stefánia, megkaptam a helyem” – nevet nagyot. Mert 

a család mellett a kert az egyik legfontosabb szelete az életének. 

A kert, amely családját táplálja, és amelyben első perctől hisz.

Termés

Mivel a jelenlegi mozgalmas életvitelével nehezen tudna megfelelni annak a hagyományos kertészkedésnek, amit otthonról hozott magával, magaságyásokat alakított ki permakultúrával, mulcsozással. A mintegy nyolcvan darab magaságyásban, valamint egy méretes melegházban és szabadföldön teremti meg a hét tagú család zöldségszükségletét.

A kert

Lelkesen magyarázza, idén 31 féle paradicsomot fog ültetni, de paprika palántából is legalább tíz féle kerül a földbe. 

„Szeretjük, amikor különböző színekben pompázik a kert, változatos, jól esik az ember lelkének is. 

Inkább erre fektetem a hangsúlyt, hogy mindenből legyen egy kicsi, de legyen gazdag színvilága, textúrája. Legyen a szemnek is gyönyörködtető. Számomra kész terápia. Ez a kert azért fejlődik, és azért küzdök, hogy minél jobb legyen, mert rájöttem, hogy nagyon szeretem. Hiszek a növények pozitív hatásában. Olyan a kertem, mint a sivatag közepén egy oázis, ahol meg tudok pihenni, feltöltődni. Már elvetettem a melegházban a magokat, minden nap alig várom, hogy menjek és nézzem meg. Jól esik a lelkemnek”. 

Termés feldolgozás

És a kerttől jutunk el ahhoz a házastársi kötelékhez, amely az egymás támogatásáról, megértéséről szól. Hálás, hogy 

férje, János maximálisan támogatja, és teret biztosít ahhoz, hogy álmait követhesse. De ez kölcsönös. 

„Hálás vagyok, hogy átérzi azt a helyzetet, amiben én vagyok. Végtelenül boldogít, amikor boldog, amikor azt látom, hogy az álmait meg tudja valósítani. Ő most jutott el néhány hónapja oda, hogy megértse, számomra a kert mekkora boldogság, és ő is örömmel segít, támogat. Egymásnak támaszai kell legyünk”. 

Itt ül ez a törékeny fiatal nő, lenyűgöz a belőle áramló energia, elszántság, tudatosság. Meséli, kislányként már látta maga előtt azt az utat, amit be kell járnia, fiatal lányként mindvégig arra az idegen férfira várt, aki egyszer betoppan parajdi otthonukba, mert ő lesz a férje. Tudatosan készültek a gyermekvállalásra, az évek alatt öt kis lélekkel gazdagodott a Kurkó család. Nagy erő lakozik bennük. 

„János mondogatja a fiainak, hogy olyan nőt válasszatok, aki fel tudja venni a magas sarkú cipőt, de felhúzza a ganés gumicsizmát is. 

Látjátok, édesanyátok felvette. Ilyen vagyok én. A természet, az erdő a leggyakoribb hely, amit látogatok. A fehér szín az, ami a legközelebb áll szívemhez. A csend a barátom, s néha az ellenségem is. A zajt és a tömeget másoknak hagyom. Szeretem a tömör, magas szintű eszmecseréket, jó érzés, ha érzem, hogy taníthatok. Sorsfeladatom lelkemmel gondolkozni, tanítani és szeretni! A család a legnagyobb hajtóerőm, tükörképem, általuk fejlődök az isteni úton” – búcsúzik derűsen.

Fotó: Kurkó Stefánia archívuma

korábban írtuk

A jó szülés alapja: bizalom, önbizalom és küzdési képesség
A jó szülés alapja: bizalom, önbizalom és küzdési képesség

„Sztárszülésznő”, de ő maga tiltakozna leginkább e címke ellen. A székelyföldi származású Nyulas Jolán a budapesti Szent Imre Kórház vezető szülésznője. Több ezer újszülöttet segített a világra az elmúlt harminc évben, hivatása valami egészen mély empátiát és kedvességet varázsolt az arcára, hangjába és az egész lényébe. Aki ezután szül, annak minden szava bátorítás lehet, aki pedig már túl van rajta, annak nem kell magyarázni, mennyit számít egy szülés háborítatlansága, emberségessége. (Cikkünk a Nőileg