– Nehéz volt időpontot egyeztetni...
– Igen... Három városban dolgozom: Csíkszeredában a Megyei Sürgősségi Kórházban, Székelyudvarhelyen és Kolozsváron magánklinikákon, ahol egyszerűbb és komplexebb esztétikai beavatkozásokkal is foglalkozunk.
– Ha azt mondja valaki, hogy plasztikai sebész...
– A többség arra gondol, hogy mell- vagy orrplasztika: kicsit innen, kicsit onnan... De ez csak egy nagyon kis hányada az egésznek. A plasztikai sebészet az esztétikai beavatkozásokon kívül egyéb komplex kórképekkel is foglalkozik: például szövethiányos állapotokkal, daganatok utáni, égéseket követő, vagyis bármilyen típusú szövetrekonstrukcióval.
– Miért fordultál a gyógyászat, az orvoslás felé, és miért pont az esztétika?
– Valamennyire hozzájárult a döntésemhez az is, hogy apukám sebész, de máshol, például irodai munkában nem nagyon láttam magam. Nem voltak alternatívák: orvosi egyetemre indultam. Aztán másodév elején döntöttem el, hogy plasztikai sebész leszek. Ez a sebészetnek a „művészeti” része, ahová az orvosi tudás mellé kell egy kis fantázia is: kell legyen szemed hozzá, hiszen egyetlen műtét sem egyforma. Ebben láttam mindennek az ötvözetét, amire „fájt a fogam”.
– Sokan túlzásba viszik a szépészeti beavatkozásokat, olyannyira, hogy egy-egy arc felismerhetetlenné válik. Mekkora egy orvos erkölcsi felelőssége ebben?
– Hatalmas. Mindenkinek megvannak a saját határai, orvosként és páciensként egyaránt, de néha megbomlik a harmónia – amilyen világot élünk, nem is csoda. Nekem is voltak olyan pácienseim, akik irreális elvárásokkal érkeztek, de te, mint orvos, el kell magyarázd neki, hogy mi számít egy normális, partyképes dolognak, és mi az, ami már nem jó. Ha ennek ellenére a páciens inszisztál – attól függően, hogy milyen ember vagy –, vagy megcsinálod neki úgy, hogy tudattad vele, hogy ez nem feltétlenül jó, vagy megmondod neki, hogy forduljon más sebészhez, aki megcsinálja, és te nem végzed el a műtétet.
– Hogy lehet szépen tálalni valakinek, hogy nem lehet belőle Claudia Schiffert csinálni?
– Nálunk, a mi környékünkön általában megértik az emberek. Sokszor mondom, hogy nem úgy működik, hogy egyet suhintok a varázspálcámmal, és eltűnik, amit szeretnének eltüntetni. Az lenne a lényeg, hogy visszaállítsuk a harmóniát: korrigáljunk egy trauma utáni, vagy veleszületett heget, aszimmetriát. Persze, a harmónia is relatív. Könyvekben leírták, hogy matematikailag milyen orrméret számít tökéletesnek, vagy a testhez viszonyítva milyen mellméret tökéletes. De ezek relatív dolgok, mert mindenkiből nem lehet ugyanazt csinálni. Figyelembe kell venni őket, de nem matematika az egész. Függ attól is, hogy a páciens mit akar, és mit lehet technikailag kihozni belőle.
– Sokszor emlegetted azt, hogy itt nálunk ezt másképp látják, itt nálunk megértik...
– Én vagyok az első plasztikai sebész ebben a zónában, és úgy látom, itt még nem fejlődött ki annyira ez a terület. Az elején nem is nagyon érdeklődtek iránta, és az embereknek helyén van az eszük: semmilyen természetellenes dolgot nem kérnek. Sok ember okkal keres meg, és ők elfogadják a szakmai tanácsot, azt is, hogy mi lehet a várt eredmény. Kolozsváron például már másabb. Itt egy hialuronsavat vagy egy botoxot is el kell magyaráznunk A-tól Z-ig, ott viszont már úgy jönnek, hogy tudják, mennyi egységet hová szeretnének tetetni.
– Nehéz, ha nem lehetetlen meghatározni, hogy mi a szépség... Mit gondolsz te az esztétikáról, a szépségről?
– A szépség relatív és szubjektív, éppen ezért fontos a siker érdekében, hogy az orvos és a kliens közös nevezőre jusson. Egyébként egy egyiptomi professzor, aki többnyire orrplasztikával foglalkozik, nagyon találóan, bár picit durván fogalmazta meg ezt. Szerinte ha vesztes vagy, és azt hiszed, hogy megcsináltatod az orrod, és minden meg fog változni, tévedsz. Nem fog minden megváltozni: ugyanúgy vesztes maradsz, csak szebb lesz az orrod. Egy esztétikai beavatkozás nagyon sokat tud adni az önbizalomnak, viszont annak a valószínűsége nagyon kicsi, hogy az életünket teljes egészében megváltoztassa. Éppen ezért fontos, hogy a páciensnek legyen egy egészséges pszichés hozzáállása a beavatkozáshoz, és ő is, illetve az orvos is józanul, őszintén álljon hozzá.
– Külföldön tolonganak az esztétikai sebészek ajtajában. Miért jöttél mégis haza?
– Amíg egyetemista és rezidens voltam, nekem is volt lehetőségem külföldön élni, tanulni: Belgiumban, Koreában, Franciaországban több neves helyen megfordultam, de nem azzal a céllal, hogy kint maradjak, hanem azért, hogy a tapasztalatokat itthon kamatoztassam. Szerettem volna elkezdeni valamit itt, ahol ez újdonság. Ez amúgy azoknak, akik szeretnek dolgozni, nagy lépés: úttörőnek lenni.
– Hogy látod, merre halad ez a terület a jövőben? Hová tud fejlődni a szakmád, az emberek mentalitása, a józan hozzáállás?
– Mindig lesz pro és contra. De szerintem, ahogy egyre többen tudnak ennek a lehetőségéről, úgy egyre többen szeretnék is majd, és sokkal elérhetőbb, trendibb lesz a plasztikázás. Ebben nagy szerepe van a médiának is, ami sajnos nem mindig pozitívan befolyásolja az embert. Ott leggyakrabban a túlzások jelennek meg: ha valamit szépen kijavítunk, az nem hír. A túlzás és a hírességek számítanak hírnek, akikben „már csak műanyag van”... És akkor Mari néni a TV előtt csodálkozik, hogy a világ megbolondult. Egy laikus ember számára ez jön le. Ettől eltekintve, az embereknek helyén van az ítélőképességük. Mi, plasztikai sebészek is összegyűlünk évente többször hazai és nemzetközi konferenciákon egyaránt, és vannak törekvések arra, hogy a normalitást, a harmóniát tartsuk fenn, így ha valaki irreális elvárásokkal érkezik, nehezebben talál majd olyat, aki meg is csinálja. Bár sajnos biztos, hogy fog találni, mert pénzért sokan sok mindent megtesznek a komplikációk ellenére is.
– Mit gondol egyébként erről a szakmáról a vallásosabb réteg, akik azt mondják, el kell fogadnunk az Isten által teremtett külsőnket...
– Ez így is van, de vannak emberek, akik nem tudják elfogadni magukat, és ott van a mindennapjaikban a frusztráció: elfogadhatod magad, ahogy vagy, de ha van egy csúnya heged, és van lehetőséged rá, hogy kijavítsd, akkor miért ne tennéd meg? Ha visszaállíthatsz egy állapotot, ami közelebb áll a trauma előtti valósághoz, miért ne tennéd? Mindenki nem annyira stabil pszichésen, hogy könnyedén elfogadja magát. Én nem tartom magam öregnek, de már én is látom, hogy mekkora változások mennek végbe a fiatalabb generációkban, a miénkhez képest. Akármilyen kicsi baj van, azonnal megpróbálnák megoldani, kijavítani, nem pedig elfogadni...
– Neked volt valaha esztétikai beavatkozásod?
– Preventív beavatkozásom volt, ami a bőr hidratáltságához kapcsolódik: blokkolni kicsit a nap, a por és más faktorok hatását. Ezt nálunk a családban el lehet intézni.. (nevet – a felesége is plasztikai sebész – szerk. megj.) Még nem jutottam el a botox vagy hialuron szintjére, de az archidratáló kezelésnek, amit szintén mi, orvosok végzünk, része kellene lennie a havi bőrápolási rutinunknak. Mindenképp medikális személyzetnek kell végrehajtania, különben baj lehet belőle. Idegennek hangzik, hiszen régen nem voltak meg ezek a lehetőségek. Akárcsak az utazás: annak idején nem lehetett, most 50 lejért lehet repjegyet venni... Hozzáférhetőbbé vált, a társadalmi fejlődés szerves része lett. Nő az életszínvonal, kitolódott az élettartam, és immár a szépészeti beavatkozások is benne vannak a pakliban.
Fotó: Mihály László
korábban írtuk
Változó korok – Öregedésgátló terápiával?
Mennyire elvetemült az, aki szeretné az egészségén túlmenően megőrizni dinamikusságát, életigenlését, fiatalosságát az évek múlásával is? Ha a gyógyászat, orvosi technológia lehetőségeivel is szeretne valaki élni, lenézendő, gyarlóság? A nők zöme és a fejlődő orvoslás is keresi a módokat arra, hogy sokáig megőrizhessük legjobb formánkat. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin decemberi lapszámában jelent meg.)
