Nem vagyok szakértő irodalmár, sőt, semmilyen szakember, egyszerű könyvtáros vagyok csupán, de merem remélni, hogy olvasottságomnál fogva képes vagyok felismerni a különböző szintű irodalmi jelleget egy műben. Az Akik már nem leszünk sosem könyvtől picit többet vártam, magasabb nívót, finomabb nyelvezetet, és az elején csalódottan olvastam, kissé küszködve is, remélve, hogy azért mégis érdemes végigrágni magam rajta. Nos, nemhiába lett a közönség kedvence ez a könyv, valóban megéri nekivágni, belelendülni és elmerülni a történetben, mert sok gondolkodnivalót tartogat számunkra.
A történet az elején elég átlagosnak tűnik, amint egy fiatalember, Lente Bálint egy, a párjával való kiadós veszekedés után összepakol, és elutazik vidékre. Egy esküvőre igyekszik, és közben felidézi fiatalkori emlékeit, a családi kapcsolatait, a baráti társaságot és persze az unalmas kisvárosi hangulatot, amiből kiszakadni vágyott.
Aztán ott van az a fejezet, amelyben légzésbénulást szenvedett emberek élik mindennapjaikat egy szanatóriumban, ahol teljes ellátást kapnak, hisz a legtöbb esetben ott élik le egész életüket. Itt is a magány az egyik legerősebb érzés, a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság mellett. Nem könnyű feladat ellátni ezeket az embereket, lelkileg ugyanolyan hatalmas kihívás, mint fizikai értelemben. Ez a legerősebb fejezete a regénynek. Különállónak tűnik, látszólag semmi köze az előzményekhez, ettől függetlenül rendkívül magával ragadó, megrázó, és felkavaró.
Fontos társadalmi, szociális kérdéseket is érint, nem feszegeti azokat, csak éppen felvillantja, megakasztva, gondolkodásra késztetve az olvasót. Olvasás közben filmszerűen peregnek előttünk a képek, könnyű olvasni, ezért nyaraláshoz is ajánlom, ha olyasmire vágynak a kedves olvasók, ami nem csak szórakoztat, hanem elmélkedésre is késztet.
korábban írtuk
Bonczidai Éva: Ha van nőideálom, akkor az a bölcs öregasszony, akinek a ráncain látszik, hogy derűs ember
A Magyar Kultúra Magazin főszerkesztőjével az identitás-tapasztalatok összetettségéről, küldetésről, párhuzamos valóságokról, a csakazértis-morálról beszélgettünk, valamint a készülődésről a derűbe, amelybe jó lesz megérkezni, valamikor.
