– Julinak vagy Zsuzsának szólíthatom? Miért érezte szükségét az írói álnévnek?
– A Zsuzsára jobban hallgatok, a Juli még új nekem. Otthon még Horváth Zsuzsa voltam, itthon a szakmámban dr. Szalai Zsuzsannaként ismernek, Magyarországon és külföldön is számos szakmai cikkem jelent meg, és több tüdőgyógyászati szakkönyvet is szerkesztettem, leginkább ezért nem szerettem volna összemosni a két életemet. Édesanyám volt Juli (idén ment el), a Havas utalás a Hargitára és a Trónok harcára is, aminek éppen akkor, amikor nevet kellett találni, a lelkes nézője voltam. Gyorsan kellett választani valamit az első novellámhoz, aztán amikor kiderült, hogy több tízezren olvassák a doktornős történeteimet a WMN oldalán, akkor a megtartása mellett döntöttem.
– Milyen rég dédelgette magában az első könyvét, vagy, hogy írni szeretne?
– Az írás utáni vágy talán az olvasással kezdődik, és én kisgyerekkorom óta nagyon sokat olvasok, erre mindig volt és van időm. Kilencedik osztályban az országos magyar olimpiászon különdíjas lettem, és azóta is így tartanak számon az iskolatársaim, hogy én „szeretek/tudok/fogok írni”. Az orvosi szakma eléggé megterhelő, ezért csak most, a karrierépítésen és a családi elfoglaltságokon túl lett időm magammal foglalkozni. 2019-től járok kreatív írás kurzusokra, a Péterfy Akadémia oszlopos tagjának érzem magam, itt kezdtem írni az első novelláimat, és a regényem megszületését is ők követték végig. A Covid-járvány pozitív oldala az online találkozások elterjedése, így olyan tanfolyamokon is részt vehettem, ami vidékiként (Mosonmagyaróváron és Győrben élek és dolgozom) nem lett volna elérhető számomra.
– Mennyire félt a könyv fogadtatásától? És mennyire tartott attól, hogy főhősével, Kertész Annával azonosítják?
– Természetesen féltem a visszautasítástól, ezért azt, hogy egy rangos szépirodalmi kiadó, a Kalligram fogadja el, legmerészebb álmaimban sem reméltem, és óriási megtiszteltetésnek érzem azóta is. Nagyon igyekeztem, hogy Kertész Anna teljesen más legyen, mint én, de amikor egyik barátom azt mondta, úgy érzi, mintha engem látna benne, mint egy szétszedett és újra összerakott puzzle-t, rájöttem, hogy teljesen nem lehet kívül maradni.
A történet – vagyis a fiatal nő és az idősebb, nős férfi méltatlan viszonya – fikció, azonban a kórházi háttér a valóságos eseményekből táplálkozik, és a „nincs Hold, ha nem nézed” fejet homokba dugni mentalitás sem áll távol tőlem. Ráadásul Kertész Anna földhöz ragadt racionalizmusa rám is jellemző: van, akinek a spiritualitás, nekem a tudomány és a ráció a mankó az élethez és az alkotáshoz is.
– Egy tüdőgyógyász orvosi munkához képest – két Covid-év után – hová tenné a regényírást? Mennyire kemény munka?
– Minden munka kemény, amihez szorgalommal állunk hozzá. Másfél évig minden nap írtam. Annak ellenére, hogy az első három hullámban kilencven ágyas Covid-osztályt vezettem egy nagy megyei kórházban, ami óriási stresszel járt, munkaidő után minden szabadidőmben az írásra tudtam koncentrálni. Úgy gondolom, hogy a tehetség csak egyik szelete az írásnak, ami fegyelmezett munka nélkül mit sem ér.
– Székelyudvarhelyről származik, innen ment ki a ’80-as években. Mennyire érzi magát (még mindig) erdélyinek?
– Székelyudvarhelyen születtem, és 1968-ban, a megyésítéskor költöztünk Csíkszeredába, ott jártam iskolába, majd Marosvásárhelyen végeztem el az orvosi egyetemet. A végzés utáni évben telepedtem át Magyarországra, mi voltunk az a generáció, akiknek esélye sem volt Erdélyben elhelyezkedni. Nagyon megszenvedtem a honvágyat, és bár már többet éltem itthon, mint otthon, mindkettőt a hazámnak érzem, nemcsak én, de a gyerekeim is. A „dupla haza” fogalmát most éltem át igazán, mert a két legmeghatóbb könyvbemutatót a mosonmagyaróvári és a székelyudvarhelyi könyvtárban szervezték nekem, amiért nem tudok eléggé hálás lenni a szervezőknek…
– Íróként min dolgozik mostanában?
– Egyelőre ötlet-túltengésben szenvedek, három regénytervem van, mindháromhoz írtam már fejezeteket, és várom, melyik akar kibontakozni. Addig is Havas Juli Facebook-oldalát próbálom építgetni, ugyanis senki nem adja el helyettünk a könyvet. Amióta kitaláltam egy olyan témát, ami irodalmilag és szakmailag is kihívás – hogy a nagy írók betegségein keresztül mutassam be az orvostudomány páratlan fejlődését –, azóta oda is szívesen írok, és jó látni, hogy ezek a témák sokakat érdekelnek. Novellákat is írok, nemrég fogadták el egyiket az ÉS-be, nagy megtiszteltetés az is.
– Az eddig tapasztaltak tükrében, ha „kezelést” kellene felírnia (regény)írásra, hogy szólna a recept?
– Ó, én azért nagyon kezdő vagyok ebben a szakmában, csak azt tudom, mit mondanak a „nagyok”: minden nap kell írni, a lustaságot le kell győzni, a bátortalannak önbizalmat kellene gyűjteni (könnyű mondani, igaz?), és még néhány közhelyet elpufogtathatnék. Amit viszont szívemből tudok tanácsolni, az, hogy nem számít hány évesek vagyunk, mint ahogy az sem, hogy mit mutat a tükör. Soha ne adjuk fel az álmainkat, inkább építkezzünk belőlük!
Fotó: Szalai Zsuzsanna archívuma
korábban írtuk
Ilyés Krisztinka: „Most kezdek kiszabadulni önmagamból”
2022. januárban vehette kézbe első verseskötetét, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában megjelent Papírcsillagot. A gyergyóalfalvi Ilyés Krisztinka derűsen egyensúlyozik székelyföldi otthona és budapesti egyetemista élete között, verseiben és novelláiban gyermeki énje kibontakoztatása mellett a világ történéseire is érzékenyen reagál. Az irodalom megfejthetetlen titkait vizsgálgattuk az első kötetes költővel. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. augusztusi lapszámában jelent meg.)
