Vicces, mulatozó hangvétele ellenére, a farsangi időszaknak nagyon is komoly, gőzkieresztő szerepe volt a régi ember életében, hiszen ekkor bálozhatott, lazíthatott kedvére, amivel felkészült a soron következő nagyböjti idő visszafogottságára. A farsang egyik jellemző időtöltései a bálok voltak, különösen álarcosbálokat, ún. „maszkabálokat“ rendeztek falusi és városi környezetben egyaránt.
Van valami igazán felszabadító abban, ha – kulturált körülmények között – kivetkőzhet önmagából. Ezt az évnek ebben a szakában nyugodt lélekkel megtehette, mert nemhogy nem nézték ferde szemmel, de egyenesen legitim viselkedésformának bizonyult. Ennek a hagyománynak a folytatását mind a mai napig fenntartja egy-egy közösség, amikor – akár tematikus – beöltözős bulikat szerveznek.
Farsang – testi-lelki felszabadulás
Testünknek-lelkünknek egyaránt nagy szüksége van azokra a periódusokra, amikor a magunkba nézés, az önvizsgálat, a komoly feladatok elvégzése és a velük járó terhek hordozása mellett egy ünnepi alkalom során feloldódhatunk, ellazulhatunk, kitáncolhatjuk magunkból mindazt a feszültséget, megfelelési kényszert, frusztrációt, akár szomorúságot, amivel az élet megterhel. A szelepet megnyitva csökken a nyomás.
Amikor még nagyobb összhangban éltünk nem csupán a természettel, de saját emberi természetünkkel is, jobban odafigyeltünk arra, hogy az év során a különböző időszakok ciklikusan váltják egymást, ezeket figyelembe vettük, és ezeknek megfelelően rendezkedtünk be. Végül ez a bölcsesség és az emberi igények iránti tisztelet segített egyensúlyban maradni, és megtartani a mértéket mindenben.
Gyertyaszentelő Boldogasszony hava
A februári hónap nem bővelkedik ünnepekben, ám rögtön az elején, másodikán egy kevésbé közismert keresztény ünnepet ülünk, Gyertyaszentelő boldogasszonyt. Ez a nap arra emlékeztet bennünket, hogy a csaknem hathetes Jézust szülei bemutatták a templomban. Tán él, sőt, olvassa is soraimat az a nemzedék, amelynek gyerekkorában még bevett szokás volt a csecsemőt legkésőbb hathetes korában megkeresztelni. Vélhetően ennek az ünnepnek a liturgiatörténete nagyban hozzájárult ehhez a népi és egyházi hagyomány kialakulásához. Bár az előző hónapnál azt mondtuk, hogy vízkereszttel véget ér a karácsonyi idő, mégis vannak vidékek, ahol a katolikus templomokban Gyertyaszentelőkor bontják le a karácsonyfát, üzenve, hogy ez a legutolsó nap, ami még a karácsonyi történésekre emlékeztet.
Ezen a napon az ünnepi szentmiséken a pap megszenteli az emberek által odavitt gyertyákat, ezzel jelezve, hogy ezeket a tárgyakat Istenhez tartozónak tekinti, mintegy elkülöníti a profán világból az Ő számára. Ezután az emberek hazaviszik, és otthonaikban megfelelő alkalmakkor meggyújtva imádkoznak mellette. Régen a megfelelő alkalom jellemzően a betegséget, viharos időjárást jelentette, valamint, amikor haldokló volt a családban. Az életnek ezekben a határhelyzeteiben, szükségeiben az ember azt érezte, nem elég, ha csak egy egyszerű fohászban fordul Istenhez, hanem kérését, a Gondviselésbe vetett bizalmát fontos, hogy egy megszentelt gyertya meggyújtásával is nyomatékosítsa.
Bemutatni a gyermeket Istennek
Ennek lényeges voltára nem csak a Biblia utal több helyen is, de más vallások, primitív kultúrák szokásvilágában is jelen van. Mennyire tartja fontosnak a mai ember ezt a gesztust? Mennyire gyakorolja ezt az ősi kultúrákban fellelhető, felajánló mozzanatot?
Nem a gyermekről való nemtörődöm lemondásról van itt szó. Nem. Sokkal inkább az életéért való hálaadásról, és Annak való visszaajándékozásról, aki megformálta az anyaméhben. El tudja-e a mai szülő fogadni azt, hogy gyermeke életét nem ő bitorolja, nem ő az élet adója, sem kormányzója?
A gyertya szimbolikája
A gyertya a keresztény szimbolikában mindig a világ világossága, vagyis Jézus jelképe, az ő jelenlétére való emlékeztető. A gyertya egyenetlen, pislákoló fénye szelíd, szemben a manapság oly változatos világítótestek olykor durva, tolakodó erejével. A gyertya gyengéden, titokzatosan világít rá az élet realitására. Lakásaink, tereink, az épületek néha túlságosan is meg vannak világítva, szemünket szüntelenül irritálja és károsítja a képernyőkről sugárzó kék fény. Tudjuk jól, hogy ha a lakás bármely részében gyertyát gyújtunk, fénye az egész házba beszűrődik, minden helyiséget megvilágít valamennyire.
Életünknek állandóan újabb és újabb szobái kell megnyíljanak a fénynek, amely karácsonykor a világunkban felragyogott. Ez a jelkép továbbá hív minket arra, hogy környezetünkben a fény hordozói legyünk, utat mutatva, megvilágítva azt, amit a többiek szeme esetleg nem vesz észre.
Készülni a tavaszra
Ez a hónap ugyanakkor a tavaszi kerti munkálatok előkészítéséről is szól, hiszen vannak olyan kertészeti teendők, amelyeket már a tél végével érdemes elvégezni.
Ugyanakkor a téli vetésre alkalmas zöldségeket is elültethetjük februárban, hiszen a korai vetés segít megerősíteni a növényeket a hidegben, és lehetőséget ad arra, hogy tavasszal már erős, egészséges növényekkel folytassuk a kertészkedést. A kikeletre való előkészület, a szunnyadó természet fokozatos ébredezésének időszaka ez, ami arra hív, hogy egyelőre még bánjunk gyengéden a testi-lelki energiatartalékainkkal.
korábban írtuk
Szilveszter Andrea: Most sikerülni fog
Kerek egy hónap múlva indulunk a néptánccsoporttal a már hagyománnyá vált nyári turnéra, Magyarországra. Persze látogatunk múzeumot és helyi látványosságokat is, de a szabadidőnk nagy részét
