Hónapokig láthattuk a kolozsvári Szent Mihály-templom állványain Szathmári Edina művészettörténészt. Segít rekonstruálni Erdély egyik legfontosabb műemlékének történetét.
– Miként lettél művészettörténész?
– A marosvásárhelyi művészeti líceumban 11 éves koromtól tanultam művészettörténetet Bordi Géza tanár úrtól. Nagytatám testvére régiséggyűjtő, tőle rengeteg könyvet, katalógust kaptam, ezek és a versenyek tették nyilvánvalóvá, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. A kolozsvári alapképzés alatt körvonalazódott, hogy az építészet érdekel, így mesterire műemlékvédelem szakirányra iratkoztam Budapesten, 2019-ben diplomáztam.
– Hogyan kerültél be egy ilyen fontos projektbe?
– Egy ösztöndíjprogrammal jelentkeztem 2019-ben, tudtam, hogy sokat tanulhatok, tapasztalatot szerezhetek egy ilyen léptékű helyreállításból. Az egyéves szakmai gyakorlat alatt próbáltam módszereket kidolgozni arra, hogy követni, felügyelni tudjam a felújítást, mert párhuzamosan folytak munkálatok a templom több pontján, ami fizikailag is elfárasztott. Falkutatást, művészettörténeti dokumentációs munkát végeztem. A restaurálás mellett ez az egyik legfontosabb feladat, minden releváns adatot – a több ezer középkori kőfaragójelet, másodlagosan beépített faragványokat – és újonnan előkerült épületrészletet a levéltári forrásokkal, korábbi publikációkkal összhangban kell részletesen leírni, elemezni, bemutatni. Emiatt
Takács Imre tanár úr emlegette Gadamer 4. dimenzióját az épületek kapcsán, eszerint a bennük töltött idő a megértési időt fejezi ki. A felmérési rajz készítése alatt elég időt töltünk, hogy elkezdjük megérteni az épületet, leolvasni a nyomokat. Ha hiányzik a megértés, nagy félreértések születhetnek a műemlékek helyreállítása során.
– Hogyan fogadtak az építőmunkások?
– Gyakran szorultam a segítségükre, és ők az enyémre. Eleinte azt éreztem, nem vesznek komolyan. Voltak megszólások, de viccesen visszaszóltam,
Eleinte amiatt is vicc tárgya voltam, hogy ott vagyok naphosszat az állványokon, mindent megkopogtatok, megnézek, szétfotózok, beleszólok vagy visszacsináltatok dolgokat. Néha megosztottam velük a háttérsztorikat, egyre inkább érdekelte őket, már kérték, hogy meséljek. Megértették, miért értékesek a részletek, figyelemmel kísértek minden kis mozzanatot és bármit találtak, hívtak, hogy nézzem meg.
– Mit tudtunk meg a felújítás alatt a templomról?
– A Szent Mihály-templomról több kisebb-nagyobb kutatás is napvilágot látott, de csak most ismerhettük meg teljességében. Jelenleg a teljes kép meglátásán dolgozom.
Az évszázadok során változott a járószint, a padlószint alá kerültek az oszlopok lábazatai, a Schleuning-kápolnával egyidőben épült a déli nagykapu, mely festett volt, létezett egy korábbi karzat, aminek újabb elemeire bukkantunk, volt egy orgonakarzat is a kettős csigalépcső előtt, előkerült jó pár értékes sírkő és töredék, faragványok. Új falképtöredékeket is találtunk. A szentély fejezetein érdekes világi ábrázolások vannak, jó magasan, így csak most láthattuk közelről: kecskét fejő parasztember, szerelmespár, kőfaragó, kondás, kutya, fenyítő férfialak. Az egyik nagy támogató sírkövét is megtaláltuk S T monogrammal. A lista hosszú, rengeteg kis részlet van, ezekben rejlenek a válaszok. Mind bele kell szőni a teljes képbe.
– Te fogod beleszőni?
– Tavaly kezdtem a doktorit, a templom középkori építéstörténetét próbálom tisztázni az óriási adatmennyiségből. Tervezem, hogy eközben tanulmányokat is publikálok, majd magát a dolgozatot is jó lenne kiadni, sok fotóval illusztrálva.
– Mennyire lett más a templom a felújítás után?
– A templombelső világos, fényes lett, mivel a köveket letisztították és világosabb, vajszínű festést kaptak a falak. A megvilágítás jobb, a tér nagyobb lett, kevesebb a gyóntatófülke.
A falakon néhol bemutattuk a falkutatás eredményeit, az orgonakarzat részleteit vakolatlanul hagytuk, megcsodálhatjuk a Schleuning-kápolna lábazatait, az északi mellékszentélyben a 14. századi oltárasztalt, sírköveket. A déli mellékszentélyben láthatóak a restaurált falképek, a többin jelenleg is dolgoznak. A tervek szerint kiállítás is lesz majd a toronyban.
– Vállalnál még hasonló munkát?
– Igen, amíg Kolozsváron voltam, befogadott a műemlékes közösség. Erdély-szinten kísérgettem a tapasztaltabb szakembereket, próbáltam ellesni tőlük a szakmát.
Fotók: Szathmári Edina, Sándor Mátyás
A Kolozsvári Magyar Napokon, de akár hétköznap is látni őket, ahogy gesztikulálva hol magyarul, hol románul, hol angolul mesélnek a város múltjáról, épített örökségéről. A Korzo Egyesület tagjai emberi történeteken keresztül mutatják be a régi Kolozsvárt. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júliusi lapszámában jelent meg.)
Nekünk, európaiaknak is van „kínai nagy falunk”, csak másként hívjuk. Ez az egykori Római Birodalom határvédelmi rendszere (limes), amely egy három kontinenst átölelő védműrendszer, és hazánkban több mint ezer kilométernyi szakaszáról tudunk.
A napokban kezembe került Gál Andrea szemrevaló kötete Bódi Kati rajzaival, a Fecske utca 12. – és egy szuszra kiolvastam az egészet. Huba, Fülöp és Vilmika világa nemcsak a kisiskolásokhoz, hanem még hozzánk, nagyokhoz is közel áll.
„Senki nem lát úgy, mint Bányász Anna” – mondja egy Annáról szóló kisfilmben férje, István. És milyen igaza van. Nagyon sajátos, egyedi látásmódja van Szász-Bányász Anna fotográfusnak, amit fotóin látunk, az maga az élet.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Illés Márton igazi jó pasi: jó a humora, remekek a sztorijai, tudja élni és élvezni az életet, és nemcsak imádja, de érzi is a nőket. A jellegzetes bariton birtokosa maga is egy életművész. Nyugdíjba készül, és a sármján ez mit sem csorbít.
