Miközben Európában még csak most kezdődik a hosszú jogalkotási folyamat, Ausztrália már működő törvénnyel rendelkezik. December 10-től a Facebook, Instagram, Snapchat, TikTok, X, YouTube, Reddit, Twitch és Kick kötelesek megakadályozni, hogy tizenhat év alatti ausztrálok fiókot nyissanak, vagy megtartsák meglévő fiókjukat.
Ez nem javaslat. Ez valóság. Évek óta arról írok, hogy szükség van változásra. Most, amikor végre megtörténik, az első kérdésem: működni fog?
Nem tiltás, hanem késleltetés
Az ausztrál modellben nagyon fontos a tálalás: ez nem tiltás, hanem késleltetés. „It's not a ban, it’s a delay” – így kommunikálja a kormány.
Ha egy tizennégy éves valahogy mégis hozzáfér egy platformhoz, nincsenek jogi következményei. A szülei számára sem. Ez nem arról szól, hogy kriminalizáljuk a gyermekeket vagy megbélyegezzük a „rossz szülőket”. A felelősség a platformoké. Ha nem tesznek észszerű lépéseket a megelőzésre, jönnek a bírságok: akár 49,5 millió ausztrál dollár (körülbelül 28 millió euró) platformonként.
Ez óriási! A felelősség végre ott van, ahol lennie kell: nem a kimerült szülőknél, hanem azoknál a vállalatoknál, akik a gyermekek figyelmének eladásából termelnek profitot.
Az európai javaslat: a hosszú út (előtt)
Az Európai Parlament november 26-i állásfoglalása – bármilyen impozáns a 483 igen szavazat – nem törvény. Ez egy felszólítás a Bizottságnak: „Készíts jogszabályt.” Meddig tart ez? Nem is merek belegondolni. Évek. És ez azt jelenti, hogy
A folyamat: javaslat → tárgyalások → kompromisszum → elfogadás → gyakorlatba ültetés → végrehajtás. Miközben ez zajlik, Ausztrália már működteti a rendszert. A következő két év az a valós teszt, amelyből mindenki – beleértve Európát is – tanulhat(na).
Miért szükséges mindez?
Kérdezd meg magadtól: a te gyermeked hány éves volt, amikor először nyitott közösségimédia-fiókot? És mennyire volt őszinte a születési dátumával?
A jelenlegi helyzet tragikomikus. Hivatalosan tizenhárom éves korhatár van. A gyakorlatban egy nyolcéves is percek alatt tud TikTok-fiókot nyitni. Az életkor-ellenőrzés jelenlegi formája annyira hatékony, mintha egy kétméteres kerítéssel próbálnánk védeni az udvart – miközben a kapu tárva-nyitva áll.
Az EP jelentése kiemeli:
És ez még a „hivatalosan” jelen lévő gyermekek aránya. Arról, hogy hány nyolc–tizenkét éves használ közösségi médiát, nincsenek megbízható adatok.
Mit javasol az EP, és mit taníthat Ausztrália?
Az európai javaslat három pillére:
1. Harmonizált tizenhat éves korhatár a közösségi médiára, videómegosztókra és MI-társakra. Tizenhárom és tizenhat év között szülői engedéllyel használható, tizenhárom alatt teljes tiltás.
2. Ténylegesen működő életkor-ellenőrzés – az ausztrál Age Assurance Technology Trial bebizonyította: léteznek olyan technológiák, amelyek egyszerre védik a magánéletet, és hatékonyan ellenőrzik az életkort.
3. A függőséget okozó funkciók betiltása: automatikus lejátszás, végtelen görgetés, loot boxok, „fizess, hogy nyerj” mechanizmusok.
Nem véletlen, hogy a gyermek „csak még öt percet” kér.
A nagyon okosan kigondolt funkciók kifejezetten arra születtek, hogy maximalizálják a képernyő előtt töltött időt. Egy felmérés szerint a gyermekeknél akár négyszáz (!) értesítés is érkezhet naponta. Óránként huszonnégy jelzés. Egy kamasz agynak – amelyben az impulzuskontroll még fejlődik – szinte lehetetlen ellenállni a virtuális térből érkező folyamatos bökdösésnek.
Szülői szemmel: támogatás, nem teher
Ez a javaslat – és az ausztrál modell – egy kísérlet arra, hogy kereteket adjunk egy olyan világhoz, amelyben mi, szülők is botorkálunk. Az EP állásfoglalása egyértelműen kimondja:
Az ausztrál modellben ez konkrét: 49,5 millió dolláros bírság, ha nem veszik komolyan, de ez nem jelenti, hogy a szülői felügyeleti eszközök nem fontosak. A Google Family Link, az iOS Képernyőidő – ezek támogatnak minket abban, hogy jelen legyünk. Csak eszközök, nem megoldások.
Saját tapasztalatomból tudom: a legjobb szülői felügyeleti eszköz az, amikor leülök a fiammal, és együtt nézzük meg a képernyőidő-statisztikát. Amikor nem én diktálok „királyként”, hanem közösen alakítjuk ki a szabályokat. Mert – és ezt az Analóg november elnevezésű kísérlet is megmutatta – a gyermekek képesek önkontrollra. Ha megértik, miért fontos. Ha látják, hogy mi, felnőttek is küzdünk ezzel. Ha nem moralizálunk, hanem ösztönzünk.
A javaslat árnyoldalai
Mielőtt elragadna a lelkesedés, nézzük az árnyoldalakat:
1. Az EP javaslata nem jogszabály: évekig tarthat, mire az lesz.
2. Kulturális különbségek az EU-ban: ami Svédországban működik, nem biztos, hogy Romániában is fog.
3. A tizenhat év önkényes: biológiailag nincs éles határ, de valahol meg kell húzni a vonalat. Az ausztrál kormány szerint: nem tökéletes, de jobb, mint a semmi.
És akkor most mi lesz?
Minden marad a régiben. Amíg a jogalkotók vitatkoznak, nekünk, szülőknek itt van a hétköznapi valóság: Beszélgess a gyermekeddel. Mutasd meg, mi történik Ausztráliában, kérdezd meg: szerinted jó vagy rossz?
Állítsátok be együtt a szabályokat – ne diktálj, ösztönözz! És ti is mint felnőttek, tartsátok be. Nézd meg az iskola médiatudatossági programját! – van egyáltalán? Ha nincs, kérd, hogy legyen.
Egyedül? Dehogy!
Mi mind ugyanazzal a kihívással nézünk szembe: olyan világban nevelünk gyermekeket, amit még mi sem értünk teljesen. Olyan platformokkal, amelyek nem a gyermekeink érdekeit, hanem a saját pénzügyi céljaikat, profitjukat szolgálják.
De van egy jó hír: elindult valami. Ausztrália december 10-én történelmet ír, az Európai Parlament pedig novemberben 483 igen szavazattal jelezte, hogy egyetértünk, ideje cselekedni.
Hogy ne csak mi, szülők küzdjünk egyedül, hanem legyen egy rendszer, amely támogat minket. Az ausztrál példa bizonyítja: lehet változtatni. Lehet olyan jogszabályt alkotni, amely valódi védelmet nyújt, és felelősségre vonja azokat, akiknek erre szükségük van – a platformokat. Most először – végre – valaki elismeri: a probléma valódi. És cselekszik.
A többi rajtunk múlik.
korábban írtuk
Szabó Róbert Csaba: Fontos, hogy a történeteim helyszínei látogathatóak legyenek
Gyermek- és felnőttirodalomban is otthonosan mozog, és örömét leli mindkettőben. Szabó Róbert Csaba szerint a két alkotói világ nem zárja ki egymást – épp ellenkezőleg, inspirálja és erősíti egyik a másikat.
