Hisztériahistória

Ne hisztizz! – halljuk gyakran, ha (elég) hangosan és hosszasan hallatjuk a nemtetszésünket, sokak szerint hisztizünk, amikor nyűglődünk a szorító cipő, a sáros utca vagy a félresikerült sütemény miatt. Olykor erőteljesebben csapkodjuk az ajtót, az asztalt, megeshet, hogy földhöz vágjuk az anyóséktól nászajándékba kapott tányérokat, s a tehetetlen dühöngés vagy toporzékolás is előfordul néha. És hányszor mondjuk az édességért vagy új játékért ordító gyerekeinknek is: elég a hisztiből! Tényleg hiszti ez? Vagy mi is a hisztéria? A titokzatos, mindenre (is) ráhúzható „kór” nyomába eredtünk, segítségül hívva kultúrtörténetet, irodalmat. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin júniusi számában jelent meg.)

Biztosan ültél már úgy moziban, színházban, hogy eléd, mögéd vagy melléd elviselhetetlen szomszéd került, afféle önjelölt kommentátor, aki a hisztérikus kitörésektől sem riadt vissza… De a hosszas sorban állások is vonzzák az efféle figurákat, gyakran kerül (túlságosan) hallható közelségünkbe dühkitöréses, magát kontrollálni nem bíró (akaró), kibírhatatlan perszóna, s gyakran bélyegezzük meg nőismerőseinket, a szomszédasszonyt vagy a kolléganőt: ő egy hisztérika. De a világirodalomban is gyakran találkozhatunk őrjöngő nőkkel, állandó csetepatéra termett „némberekkel”, akiket bizony nehéz elviselnie a szűkebb környezetének, családjának.

Az udvarhelyi írónak, Tomcsa Sándornak is hasonló élménye lehetett, amikor A mozirém című karcolatát írta. Az a fajta nő keveredhetett mellé a moziban, akit legszívesebben mi is megfojtanánk (ha nem lenne bennünk – természetesen – jólneveltség és a kötelező felebaráti empátia…).

„Na, fiam, most meglátjuk, hogy Stumpfnénak lesz-e igaza, ő azt mondja, hogy már látta ezt a  filmet. De még ilyen pocsék… Jaj de szép! Nézd, Ármin, filodendronok! Látod, Ármin, mindig mondtam, hogy csináltasd meg a virágállványt, de neked a jó Isten is… Jaj, de gyönyörű! Hogy Stumpfné miért nem akarta, hogy megnézzem ezt a… Ahá, vadászni indul az udvar… Az a magas, aki most jött ki, biztosan valami nagyherceg … Nézd azt a hölgyet, aki most ül lóra, világra Révészné, csak persze fiatalabb, karcsúbb, nettebb … Á, én sose ülnék férfi módra a nyeregben … Mi ez?… Mi volt a felirat? … A fene egyék gépészt, nem lehet olvasni… Ármin, mit akart Gittával? Te sem tudod?! Te alszol, vagy mi a fe… hanem fess fiú… Nézd, hogy ül a lovon…  És micsoda lábszárak! Láss te egy lábszárat, Ármin! Jaj, de cuki!  Láttad, ahogy Gitta lesütötte a szemét?! Á, nekem nem tetszenek ezek a műszempillák. Nézd, most a fiú úgy tesz, mintha a lova megbokrosodna, csak hogy melléje kerülhessen… Nekem pisszeg kegyed? Hallod, Ármin, nekem pisszegtek… Ármin, azonnal torold meg! Akkor tessék otthon ülni!… Ármin, ha rögtön nem torolsz … Jaj de gyönyörű, nézd azt a pongyolát, micsoda anyag… de én nem csináltatnám ilyen magas nyakkal… Hallod, Ármin, hogy fogjam be a számat… Ahá, azt hiszem, fürdeni fog… Ármin, azt mondják, hogy fogjam be a … Igen, ez fürdőszoba! …  És te itt nyugodtan tűröd, hogy … Hallod… Kérem, nagysád, ha nem tetszik, tegyen vattát a fülébe! Akkor és ott beszélek, amikor … Most ez a nagyherceg vagy a főudvarmester?… Megint nem tudtam elolvasni! … Ez a gépész meg van vadulva. Ármin, mit nyújtott le a… Te se tudod?… Most a nagyherceg szerelmes Gittába, vagy a főudvarmester? És miért bújik el a nagyherceg?!… Peeersze, csak el akarja vonni a romlott, de alapjában becsületes udvarmester figyelmét. Hogy zavarom, tisztelt úr?… Én is fizettem drágán… Adja vissza a belépőjegy árát az… Á, ezt már ismerem. Ahogy hátranyomja a derekát, ez már régi fogás… Mi volt a felirat?! Hallod: mi volt a felirat?!! Hát én megpukkadok! Hallod, Ármin, hogy nekik nincs olyan szerencséjük… És te képes vagy itt nyugodtan… De miért  megy ez az őrült nő a vadászlakba?… Persze, mi ilyenek vagyunk… Áhá, persze, a lefátyolozott hölgy… de azért miért kell elvonulni a vadászlakba?! Fogadok, hogy a nagyherceg és az udvarmester egy és ugyanazon személy… Nézd, micsoda hintó!… Hallod, azt mondta valaki, hogy… Dupla!… Dupla!!! Istenem, nézd, jacht… sirályok… És látod azt a ruhát az ellentengernagynén?… Hogy miért is nem mutatják ezeket a részeket lassítva?!… Hallja, tisztelt úr, válogassa meg a szavát, az én keresztanyám egy tisztességben megőszült… Nézd azt a második házat, Feriék éppen ilyent építenek … Azok sem férnek a bőrükbe, amíg… Mi ez? Áhá, csalja le Gittát a hajó fenekére, hogy mutassa meg a csavart… és megy az az őrült Gitta… Ilyenek vagyunk mi, bedőlünk egy csavarnak!… Nézd, most hátul kerül… és az a hülye nagyherceg is most pezsgőzik!… De miért megy?! Az őrült!… Gitta! Gitta!!! Azért ordítok, nagysád, mert nekem van szívem! Jesszus, most ráveti magát a gazember!… Nézd, kést vesz elő!… Gitta, jobbra, az ajtó nyitva van!!! Láttad azt az ugrást? De hiszen megfojtja!… Nem fogom be!… Nézd: emeli a kést!… Gazember! … Ármin, belém rúgtak!… Gitta! Ármin!” (Részlet Tomcsa Sándor A mozirém című írásából)

Sokat szenvedett Böhm Aranka férje is

Sajnos nem tudjuk meg Tomcsa írásából, hogy mi lett a film vége, se szegény Ármin (feleségének) sorsa, de azt igen, hogy a magyar irodalomtörténet egyik legismertebb „hisztérikájának”, Böhm Arankának a saját fékezhetetlensége is szerepet játszhatott kegyetlen halálában. Karinthy Frigyes második felesége ugyanis nyilvánosság előtt zajló, hangos csetepatéi révén is maradt a köztudatban, veszekedéseik gyakran a tettlegességig fajultak. Sőt, amikor fény derült Karinthy egyik félrelépésére, állítólag még öngyilkosságot is megkísérelt, aminek a hírére természetesen kibékültek, hogy ugyanott folytassák viharos házasságukat. Nyári Krisztián szerint

mikor megkérdezték, miért csap patáliát a férje félrelépései miatt, amikor ő maga sem hűséges, ezt válaszolta: Elég gyalázat, hogy tűri, én nem tűröm.” 

Az irodalomtörténet szerint Aranka végtelenül temperamentumos, határozott és hirtelen természetű volt, akinek mindig igaza kellett hogy legyen. Ellenkezést nem tűrt. Ugyancsak Nyári Krisztián írja, hogy egyszer Karinthyt is megkérdezték, a sok veszekedés ellenére mi köti Böhm Arankához. „A kíváncsiság – mondta az író. – Az, hogy kiszámíthatatlan és sohasem unalmas. Hogy nem tudható, mi lesz a következő lépése. Mint amikor egy vadász párducra vadászik, és ráfogja fegyverét, de az csütörtököt mond. És a vadász utána ugrik egy késsel a kezében. Ott harcolnak életre-halálra, menekülés nincs. Az egyiknek bele kell döglenie, különben nem érdekes a játék…” Ettől vagy sem, tény azonban az, hogy agyműtétje után, egy pohárdobálós veszekedést követően, a dühös Karinthy agyvérzésben meghalt. Korábban azonban azzal viccelődött, „ha meghal, és fölkerül az égbe, Jézus majd nagy tisztelettel átadja neki a helyét az Úr jobbján, azt mondván: – Ez az ember még nálam is többet szenvedett, ez a Böhm Aranka férje volt…” Böhm Aranka – férje halála után hat évvel – Auschwitzban halt meg, a szemtanúk szerint azért, mert kikérte magának a méltatlan bánásmódot – más források szerint felpofozta az őrét –, amiért azonnal agyonlőtték.

Athalie – a gonosz hisztérika

Talán többen emlékszünk Az aranyember velejéig romlott Athalie-jára, aki a címszereplő feleségét, Tímeát okolja saját sikertelen életéért, s a Jókai-regény egyik csúcspontja, amikor hisztérikusan kivetkőzik magából, és gyűlöletét a hisztéria „tipikus tüneteivel” festi alá viselkedésben, hangnemben és testi állapotában:

„Egy szőnyeget emel fel az asztalról az elnök; az alatt vannak Athalie vádolói: a véres hálóöltöny, a méregszelence, a napló. Athalie felsikolt erre, mint egy halálra sebzett keselyű, s két kezével eltakarja arcát. És amidőn kezeit leveszi arcáról, ez arc nem halavány többé, hanem tűzpiros. Nyakán egy széles fekete szalag van csokorra kötve, ezt a csokrot letépi két kezével, s a földre dobja: mintha a hóhér számára akarná már lemezteleníteni szép fehér nyakát, vagy talán azért, hogy szabadabban mondhassa el azt, ami most szívéből kitör.

– Igen! Úgy van! Én voltam az, aki meg akartalak ölni! S bánom csak azt, hogy mért nem találtalak jobban! Te voltál életemnek átka – te fehér arcú kísértet! Miattad lettem nyomorult, elkárhozott. Meg akartalak ölni! Tartoztam vele a sorsnak. Nem volna nyugtom a másvilágon, ha ezt meg nem kísérlettem volna. Nézd, ott van méreg elég, hogy akár egész nászseregedet megölhettem volna vele. De énnekem a véred kellett. Nem haltál meg, de én szomjamat kielégítettem, s mármost meghalok én! De még mielőtt a pallos lecsapna a fejemre, adok a szívednek egy tőrdöfést, ami soha meg nem gyógyul; aminek a sebe kínozni fog a legboldogabb ölelés közben is! Most én esküszöm! Ide hallgass, Isten! Szentek, angyalok, ördögök, akik vagytok az égben és a pokolban! Úgy legyetek irgalommal hozzám, ahogy igaz az, amit mondok.

Az őrjöngő némber térdre bocsátkozék, s két kezét úgy rázta feje fölött, tanúnak híva az égieket és a föld alattiakat:

– Esküszöm! Esküszöm, hogy azt a titkot, a rejtekajtó titkát rajtam kívül csak egy ember tudta még: az az ember volt Levetinczy Timár Mihály. Másnap, ahogy ezt a titkot megtudta tőlem, eltűnt. Ha tehát neked e titkot most valaki megírta, akkor Levetinczy Timár Mihály nem halhatott meg másnap. Akkor Levetinczy Timár Mihály él, és te várhatod első férjed visszatértét. Úgy legyen nekem irgalmas az Isten, amilyen igaz, hogy Timár most is él! S akit eltemettél, az egy tolvaj volt, ki Timár ruháit ellopta!… Mármost élj ezzel a döféssel a szívedben tovább!”

Athalie nagymonológja eddig tartott, hisztérikus gyűlölködése azonban egész életében elkísérte, még a börtönben is fogadkozott: ha kiszabadul, megöli Tímeát.

Na de mi is a hisztéria?

Főleg a 18–19. században volt divatos betegség a hisztéria, ma hivatalosan ilyen nevű kór nem létezik. Manapság konverziós vagy disszociatív zavarról beszélünk, a pszichoszomatikus (szomatoform) betegségek közé sorolják, de az is lehet, hogy az a bizonyos, klasszikus hisztéria eltűnőben van. Ami biztos: a jelenséget mindig többnyire a nőkhöz kötötték, és erős érzelmekhez, majd Freud nyomán elfojtott indulatokhoz. S hajjaj, a női nemi szervekhez, sőt a szexualitáshoz is kapcsolták – már az ókorban is! Ami szakszerű: szélsőségesen erős érzelmi, pszichológiai stresszhatás fizikai tünetek formájában jelenik meg, azaz a beteg minden kimutatható szervi elváltozás nélkül lebénul, elveszti látását, erős fájdalmakra panaszkodik, izomrángásai vannak stb.

Az ókor, a női méh és a hisztéria

A hisztéria történelme az ókorig nyúlik vissza, nevét is onnan kapta (hüsztrosz – anyaméh), és úgy néz ki, hogy az egyik legvitatottabb és leginkább előítéletekkel terhelt kór a világon. Tüneteit már több ezer évvel ezelőtt leírták az egyiptomi gyógyítók, majd Hippokratész is foglalkozott vele. Az orvoslás ókori görög atyja azt gondolta, hogy a nők esetében észlelt panaszok a méh betegségéből, netán testen belüli „vándorlásából” erednek. Galenus pedig egyenesen azt állította, hogy a szexuális kiéhezettség okozza a betegséget. Talán ennek a tételnek a „túlburjánzása”, avagy tovább virágzása miatt könyvelték el a hisztériát egyértelműen női betegségnek, pedig Hérodotosz a hisztériás vakságot a marathóni csata egyik áldozata kapcsán írta le, aki – bár sérülést nem szenvedett – úgy megijedt egy hatalmas harcostól, hogy megvakult. Tartósan.

A középkorban is tartotta magát a női méh okolása a betegségért, úgy vélték, hogy a méh mozgása, felfelé emelkedése okozza a tüneteket. És – ezek után mi sem meglepőbb – bizony, a boszorkánysággal is kapcsolatba hozták. Robert Boyle angol fizikus és kémikus 1664-ben végre kijelenti, hogy a hisztériának tekintett tünetegyüttesnek semmi köze sincs a női méhhez, szerinte idegrendszeri rendellenességről van inkább szó, és később már azt is felvetették, hogy a kór férfiaknál is megjelenhet.

A hisztéria felkavaró története

Számos, hisztériával foglalkozó tanulmány idézi Andrew Scull amerikai pszichiáter magyarul is olvasható könyvét. A hisztéria felkavaró története a 17. századtól követi végig a betegség megítélését, egészen a pszichoanalízis megjelenéséig, majd 20. századi eltűnéséig, a pszichiátriai gyógyszerek bevezetéséig. Ő is ír arról, hogy a 19. században tömegesen sütötték rá a nőkre a „hisztériás” bélyeget.

Jean-Martin Charcot francia neurológus a kornak megfelelő tudományos kutatásai mellett nyilvános demonstrációkat is tartott, amikor hisztériás nőbetegeket próbált hipnózissal kezelni. Charcot azt mondta, hogy

a hisztéria egy neurológiai probléma, melyet az idegrendszer öröklött rendellenességei okoznak, és tagadta a szexuális eredetet.

Betegekkel szerzett tapasztalatai alapján leírta, hogy a kórra jellemző különféle bénulások, érzéskiesések vagy érzészavarok nem követik az anatómia szabályait, hanem sokkal inkább maguknak a betegeknek az elképzeléseit. Hipnózist alkalmazott, hogy előidézze a hisztéria jellegzetes tüneteit, és kedd délutánonként a nagyközönség előtt, élő performanszokon demonstrálta kutatási eredményeit. Később sokan bírálták ezekért a híres orvost, azzal vádolták, hogy színjáték volt az egész, a betegek előre betanított dolgokat „adtak elő”.

Hirdetés

A Múlt-kor történelmi magazin így ír erről a korszakról: „a neurózisok pszichoterápiával történő kezelése Charcot párizsi iskolájából, a Salpetrière-ből indult ki. Ide özönlöttek mindazok, akik a félreérthetetlenül erotikus pozícióban vagy hullamereven fekvő, ledér öltözetű hölgyek nyilvános kezelését hozzáértő társaságban óhajtották végignézni. A botrányos spektákulumok tömegesen vonzották a párizsi közönséget. A hisztérikus tüneteik miatt vizsgált hölgyeket itt akár színlelt orgazmus közben is láthatták, s ez érthető módon hamar megtalálta az érdeklődőket, s korántsem csak a legfelsőbb osztályok körében”. Ezeken a szeánszokon képek is készültek, amelyek jelentősen befolyásolták a hisztériáról kialakult közfelfogást.

Ilma, a magyar hisztérika

Moravcsik Ernő Emil (1858–1924), a magyar pszichiátria kezdeti időszakának neves képviselője ismét a női nemi működéshez kötötte a hisztériás zavarokat. „A 19. században a hisztéria orvosi fogalma és társadalmi jelentései szövevényesen összefonódtak. A hisztéria fogalmát áthatotta a nők természetéről, a női testről és deviáns viselkedésről kialakított hétköznapi gondolkodás. Ugyanakkor a társadalom által deviánsnak minősített viselkedésformák alkották a hisztéria orvosi leírásának központi elemét” – írja Lafferton Emese A magántébolydától az egyetemi klinikáig. A magyar pszichiátria történetének vázlata európai kontextusban, 1850–1908 című tanulmányában, miközben a korai magyar pszichiátria egyik érdekes esetét elemzi. Ilma 1860-ban született, 16 éves koráig zárdában nevelkedett, majd „önálló életet teremtett magának egy olyan világban, ahol a nők lehetőségei igen szűk keretek közé voltak szorítva” – fogalmaz Lafferton.

Ilma férfiruhát öltött, a nőkhöz vonzódott, kisebb bűncselekmények elkövetése miatt került a rendőrség célkeresztjébe, majd furcsa viselkedése okán Laufenauer Károly (1848–1901) ideg- és elmegyógyászhoz. „Laufenauer Ilma állapotáról és betegsége lefolyásáról készített orvosi leírása a hisztéria szokásos testi és neurológiai szimptómáit (melyek közt megtaláljuk a gyakori rohamokat, ájulásokat, fejfájást, rángatózást, reflex- és érzékelési zavarokat) vegyíti a nő deviáns viselkedését illusztráló példákkal… A pszichiátriai leírásban Ilma nem a kezelésre szoruló, szerencsétlen betegként jelenik meg, hanem mint nyughatatlan, álmatlan, hazug nő, egy leszbikus, aki állandóan azt lesi, miként lépjen tiltott területre. Laufenauer megkonstruálja az ideges és kontrollálhatatlan nő képét” – olvasható a tanulmányban.

Breuer, Freud és Anna O.

Természetesen Freud és a pszichoanalízis sem maradhat ki ebből a kórtörténeti időutazásból. Sigmund Freud (aki egyébként Charcot tanítványa is volt) Josef Breuer kollégájával és barátjával sokat foglalkozott a hisztériával mint jelenséggel. „A nő mint »talány« megfogalmazásnak szép példája a pszichoanalízis talán máig leghíresebb esettanulmánya. Bertha Pappenheim – aki Anna O. álnéven vált a pszichológiatörténet részévé – Josef Breuer betege volt, és bár Freud személyesen sohasem találkozott vele, nélküle valószínűleg nem létezne pszichoanalízis abban a formában, ahogy ma ismerjük” – írja Bánszegi Rebeka a mindsetpszichologia.hu portálon megjelent tanulmányában. Berthának látás- és hallászavarai, hallucinációi, beszédproblémái voltak, minden kimutatható fizikai ok nélkül. Breuer doktor hisztériával kezelte, kezdetben hipnózissal, majd nála alkalmazták először a szabad asszociációkon alapuló, „beszélgetős” gyógymódot, a „beszédkúrát”, amikor minden kimondható, ami a páciens eszébe jut. Az esetet a Freuddal közösen írt Tanulmányok a hisztériáról című munkában ismertették.

Később Freud ennek nyomán jut el forradalmi pszichoterápiája megalkotásáig, addig, hogy kimondja: pusztán beszélgetéssel gyógyítani lehet a lélek betegségeit.

A hisztéria kapcsán egyébként Freud idegrendszeri elfajulást tételezett fel a háttérben, amelynek okai gyerekkori elnyomott vágyak, elfojtott vágyképzetek, a tünetek pedig a felszabaduló energia „kitörései”.

Hisztéria és a környezet

A pszichoanalízis sokáig ébren tartotta a hisztériát mint betegséget, de a múlt században, a neurofiziológiai kutatások fejlődésével párhuzamosan, egyre inkább a konverziós betegségek közé kezdték besorolni a jelenséget. Míg egykor egy lobbanékonyabb, erős önérvényesítő képességű nő, egy lázadó, aki nem akart meghajolni az élet minden területét érintő társadalmi szabályok előtt, könnyedén megkapta a hisztérika bélyeget, ma azért ez már nincs így. A női szexualitás megítélése sem az már, mint egykor volt. A másságot sem tekintjük (jó esetben!) már devianciának, de betegségnek sem.

Magát a konverziós zavart pedig többféle pszichoterápiás eljárással lehet kezelni, a szakirodalom szerint lehet ez egyéni terápia, de nagyon hatásos a csoportos viselkedésterápia alkalmazása is. Gyógyszert csak abban az esetben szoktak felírni, ha komolyabb pszichiátriai megbetegedés (pl. depresszió) van a háttérben.

Mit mond ma a pszichiáter?

Bár a kórkép gyakoribb a nőknél, ma már tudjuk, hogy nincs köze az anyaméhhez, mégis a „hisztis nő” kifejezést nehéz helyre tenni a köztudatban – szögezi le beszélgetésünk elején Jakab Izabella pszichiáter szakorvos.

Ezt a nagyon komplex kérdést az úgynevezett hisztrionikus személyiségzavar leírásával próbálja megközelíteni szakember. Az ebben szenvedő személyek nagyon teátrálisak, eltúlozzák érzelmeiket, imádnak a középpontban lenni, másokra nem tudnak figyelemmel lenni, demonstratív dührohamok, olykor még öngyilkossági kísérletek is jellemzik őket, képtelenek hosszabb interperszonális kapcsolatot fenntartani.

Az egyén és a környezete is szenved, emiatt nevezzük ezt betegségnek.

Ezeket a megnyilvánulásokat hisztériás személyiségjegyeknek nevezi Jakab Izabella. Mint mondja, ezekből bármelyik izoláltan jelentkezhet az emberekben mint jellemvonás, talán ezekre az emberekre fogjuk rá leggyakrabban, hogy „hisztis”. Ahhoz azonban, hogy orvosi diagnózis legyen belőle, több ilyen jegynek és a környezeti befolyásnak párhuzamosan kell léteznie – szögezi le. A mai orvoslásban a hagyományosan használt hisztéria elnevezést, megbélyegző volta miatt, alig használjuk, ehelyett ma már inkább a nagyon átfogó „hisztis” kórképet kettéosztva disszociatív zavarokról és szomatoform zavarokról beszélünk.

Disszociatív és szomatoform zavarok

Előbbi esetében olyan kórképekről beszélünk, amelyekben egy bizonyos betegség tünetei az azokat kiváltó fizikai ok nélkül jelentkeznek: az orvosi vizsgálatok során semmilyen szervi elváltozás nem mutatható ki. Ezek hátterében legtöbbször valamilyen erős pszichotrauma vagy egy elfojtott konfliktus áll. A szakorvos példaként említi a pszichológiai okokra visszavezethető emlékezetkiesést, a megszállottsági állapotot, a többszemélyűséget, az emocionális lebénulást, de ide tartoznak a hisztériás epilepsziás rohamot utánzó görcsök, az érzékszervi megmagyarázhatatlan tünetek, az átmeneti érzéshiány, az átmeneti vakság vagy a süketség is.

A szomatoform zavarok gyakoribbak férfiaknál, mint nőknél. Ismertebb formái a képzelt betegség (hipochondriázis), ami számos változatos testi panaszban nyilvánul meg. Ezeket a páciens általában valami súlyos betegségnek tulajdonítja, de ez a kór valójában nem létezik. Ide sorolható még a krónikus fáradtság szindróma is, amelynek során a túlzott igénybevétel okoz testi panaszokat. A szomatoform zavarok abban különböznek a színleléstől, hogy a beteg nem képes a tüneteket szándékosan előidézni vagy megszüntetni. Egy ritka, de nagyon érdekes hisztériás kórkép a Münchhausen-szindróma is. Az ebben szenvedő betegre az egészségére vonatkozó kóros hazudozás, különböző betegségek színlelése, a kórházról kórházra vándorlás, valamint a legkülönfélébb tünetek szándékos előidézése jellemző. Sokszor az orvosokat félrevezetve, még műtétig is eljuthatnak.

Mint láthatjuk, nagyon sok módon jelentkező, gyakori betegségről van szó, amit indokolt esetben kezelni kell, viszont legtöbbször nagyon nehéz és hosszadalmas. Ezért ennek kezelése rengeteg empátiát és odafigyelést igényel, mind a hozzátartozóktól, mind a szakemberek részéről – mondja a pszichiáter. Meglátása szerint, bár ez a probléma gyakoribb a nőknél, a tapasztalat azt mutatja, ha férfinál jelentkezik, súlyosabb és nehezebben kezelhető.

A „női hiszti” férfiaknál súlyosabb és nehezen kezelhető – kuncogunk diszkréten magunkban, a téma komolyságát sem feledve (teljesen), ugyanakkor az is elgondolkodtató, hogy a méh irritálására, később a csikló ingerlésére és ezáltal a női érzelmek levezetésére találták ki a 19. század végén a mai vibrátorok elődeit is… Akit mélyebben érdekel a téma, nézze meg a Hisztéria című filmet a moziban! Lehetőleg ne mozirém(ek) társaságában.

Kiemelt kép: Shutterstock