növény

Demeter Melinda: Hogy is tudtunk a kert nélkül élni?

Férjemmel együtt városi gyerekek voltunk, tömbházlakásban nőttünk fel. Évente csupán egyszer-kétszer jutottunk el néhány napra falun élő nagyszüleinkhez, igaz, azok az év legszebb napjai voltak, és azóta is úgy maradtak meg emlékeimben.

Hirdetés

Pakot Mónika: Gyógynövényekkel az adventi időszakban

Advent az elmélkedés, a befele fordulás ideje. Megnyugvás, a lélek kap teret. Ahogyan rövidülnek a nappalok, elhalványulnak a színek körülöttünk, a természet elcsendesedik, a pompás őszi színek gazdagságát a korai sötétedés, a szürke köd, eső váltja föl.

Hagyjuk békén a kertet!

A tökéletes gyep (és annak locsolása) szemben áll a természet rendjével, sokkal jobban őrzik a nedvességet a fákkal, bokrokkal és aljnövényzettel takart (erdő)kertek, és a természet diverzitását is sokkal inkább szolgálják.

Kurkó Stefánia: „Sorsfeladatom lelkemmel gondolkozni, tanítani és szeretni”

Legnagyobb tanítómesterei a gyermekei. Éltet, alkot. Csíktaplocai családi házuk mögött kialakított veteményese több tucat magaságyásával ma már kuriózumszámba megy. Ízig-vérig nő, aki jól érzi magát magas sarkú cipőben, de nem zavarja a ganés gumicsizma sem. A női szerepek fontosságáról, egó és lélek harcáról beszélgettünk Kurkó Stefániával.

Hirdetés

Mint egy nagymamai kényeztetés: gesztenye

A gesztenye-evés visszavisz egy régebbi világba, amelynek más, emberibb ritmusa volt. A gesztenye lelassít, arra sarkall, hogy jelen legyünk, sült gesztenyét enni mindfullness-gyakorlat a javából! Igazi komfortétel a forró gesztenye.

Egy csipetnyi luxus: libamáj

Márton-napkor fogyasztjuk a legtöbb libahúst, a libamáj ezzel szemben egész évben hozzáférhető, még ha borsos is az ára. A hízott libamájat „aranyáron” mérik, de a szintén finom pecsenye libamáj olykor beleférhet, pláne, ha ha jól gazdálkodunk vele.

B. Szabó Zsolt: Nem öltözködöm, magamat hordom

B. Szabó Zsolt esküdözik, hogy legfeljebb öt percet vett igénybe a szettek összeállítása. A Rádió GaGa műsorvezetője arra törekszik, hogy minden, amit magán visel, összhangban legyen azzal, aki ő valójában.

Mit tegyünk a száradó kezek ellen? (VIDEÓVAL)

Főleg a hideg időszakban jellemző, hogy kiszárad, bereped a kezeink bőre: ilyenkor egyrészt jó megvédeni kezeinket az időjárás viszontagságaitól, de a bőr hidratálásáról is kell gondoskodni.

Black Friday – venni, csak venni? 

Elkezdődött a vásárlási őrület: leárazások, kettő az egy áráért, csak most, csak ennyiért. Minden fórumon ezzel bombáznak. A Black Friday immár nem egy nap, hanem egy egész hónapot felölel. Nehéz ilyenkor megtartani a józanságunkat…

Pálfi Kinga: Rétegezz nőiesen és stílusosan

Ahogy lehűl a levegő, vastagabbak a pulcsik, hosszabbak a kabátok – és valahogy egyre nehezebb megtalálni magunkat a rétegek alatt. Ismerős az érzés, amikor felveszed a harmadik réteget, és már nem tudod, hol végződsz te, és hol kezdődik a sál?