Három évet letagadott életkorából: következetesen állította, nem 1907-ben, hanem 1910-ben született a mexikói Coyoacánban. Hiúságból? Aligha. Frida, a mindig önazonos soha nem ragaszkodott görcsösen a fiatalság illúziójához. Nem. A „felvállalt” születési év ugyanis történetesen pont a mexikói forradalom kitörésének az éve, amely révén megfosztották hatalmától Porfirio Diaz akkori elnököt. Ha a szembetűnő, akár szemtelen hazugság kiábrándítónak tűnik, gondoljunk csak arra, hogy
Frida Kahlo soha nem engedte, hogy a tények – ezek a makacs dolgok – az ő általa elismert magasabb rendű igazság útjába álljanak.
Ez az igazság ebben az esetben pedig az, hogy ő és a modern Mexikó szétválaszthatatlanul, együtt születtek forradalomban és reneszánszban.
Ahhoz tehát, hogy megértsük Frida Kahlot, a művészt, félre kell tennünk a „konvencionális” igazságokat, mégis paradox módon a művészetét nemcsak a belső vívódások, hanem a politikai káosz is szülte.
Két nagy baleset
Vegyes családba született Magdalena Carmen Frida Kahlo y Calderón: apja német zsidó, anyja mestizo (félvér, azaz csupán egy ágon bennszülött) volt és katolikus. Kahlo egyébként orvosnak készült, ám egy szörnyű, szerencsétlen buszbaleset 18 éves korában megfosztotta álmaitól –
élete végéig mozgásában korlátozott maradt, számlatan műtéten esett át, gyakorta hónapokat töltött ágyban, gipszben.
Egyszer úgy fogalmazott: „Két szörnyű baleset ért életemben: egyszer, amikor elütött egy busz…a második baleset meg Diego volt”.
Áldás és átok
Élete egyik legnagyobb csapásának, ugyanakkor a legnagyobb kincsének is nevezte Diego Riverával való kapcsolatát: iskoláslányként találkozott a sokkal (húsz évvel) idősebb művésszel, majd később, 1929-ben a harmadik felesége lett annak a férfinak, aki büszkén állította magáról, hogy „képtelen a monogámiára”. A szokatlan és problémás, de valóban szenvedélyes kapcsolat számtalan hűtlenséget túlélt – gyakorta mindketten „kikacsintgattak” –, sőt, 1939-ben egy válást is, ám 1940 újfent összeházasodtak.
Mindezek ellenére Frida görcsösen ragaszkodott Riverához, bár a házasság nem enyhítette az egész életét átszövő fájdalmát: Diego egy alkalommal még Frida húgával, Cristinával is félrelépett. Egyébként a Rivera házaspárnak soha nem született gyereke, Frida keserűségében gyakran hangoztatta – Diego a gyermeke, a szeretője, az egész univerzuma volt.
Frida, az alkotó
Frida gyakran volt ágyhoz kötött, hónapokat töltött kórházban, hol egy-egy műtét után lábadozva, hol éppen egy újabbra készülve. Művei mintegy harmadát önarcképek adják: némelyiken rezzenéstelen arccal néz, másokon saját belső szerveit festi meg, néha horrorisztikus hatással.
Nem riadt vissza semmitől, bemutatva, sőt lubickolva a megcsalás és a szívfájdalom szégyenében, vagy a vetélés és abortusz fájdalmában.
Diego egy alkalommal könnyekig meghatódott, amikor Picasso maga megcsodálta Frida festményeit. Büszkeséggel írta egy ismerősének Frida egyik első tárlatáról: „Ajánlom őt neked, nem mint a férj, hanem a munkájának lelkes rajongója, amely gyengéd és éles, kemény, mint az acél és törékeny, mint a pillangó szárnya, szerethető, mint egy gyönyörű mosoly, de mély és kegyetlen, mint a keserű élet”.
Frida a szürrealista?
A sokszor fantasztikus és véres munkáit szürrealizmusnak nevezték a kritikusok, de Frida maga döbbenettel fogadta a beazonosítást. „Nem tudtam, hogy szürrealista vagyok, amíg André Breton el nem jött Mexikóba és közölte velem, hogy az vagyok” – magyarázta. Férje, Diego ezzel szemben határozottan állította, hogy Frida realista – mint ő maga is –, ebben megegyezik véleménye Hayden Herrerával, az első Kahlo-biográfia szerzőjével is. A festőnő maga azonban rühellte a címkéket és a megbélyegzést, alkotásai, mint sok más mexikói művészé, a valóság és fantázia világát ötvözik, mintha egyik nem is létezhetne a másik nélkül.
„Valójában nem tudom, hogy a festményeim szürrealisták vagy sem, de azt tudom, hogy legőszintébb kifejezései annak, ami én vagyok” – írta egyszer. „Mivel az alkotás tárgyát mindig az érzéseim, a lelki állapotom adták, ezt mind a saját alakjaimban örökítettem meg, hiszen ez volt a legőszintébb és valódibb módja annak, hogy kifejezzem: mit érzek valójában” – fejtette ki.
Frida az életigenlő
Frida személye és művészete is nehezen beskatulyázható: sokszor rögeszmés és indulatos volt, máskor kétségbeesett vagy reménykedő. Szerette a tömeget és szeretett táncolni, gyakran flörtölt és imádott hódítani – máskor meg magányosnak érezte magát, könyörgött a barátainak és a szeretőinek, hogy látogassák meg. Humora fekete volt és éles. Büszkén vezette a háztartást, és körberajongta, kiszolgálta Diegót: rendszeresen főzött neki vagy fürdette. Pókmajmokkal és kutyákkal vette körül magát, de imádta a gyerekeket is, akiket egyenlő félként kezelt. Pletykálkodott és malacvicceket mesélt. Rühellte a társadalmi normákat, családtagként kezelte a cselédeket és kollégákként a tanítványait.
Frida Kahlo az alegría, az életvágy és étvágy megtestesítője volt. Mindennél többre értékelte az őszinteséget, főleg önmagával szemben.
Volt szeretőjének írt levelében (aki állítások szerint a testi deformitásai miatt hagyta ott) így fogalmazott: „A legjobbat érdemled, mert te vagy azon kevés emberek egyike ebben a világban, aki őszinte önmagával, és ez az, ami valóban számít”.
1954. július 13-án halt meg, 47 éves korában. Hagyatéka számtalan festmény, amelyek folyton alakuló, színes személyiségének tükrei, továbbá számos, szeretőknek és barátoknak írt levél, valamint egy részletes, színes és igen intim napló. Mind-mind bizonyítékai annak, hogy szenvedéllyel és őszintén élt meg minden napot úgy, mintha az az utolsó lett volna.
Halála után a The New York Times-ban is megjelent egy meglepően rövid nekrológ, amelyben Frida Kahlo, Diego Rivera feleségeként utaltak rá. Megjegyzésként csupán ennyi szerepelt még: „Festő is volt.” Ma Kahlo munkássága sokkal ismertebb, mint férjéé.
Frida Kahlo könyvekben és a filmvásznon Életét több mint két tucat könyvben örökítették meg, Hayden Herrera 1983-ban megjelent Frida: Frida Kahlo élete című műve nemzetközi bestseller lett. Julie Taymor 2002-ben forgatott filmet róla: a film producere és főszereplője Salma Hayek volt. Az alkotást hat kategóriában jelölték Oscar-díjra, amelyekből kettőt be is zsebelt. A 2017-es Disney-Pixar készítette Coco című animációs filmben mellékszereplőként jelent meg Kahlo, a figurának Natalia Cordova-Buckley kölcsönözte a hangját.
Fotó: Wikipedia / Toni Frissel
korábban írtuk
Coco Chanel, aki tudott nemet mondani
Fekete szemek kémlelik a felvonuló modelleket: a tervező a körlépcső krémszínű kárpitján ül, bár már nem fiatal, formás lábait kiemeli a térdig érő szoknya. Kezében cigaretta. Coco Chanel kapcsán gyakorta ezt a képet látom lelki szemeim előtt. Divattervező, igen, de nem csupán: korszakalkotó, forradalmasító, vállalkozó, lázadó – mindez és sok más volt a divat nagyasszonya. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júniusi lapszámában jelent meg.)
