A kutyám is én vagyok

Szeretjük elfogadónak tartani magunkat. És talán azok is vagyunk: legtöbbször, elméletben s általában. Elfogadóak vagyunk mindaddig, amíg az nem ütközik az elveinkkel, szokásainkkal, a beidegződéseinkkel, szabályainkkal. Amíg nem gyötör éhség vagy fáradtság, amíg elfogadónak lenni komfortos. A szeretet mindent legyőz. Vagy mégsem? Kutyás elmélkedés, amelyet talán nem éreznek át mások, jobbára csak az elvetemült kutyások.
Hirdetés

Ha szeretlek téged, szeretettel fogadlak az otthonomban, bárkit hozol: mexikóit, feketét, sárgát, romát és románt, szcientológust, LMBTQ-aktivistát, alkoholistát vagy drogost, ha számodra fontos, nyugodtan hozhatod. Mert én bízom benned, hogy „kezességet” vállalsz érte úgymond.

Ha hozzám jössz, nem kérem, hogy hagyd otthon a gyermeked.

Ha hisztis, ha sérült, ha csak figyelmet igényel, még ha róla is szól emiatt a délután, akkor sem. Ha te mégis otthon hagyod őt, mert valamiért jobbnak látod, vigyáz rá az édesapja, nagymamája, vagy már elvan egyedül, az a te döntésed.

De én nem szeretném egész napra egyedül hagyni a kutyámat, bezárva a lakásba, pláne, ha falura vagy túrázni indulok. 

Ő a barátom. Lakótárs és családtag, szeretném megosztani vele is az élményem.

Nagyon ritka a szabad hétvégém, általában ilyenkor dolgozom a leginkább, hétvégenként zajlanak a rendezvények. Így aztán, ha nagy ritkán kerül egy szabad szombatom vagy vasárnapom, tudatosan igyekszem olyan programokat szervezni, hogy a kecske is jóllakjon, de káposzta is maradjon: ápoljam a kapcsolataim, de legyen tartalmas napja a kedvencemnek is. Nem gondolom, hogy emiatt kevésbé szeretném a kétlábú barátaim.

Ha nem mehet be a házadba a kutyám, ez a szabály, elfogadom. Nincsen harag, csak így én sem szeretnék időzni ott. 

Mert keservesen sír, ha fal választ el egymástól, mert szétkarmolja az ajtód, és mert sajnálom. Nem akarom kirekeszteni a barátom. Nem gondolom, hogy ez azt jelentené, előnyben részesítem a kutyámat az emberi kapcsolataimhoz képest. Ha mégis, vállalom.

Hirdetés

Eszembe se jut leírni, hogy nekem a kutyám a gyermekem (még ha némileg azt is pótol): a kutya-gyerek összehasonlításért megkövezne minden vehemens Facebook-kommentátor. De a kutyám hozzám tartozik. A kutyám is én vagyok.

Fotó: Tamás Kinga

Orendi Éva – Hogy lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot

Hirdetés