Már középiskolásként önkénteskedett a marosvásárhelyi SMURD-nál, onnan pedig egyenes út vezette Bauer Orsolyát az orvosi egyetemre. Aztán, amint ismerkedni kezdett a sebészettel, nem volt visszaút. Eldöntötte: általános sebész lesz.
Kilencvenhetedik életévében, február 19-én elhunyt dr. Szabó Judit, Erdély és Románia első női sebészorvosa. Egyike volt Kolozsvár polgári karaktereinek, aki nemcsak orvosi tudásával, hanem páratlan emberségével is mindenki segítségére sietett.
A Nincs Hold, ha nem nézed című regényével robbant be a köztudatba, s nem sokkal ezelőtt második kötetét, a Papírbabák, avagy lehet-e két hazád-at is bemutatta több helyszínen Erdély-szerte. Havas Juli válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdésekre.
Nemes-Nagy Enikő 1993-ban lépett be a MOGYE kapuján, és több mint három évtizede az élete része az intézmény. Már orvostanhallgatóként önkéntesen mentősként dolgozott, aztán laborvezető orvos lett és hallgatók útjait egyengető egyetemi docens.
Dr. Horváth Emőke marosvásárhelyi patológus szakorvos, 23 éve oktatja, képezi a jövő orvos nemzedékét. Több évtizedes tapasztalattal a háta mögött, Emőke azt vallja, a patológia tökéletesen megfelel a nőknek.
Nincs Hold, ha nem nézed – ezzel a címmel robbant be az olvasói köztudatba Havas Juli első könyve, s az álnév mögött rejtőző erdélyi származású doktornő nem sokkal ezelőtt szülővárosában, Székelyudvarhelyen is felfedte kilétét egy hatalmas érdeklődéssel övezett könyvbemutató rendezvényen. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. októberi lapszámában jelent meg.)
Megtapasztalta a mélyszegénység következményeit, látott olyan betegségeket, amelyekről csak a könyvekben olvasott, részt vett törzsi beavatáson, és párhuzamot vonhatott fényűző és szegény világok között, amelyek olykor csak néhány kilométerre vannak egymástól. Turóczi Ildikó több mint húsz évet praktizált Ozsdolán és Kézdivásárhelyen háziorvosként, miután úgy döntött, önkéntes orvosnak szegődik Afrikába: először Kamerunba ment, majd Szudánban és Dél-Szudánban „szolgált”. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022.
Védjegye a vörös haj, mégsem szeret előtérbe kerülni. Szeret utazni, és meglepni a barátait gasztronómiai különlegességekkel. Podcast-sorozatunkban ezúttal D. Balázs Ildikó csíkszeredai újságíró kollégánkkal beszélgettünk.
Hétfő reggel van. Besüt a nap az ablakon. Lefőzök egy kávét. Leülök a laptop elé. Megnyitom a vágóprogramot. Egész hétvégén ezt vártam: dolgozhassak.
Mindannyiunknak van legalább egy zsigerből adott válasza a fenti kérdésre. Amilyen szűrőn keresztül értelmezzük a világ történéseit, olyan megfejtést „teszünk ki az asztalra”.
Ha meglenne mindenünk, nem kellene havat lapátolnunk télen. Hiszen arra is lenne ember. Ha minden is meglenne, akkor sem lenne meg minden. Kisember elmélkedései nagy télben.
Össze kellene már csomagolni s odaadni valakinek. A terhesnadrágokat, a szoptatós melltartót, a kis rugdalózókat, a tenyérnyi ruhácskákat, a cicafüles fürdőlepedőt, mindent. Mert lejárt, elmúlt, megnőttek, hála Istennek!
Mintha csak előírás volna, hogy az őszi színkavalkád lejártával a tavaszi kikeletig búcsúzni kéne a színes ruháktól is. Így aztán végképp teljes a kép. Ha nem volna elég színtelen, letargikus amúgy is minden.
Ül velem szemben egy harmincas évei elején járó nő. Szeme riadt, szinte horgonyt vet a tekintetembe, hangja hol tőle idegenül határozott, hol bensőségesen megtört. Pánikrohamok gyötrik, egyre erősebbek és gyakoribbak, már dolgozni sem tud, fél egyedül.
A januári nagy elhatározások, tervezések, újrakezdések súlya után az év második hónapja már egy jóval könnyedebb hangvételű, lazább hangulatú hónap.
Kerek egy hónap múlva indulunk a néptánccsoporttal a már hagyománnyá vált nyári turnéra, Magyarországra. Persze látogatunk múzeumot és helyi látványosságokat is, de a szabadidőnk nagy részét
Amióta divatossá vált a Házasság Hetét ünnepelni, volt néhány próbálkozásom arra nézve, hogy a saját és a gyülekezetemben élő házasságok minőségén egy leheletnyit javítsak. Egyházam nevében? Isten nevében? A magam nevében? – végül is egyre megy.
Persze semmi nem úgy ment, ahogy elterveztük. Hónapokkal előbb megvettük a repülőjegyeket és lefoglaltuk a szállást, hogy a születésnapomat Budapesten töltsük.
Ahogy a színek újra megjelennek odakint, és az egyhangúságot felváltja a vibrálás, megújulásra vágyunk nem csak a ruhatárunk, de a tányérunk tartalmának tekintetében is. Könnyedségre vágyunk, élénk színű, könnyű, ropogós, harsogó összetevőkre.
A stílus számomra a szabadságról szól. Éppen ezért nem szeretem a „szabály” szót használni. Mégis vannak bizonyos öltözködési trükkök, amelyek ismerete nem korlátoz, hanem segít — mint egy titkos összetevő a kedvenc receptedben.
Hover Zsolt református lelkész, feleségével és két lányával mesébe illő parókiában laknak. Az egyedi papilak minden zuga őket tükrözi: a hagyományok és a történelem szeretetét egy kis kreativitással, praktikusággal fűszerezték meg.
„Csíkuhelyi” kolléganőnket ismerve, ezt a hozzáállást vártuk tőle, noha mindig „patentül” látjuk, mindig alkalomhoz illően öltözve. Az olvasás szeretete visszaköszön a kiegészítőin, olvasott nő ruhatárát turkáltuk, „péterbeás” darabokat találtunk benne.
Bár így, az év elején nehéz megbecsülni, hogy mely trendek lesznek legnépszerűbbek az elkövetkező hónapokban, azt már látni, hogy a dizájnerek mivel készültek idénre.
Nem egyszerű a nagyérdemű előtt lemosni az évetizedekig személyes páncélként szolgáló sminket. Nekem elhihetitek. Bizalmi lépés ez.