Talán mesevilág, de épp attól jóleső – Filmajánló: Véletlenül írtam egy könyvet

Pár héttel az Oscar-díjátadó után a bőség zavarában szenved a filmezni vágyó: nem csak a díjazott filmek kritikáival van tele a szak- és bulvármédia, hanem az „ez is díjat érdemelt volna”, „erre is érdemes figyelni” típusi cikkekkel is. Magyar nyelvterületen még mindig hódít a Futni mentem – de már minden leírtak róla, nem csoda, ha kissé bizonytalanul álltam neki a filmajánlónak: mi az, ami nem folyik még a csapból is?

Fotó: Freepik.com

Aztán véletlenül kaptam választ a kérdésemre. Na jó, nem volt az teljesen véletlen, de tény, hogy teljesen más projekt miatt néztem meg a Véletlenül írtam egy könyvet című, bájos, magyar alkotást. Lakos Nóra (neve a Hab című produkció által lehet ismerős az erdélyi nézőnek, hiszen akárcsak új filmjének, annak is Mátray László sepsiszentgyörgyi színész volt a férfi főszereplője) legújabb alkotása, amely március 19-én debütált a romániai mozikban, szívet melengető és aranyos – bármennyire is szakszerűtlenül hangzik e két jelző.

Az idei Oscar-paletta nagyon változatos volt tematikai, műfaji szempontból: testhorror-komédia Demi Moorral, a katolikus egyház „bugyraiba” kalauzoló dráma Ralph Finessel, a bevándorlás témáját és a holokausztot feldolgozó, magyar vonatkozású, kosztümös alkotással, és még sorolhatnánk. Jó filmek. Gondolatébresztőek, egyesek drámaiak, meghökkentőek. Mindenik olyan, hogy időt kell nekik adni, hogy leülepedjenek, másnap valami okos gondolattá érjenek.

És ennek a filmrajongó szemet és szívet gyönyörködtető bőségnek a tetejébe jött Lakatos Nóra filmje egy kamasz lányról, aki kicsit olyan, mint minden kamasz, amilyenek voltunk, amilyenek a gyerekeink.

A Véletlenül írtam egy könyvet egy 12 éves lány, Nina történetét meséli el, aki az írásban találja meg a saját hangját és a múltja feldolgozásának eszközét. Édesanyja elvesztése mély nyomot hagyott benne, és miközben próbálja megérteni a világot maga körül, egy véletlen folytán olyan történetet vet papírra, amely nemcsak a saját érzéseit tükrözi vissza, hanem másokat is megérint. Az írás egyfajta menekülés számára, de egyben eszköz is arra, hogy szembenézzen a múltjával és az érzéseivel.

A film különleges képi világa és kreatív megoldásai révén kiemelkedik a kortárs ifjúsági filmek közül (de kortól, nemtől függetlenül mindenkinek ajánlom, nem csak kamaszoknak). A vizuális effektek segítenek életre kelteni Nina gondolatait és belső világát, így a néző valóban átélheti, hogyan formálódik egy történet a lány fejében.

Az erősségei közé tartozik a természetes színészi játék is, különösen Demeter Villő alakítása, aki hihetetlen érzékenységgel kelti életre Ninát.

Hitelesen és finoman jeleníti meg a karakter fejlődését, ahogyan az írás révén egyre közelebb kerül saját érzelmeihez és a gyász feldolgozásához. A sepsiszentgyörgyi színész, Mátray László játékában sem kell csalódnunk – ő Nina édesapját játssza a filmben.

Bevallom, engem nem zavart az, amit a legtöbben felrónak Lakos Nóra alkotásának, de azért nem megyek el mellette: sokak szerint a film világa túlságosan távol áll a magyar valóságtól, mivel a szereplők környezete és életstílusa inkább amerikai tinifilmekre emlékeztet, ami néhol mesterkéltnek tűnhet, sokak szerint egy cukros mesevilágot látunk. Bár a kritika részben jogos, hiszen a főhős, meg az őt segítő írónő háza után is a legtöbben csak csorgatjuk a nyálunkat, én még sem rónám ezt fel a filmnek. Mert igen, talán kicsit mesevilág, de épp attól jóleső. Sem a Harry Potter, sem az Abigél nem a mindennapjaink valósága, ahogy A muzsika hangja és a Charlie és a csokigyár sem. Mégis mélyek, tanulságosak, komoly kérdéseket vetnek fel, és kortól függetlenül szerethetők, élvezhetők, ahogyan a Véletlenül írtam egy könyvet is. És ebben a kaotikus világban szerintem ez épp elég.

korábban írtuk

Nem poros, dohos intézmény, hanem szentélye a zenének
Nem poros, dohos intézmény, hanem szentélye a zenének

Szót érdemel, hogy a Kolozsvári Magyar Opera elnyerte az ország legjobb operaévadáért járó kitüntetést.