Hagyományos népi kultúránkban egész decembert áthatja az adventi várakozás, annak szertartásai, majd az azt követő karácsonyi ünnepkör. Kamaszkorom óta az advent a legkedveltebb időszakom, amikor olyan „csodaszerű” dolgok történnek, amelyek a gyermeki énem éhségét táplálják. Nagyon régen olvastam Shakespeare mondatát, amely évtizedek távlatából is meghatározza az adventhez való viszonyulásom:
Az örömre várásban az a jó, hogy akkor még bármit beleképzelhetünk a majdan bekövetkező történésbe, akkor még minden úgy van a képzeletünkben, ahogyan mi megálmodtuk, még nem érinti meg a csalódás szele.
Eljön
Az advent nevében is hordozza lényegét, hiszen a latin eredetű szó eljövetelt jelent, ami az Úr eljövetelére utal (adventus Domini). A karácsonyt megelőző időszak négy vasárnapot foglal magában, és az elmélyültebb ima, a jótékonykodás, valamint a lemondások, az önfegyelem gyakorlásának ideje. A régi ember ilyenkor tartózkodott a hangos, zenés mulatságoktól és a húsos lakomáktól, akárcsak nagyböjtben. Ma azonban hús nélkül is épp olyan degeszre ehetjük magunkat, ezért az önmegtartóztatásnak számtalan más módját ajánlom, amiben
Ennek az periódusnak jellegzetes eseménye a hajnali szentmise, a roráté, amelyet a pirkadat beállta előtt, általában hat órától tartanak. Az adventben egyébként is többször fókuszba kerül a szentmisék olvasmányaiban a hajnal, a virrasztás fogalma, hiszen a Jézusra való várakozásunkban kulcsszerepe van az éber jelenlétnek.
Legismertebb szimbólum az adventi koszorú, amely manapság nagyon sokféle formában, színben, stílusban kapható a kereskedelemben, de eredetileg egy kör alakú koszorú volt, amelyet vidékünkön hagyományosan fenyőágakból kötöttek, az advent visszafogottságára utalva nem díszítettek túl, csupán néhány szárított terményt és egymástól egyforma távolságra négy gyertyát helyeztek rá. A gyertyákat a négy adventi vasárnapon fokozatosan gyújtjuk meg, ami a közénk érkező fényt, Jézus Krisztust jelképezi.
A gyertya egész év folyamán több alkalommal is szerepet kap, de talán ekkor a leghangsúlyosabb, hiszen az advent éppen azt juttatja eszünkbe, hogy Jézusnak az életünkbe való érkezése előtt sötétben tapogatóztunk, ahogyan az ószövetségi ember is tette. Ő az, aki életünk minden zegzugát be tudja tölteni fényével – amennyiben engedjük.
Mindannyiunkban ott az anya
A keresztény hagyományban – még inkább, mint bármikor máskor – adventben és karácsonykor előtérbe kerül Mária személye. Ő, aki nagyon fiatalon vált a Megváltó édesanyjává, azt üzeni számunkra, hogy mindannyiunkban ott van ez a hamisítatlan, anyai rész, amely magába akarja fogadni mindazt, ami isteni, aztán azt mintegy megszülni, vagyis továbbadni a világnak. Ez a tizennégy-tizenöt éves zsidó lány
December 4-én, Borbála napján szokás volt, hogy egy levágott cseresznyeágat vittek be a meleg lakásba, amely vízbe állítva karácsonyra kivirágzott. 6-án van Szent Miklós püspök ünnepe, akinek személye összekapcsolódik az adakozás, a gyermekeknek való örömszerzés szertartásával. Évszázadok során a hagyomány úgy alakította, hogy előtte való este látogatja meg a Mikulás elsősorban a gyermekeket, és ajándékozza meg kisebb, gesztusértékű ajándékokkal.
Sajnálattal figyelem a Kelet-Európába, sőt, Székelyföldre is begyűrűző amerikai trendet, amely a Mikulást összemossa karácsony ünnepével, holott ez két különálló ünnep. Hagyományaink szerint nálunk, Erdélyben nem a Mikulás hozza a karácsonyi ajándékot, hanem az Angyal, így a házak oldaláról lelógatott vagy a reklámszatyrokra karácsonyfával a vállán felfestett Mikulás-figurának semmi köze nincs Szent Miklós szelleméhez.
Türelemmel várakozni
December 13-a Szent Lúcia napja, akinek neve fényt jelent. Az e naphoz kötődő népi hagyományok annál is inkább összekapcsolódnak a fény szertartásaival, mivel a Gergely naptárreform előtt ezen a napon volt a legrövidebb a nappal és leghosszabb az éjszaka.
amikor kimerülten, ingerülten, már semmit sem kérve és semminek sem örülve, beesünk a karácsonyfa alá. Jó lenne az ünnepbe tudatossággal és teljes lényünkkel megérkezni. Ezért elengedhetetlen, hogy bizonyos, a társadalom, a szűkebb-tágabb családunk vagy önmagunk által magunkra erőszakolt elvárásokat elengedjünk. Elképzelhetjük, hogy Jézus akkor is meg tud születni a szívünkben, ha az ablakaink nem csillognak, ha a szőnyegek és függönyök nem illatoznak a friss mosástól, ha nem sorakozik négyféle házi sütemény a tányérokon. Az ünnep akkor is ünnep lesz, ha otthonunknak marad kitakarítatlan sarka, és Isten köztünk való jelenlétének, valamint
Annyira kívánom a mi kis társadalmunknak, hogy az amerikai filmekből, a fogyasztói trendekből ránk zúduló buta, felszínes, minden mondanivalójától és értékétől megfosztott irányzatokat az értelem és tudatosság szűrőjén tudja átengedni, és fel tudja mérni, mi az, ami a miénk, ami gazdagít, előrevisz! De jó lenne, ha meg tudnánk végre közösségi szinten undorodni a sok, karácsonyhoz kapcsolódó értéktelen giccstől. Én például a lakást csak karácsony előtt néhány nappal díszítem ünnepi dekorációval, mert minden sejtem tiltakozik a már október végén karácsonyi fényekben pompázó boltok, utcák, házak látványától.
Nagyon bátorítok mindenkit – különösen az ilyenkor túlhajszolt anyákat, feleségeket –, hogy merjék lennebb engedni a saját maguk által felállított mércét, és olykor megengedni maguknak a pihenést, a megállást, az imában való elcsendesedést, a szeretteikkel töltött (haszontalannak tűnő) minőségi időt.
korábban írtuk
Villáminterjú Lőrincz Hortenziával: Imádom a reggeleket
A Népművészet Ifjú Mestere és Örökös Aranygyöngyös Táncos, néptáncoktató, koreográfus. Profi pályafutását a Magyar Állami Együttesben kezdte, és huszonöt évnyi magyarországi tartózkodás után költözött haza.
