ARCHÍV Bohócok, bűnbakok, elveszett gyermekek és hősök: Alkoholisták gyermekei a gyógyulás útján

Ahol van egy szenvedélybeteg, minimum három, de inkább öt ember szenved a családban: szülei és gyerekei, házastársa. Mert a függőség az egész családi dinamikát átalakítja. Kedves Rita és Telman Enikő a szenvedélybeteg családban felnőttek számára indított hiánypótló önismereti csoportot Székelyudvarhelyen, azért, hogy akik alkoholfüggők gyerekeiként nőttek fel, szembenézhessenek sérüléseikkel, működésükkel, így lépve a gyógyulás útjára. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. áprilisi lapszámában jelent meg).

 „Ahol a családban egyik vagy mindkét szülő alkoholista, vagy bármilyen más függőségben szenved, ott megváltozik a családi dinamika.

A függőnek a függőség tárgya kerül az élete középpontjába, s e körül kering, mint a körhinta, aztán valamivel távolabb, de ugyanezen a „körhintán” ül a család is –

magyarázza Kedves Rita, segítőnővér, aki több mint tizenöt éve foglalkozik addiktológiával. „Megváltoznak a családi viszonyok, az emberi kapcsolatok, sőt, a valóság érzékelése is torzul. Ebben az eltorzult működésben a gyerek nem kap stabil támpontokat, ezekben a családokban a legjellemzőbb érzés a félelem, a kiszolgáltatottság és a bizonytalanság. Márpedig ha nincs elfogadás, stabilitás, biztonság, nincs amire támaszkodni a gyermeknek” – sorolja a függő szülő hatásait a szakember.

Kedves Rita, segítőnővér
és addiktológiai konzultáns

„A szenvedélybeteg nem érzékeli, vagy csak torzultan ítéli a felelősségét, és ez átterhelődik a többi családtagra. A házastárs gyakran bevonja a gyereket olyan felelősségekbe, amelyekhez ő még nem elég érett, amivel nem tud megküzdeni. Ez aztán ahhoz vezet, hogy a gyerek nem ismeri fel a saját belső igényeit, szükségleteit, és megtanulja, hogy ő nem fontos, ő nem számít. Hogy ezt túlélje, hamis támaszokat keres, ami lehet akár szerhasználat, akár társ, akár munka…” – magyarázza Kedves Rita.

Pszichés zavarok és függőség

Mint mondja az addiktológus konzultáns – a szenvedélybeteg szülő, de gyakran a környezetében lévő másik szülő sem képes stabilitást nyújtani, ez pedig sokféle bántalmazást jelent a gyermek számára. „Legjellemzőbb az érzelmi elhanyagolás, hisz a gyermek érzelmi szükségleteire nem figyelnek, s emiatt a gyerek egyedül marad azokkal. De nagyon sokszor jelen van a függőséggel terhelt családokban az agresszió és az anyagi kiszolgáltatottság is. Szóval, sokféle bántalmazás éri a gyermeket, amivel nem tud megbirkózni, amelyek későbbi életére nagy hatással lesznek” – sorolja.

„Kockázati tényező, de nem törvényszerű, hogy a függő szülőnek a gyermeke maga is függő lesz.

A szakma szerint a dependens családokban felnőtt gyerekek egyharmada lesz függő, egyharmaduk pszichés zavarokban szenved – depresszió, félelem, hiperaktivitás, vagy szenvedélybeteg függő társat választ. A gyerekek egyharmada pedig nagyobb „károk” nélkül éli meg ezeket a családi helyzeteket.

Ám én azt érzékelem, hogy ez utóbbiból azért kevesebb van” – teszi hozzá saját tapasztalatát Rita. 

Szerepekbe bújt gyermekek

A függő családjában felnövő gyerekek sokféle szerepet felvehetnek: lehetnek „bohócok”, akik elterelik a figyelmet a családi problémákról, lehetnek „hősök”, akik túlteljesítenek és túlvállalnak, hogy kompenzálják, amit a többi családtag elmulaszt. Lehetnek „bűnbakok”, akik a problémás viselkedésükkel elterelik a figyelmet az igazi problémáról, vagy akár ők maguk is függőségbe csúsznak bele. De lehet „elveszett gyermek is”, aki szép csendesen meghúzódik, hogy rá ne kelljen figyelni, azért, hogy maradjon energia a család problémáinak a valamelyest egyensúlyban tartására – sorolja a szakember.

„Bármelyik szerepet is tölti be a gyermek, megsínyli, mert nem tud egészséges önképe kialakulni”

– hangsúlyozza Kedves Rita. Azonosul a családban betöltött funkciójával, ami nem az igazi identitása, s azt megkeresni nem kis önismereti munka. „A sebzettséggel, amit a múlt okozott, valahogy találkozni kell, mert különben az egész élet az ez előli meneküléssel fog eltelni, és sokkal nagyobb a kockázata, hogy megismétli ugyanazt a történetet, vagy hozzátartozóként, vagy szenvedélybetegként, vagy valamilyen pszichiátriai zavarba kerül, ha nem előbb, akkor utóbb” – mondja a segítőnővér. 

„Nekem az apám volt súlyos alkoholista, a gyerekkorom emiatt szégyenben és rettegésben telt. Éveken át ki voltunk téve a hangulatainak, a terrorjának. Olvastam valahol, hogy az alkoholista olyan a családban, mintha egy dinoszaurusz ülne a szoba közepén, és mindenki úgy tenne, mintha nem lenne ott. Pedig mindenki látja, nálunk is a családban, csak épp nem beszélünk róla. Borzasztó teher ez a közös hallgatás. Ennek a családnak „köszönhetően” döntöttem úgy, hogy nekem sosem lesz férjem, gyermekem.”

A sebzettséghez célszerű segítővel közelíteni, hisz egy jó szakember átmenetileg támasz tud lenni abban a belső munkában, ami a feltárást és a gyógyulást segíti. Meg lehet tanulni ezzel a sebzettséggel jól bánni úgy, hogy az már ne tudattalanul rángasson, befolyásoljon – magyarázza a szakember. „Az elején fáj, mert találkozni kell sok elfojtott, félretett félelemmel, fájdalommal. De egy idő után ez átfordul. Felszabadító lesz. És új perspektívákat nyit! Érdemes ezen az úton elindulni, s a kezdeti fájdalmat elfogadni, enélkül nem megy. De sok felfedezést, lehetőséget is ad” – sorolja az önismereti munka pozitív hozadékait Rita.

És ha függő a társam?

„A szenvedélybeteg társa az esetek többségében maga is függő lesz: társfüggő. Így neki is gyógyulni kell. Mert bármennyire szeretne, nem tud jól segíteni. De ezt lehet tanulni. Gyakran megkeresnek hozzátartozók, házastársak, s abban kérnek segítséget, hogy a társa megváltozzon. De senki máson nem lehet változtatni.

Mindenki csak saját magán tud változtatni. Ha azonban a hozzátartozó elindul egy változás útján, akkor változni fog a kapcsolati működésben is, ez hatni fog a szenvedélybetegre, egy idő után érezni fogja a megváltozott működést, akkor nagyobb az esély, hogy a szenvedélybeteg is elinduljon a változás útján.”

Nem könnyű szembenézni a valósággal

Nem könnyű szembenézni azzal, hogy milyen sebeket hozunk, és összekötnünk azzal, hogy egy függő mellett nőttünk fel. Vannak erről sejtéseink, de nem egyértelmű a kép. Ugyanakkor ha felismerjük, hogy azért vannak problémáink, mert a középpontban a szülő függő viselkedése volt, és maga a szer, még akkor sem biztos, hogy van bátorságunk szembenézni azzal, hogy mi van a „hozott és kapott dobozban” – veszi át a szót Telman Enikő, mentálhigiénés szakember és addiktológiai tanácsadó.

Telman Enikő
mentálhigiénés szakember
és addiktológiai tanácsadó

„Az alkoholizmus családi- és szociális, össztársadalmi probléma is. Erdélyben több városban is indultak támogatói csoportok alkoholfüggők feleségeiknek vagy férjeiknek, de kevesebb figyelem esett a gyerekekre, és még kevesebb a függőséggel terhelt családban felnőtt gyerekekre. Kisebb gyerekeknek még szerveznek táborokat, foglalkozásokat, de a fájdalmakat évtizedeken át hordozó felnőttekkel kevésbé foglalkoznak” – mondja Enikő. „Nagyobb városokban működnek anonim alkoholista csoportok, ahol külön csoportok vannak olyan felnőtteknek, akik függőkkel nőttek fel. Ilyen csoportok azonban csak a nagyvárosokban találhatók Románia-szerte, Temesváron, Kolozsváron, Brassóban, Bukarestben. Épp ezért indítottunk Székelyföldön először olyan csoportot, ahol fókuszáltan olyan felnőttekkel foglalkozunk, akik függőséggel terhelt családból jönnek. De még nagyon sokan vannak” – teszi hozzá a mentálhigiénés szakember.

„Negyvenes vagyok, és az eddigi életem jelentős részében meghatározó volt anyám alkoholizmusa, illetve az, ahogyan amiatt érzelmileg működtem. Gyerekként az agresszió, verekedések, a kiszolgáltatottság majd mindennaposak voltak az életünkben, és mi, gyerekek voltunk a céltáblák, anyám ránk vetítette ki a dühét, az élete sikertelenségeit. Ennek következményeit évtizedek múlva hosszú terápiák során tudtam feldolgozni, és megérteni, miért nincsenek konfliktuskezelési eszközeim, miért nem tudok jól szeretni, és egészséges mintákat tovább adni a saját gyerekemnek. A düh kísérte végig az életem, mégis amikor józanul szenvedni látom az anyámat, lelkiisemret-furdalásom támad, azt érzem, talán nem tettem meg mindent érte. Sok időbe telt, amíg megértettem, hogy nem a gyerek felelőssége megoldani ezt a helyzetet.”

Volt is, lesz is…

„Van egy társadalmi nyomás az alkoholfogyasztásra – nem vagy legény, ha nem iszol, egy sör nem sör –, mindannyian ismerünk ilyen fogyasztásra felszólító mondatokat, de az a kérdés, hogy meg tudunk-e állni? A csoport nyomása mennyire tud rád hatni? Tudod-e, hogy te döntöd el, mikor és mennyit iszol? Meg tudsz-e állni? Láttál-e más alternatívát az örömkeresésre? Hát a fájdalom enyhítésére? Hallgattak-e meg barátok, ott voltak-e melletted a családtagjaid, amikor problémáid voltak? Továbbmenve, felnőtt korodban a saját környezetedben elérhetőek-e azok a szolgáltatások, amelyek segítik az alkoholistákat és családjaikat? Milyen hagyománya van annak, hogy segítőhöz forduljunk, ha szenvedünk? Mit teszünk, ha unatkozunk? Ha üresnek találjuk az életünket? Hogyan tudjuk kezelni a stresszt? Vagy azt láttuk otthon, hogy ilyenkor jól jön egy kis pálinka? Sok-sok kérdés, amelyeket fel kell tennünk, hogy a gyermekeink majd megkíméljék magukat ezektől a kérdésektől” – sorolja Enikő. 

Mindig volt és lesz is alkoholfogyasztás, csak az nem mindegy hányan kell viseljék a hatásait – vélik a szakemberek.

Telman Enikő meglátása szerint az időnkénti médiakampányok hozzájárulhatnak a megelőzéshez, de az is segíthet, ha híres emberek nyíltan vállalják alkoholizmusukat, drogfüggőségüket, megosztják harcaikat a pokollal. Mert ők figyelmeztetnek, hogy vékony a határ a szenvedély és a szenvedés között.

Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock

korábban írtuk

Nők bódultan – a magány betegsége
Nők bódultan – a magány betegsége

Tabu, szégyen, tehetetlenség, fájdalom betegnek, családtagoknak. Könnyebb szőnyeg alá söpörni, mint tudomásul venni és tenni a változásért. Tenni, de mit? Eszköztelen a függő és a hozzátartozó egyaránt, ezért is rendkívül fontos, hogy merjenek segítséget kérni. (Cikkünk a Nőileg magazin 2019. szeptemberi lapszámában jelent meg.)