Országúton: mintha mindenkinek egyszerre szülne a neje

Vicceset szerettem volna írni a sofőrökről, az autózásról, az utakról, és legfőképpen a volánnál ülők egójáról, de sajnos, ahogy elkezdtem levetíteni magamban a filmet, jól felhúztam magam. Persze, ehhez szükséges az is, hogy én ilyen felhúzós fajtából legyek.

Biztosan ti sem tudtok már úgy levezetni egy százkilométeres szakaszt, hogy ne kelljen legalább egyszer a szívetekhez kapjatok, még egyszer padlófékkel megálljatok és egyszer elkapjátok a kormányt, hogy elkerüljétek a szembejövőt a ti sávotokon. Valaki közben folytonos vonalon előz meg nagy élvezettel, mert jobb az autója, míg tülköl eszeveszetten. Vagy csak lámpázik. Jelzi, hogy béna vagy, nem kellett volna ma autóba üljél, zavarod a haladásban, és állj félre.

Mit számít, mit ír a KRESZ? Vagy az egymás irányában mutatott figyelem, a preventív vezetés, ezek mind az alamusziknak valók. 

Környékünkön jellemzően a közszállítás romokban hever, vagy egyáltalán nem létező. Vonattal közlekedni türelemjáték, a városi közszállítás kaotikus, borzalmas, illetve néhol nincs, biciklizni életveszélyes, a települések közötti buszozás/maxi-taxizás sem éppen egy idegnyugtató foglalkozás. Ja, persze, nincs nekünk autópályánk sem, meg gyorsforgalmi utunk sem, ezeket nehéz megoldani: sok ember kellene azonos cél érdekében dolgozzon, ezek pedig igazán kimerítő helyzetek, kerülni kell őket. Így érthető, hogy aki teheti, autót vásárol inkább, mert mégiscsak ma élünk, és tíz éveket várni valami bizonytalanra elég nagy ostobaság lenne. Az sem baj, ha régi is kicsit, csak lehessen vele közlekedni, eljutni a munkába és vissza, elvinni a gyermeket óvodába, iskolába, edzésre. Akinek már autója van – ha már megvan alapon –  előbb-utóbb kimerészkedik a településéről, és elkezdődik az igazi nagy csellendzs. A címe:

ki éli túl megtépett idegrendszer, horzsolt autó és verés nélkül az autózást? 

Autóba üléskor hirtelen belépünk egy kiterjesztett videójátékba, ahol a gép nem átall folyamatosan újabb és újabb próbákat gerjeszteni: hirtelen adrenalinlökettel megoldandó, lehetséges ütközéses vagy lesodrásos jeleneteket. Fokozatok vannak: egyszerű földút, földút kátyúkkal, részeg éneklő csávókkal vagy szekérrel. Lehet itt is fokozni: szénahordó megpakolva, traktor, sima szekér este, lámpa nélkül… Aztán jön az aszfaltos út: keskeny, kanyargós, beszakadt, mint a Homoród mentén. Nem látod be a kanyart, mindenki vadul hajt. Lesz, ami lesz.

Egyenes, kétsávos aszfaltos: itt a sebességen van a hangsúly, a kanyarjelző táblák ügyes figyelmen kívül hagyása, és mégis sikeres haladás. Erdőben aszfaltos, egysávos: mindenki rágyújt, távolságot nem tartunk, mert ugrani kell, muszáj, ha majd lehet. 

Addig pedig kapkodod unalmadban a kormánykereket, mert adrenalin van.

Én azért elég gyakran autózom, élvezgetem is, ha nyugodt, zöld tájakon haladhatok, például reggel korán. A Segesvárig tartó útszakasz ma már ugyanannyira fárasztó, mint a régi kolozsvári, vagy a jelenlegi Kolozsvár–Nagyvárad szakasz. De ugyanitt található a rangsorban a Predeal–Comarnic útvonal, sőt, újabban a Székelyudvarhely–Csíkszereda szakasz is.

Általában ott a baj, ahol vagy igen sűrű az áthaladó forgalom, vagy pedig sok a nagy egóval rendelkező sofőr. Az a típus, aki úgy használja az utakat, mint egyetlen jogos felhasználó, mindenki más csak megtűrt a birtokán.

Ha ő közeledik, húzza meg magát mindenki, különben lekényszerít a pályáról. Aki a múltkor is rád dudált, mert megálltál az átjárónál. Hiszen ezek vagy nem ismerik a szabályokat, vagy nem érdekli őket. Aki egyszerre lámpáz, dudál és előz, mert irtó lassú vagy a hetveneddel településen belül. Nem jelez semmit, amúgy is, nem ő alkalmazkodik, hanem mindenki más őhozzá. Pályán van. Mintha mindenkinek egyszerre szülne a felesége, vagy legalább hivatalos autó lenne, úgy haladnak. Ők pedig meg vannak győződve arról, hogy ezt szabad nekik, helyesen cselekszenek, akkor is, ha épp az átjárón parkolják le az autót.

Van, amit szabad, és nincs olyan, amit nem.
Hirdetés

Kidolgoztam egy elméletet az elmúlt időszakban erre, ezzel szórakozom vezetés közben. Eszerint ezek az emberek – nemcsak a BMW-sek – minden ilyen figura egy törzsfőnök, aki épp kilépett a törzsi keretek közül, mondjuk beszerzésre kényszerült. És épp nem tudja, hol van, és ott milyenek a szabályok.

A törzsfőnök nem bírja elviselni azt sem, ha nem ő az első mindenben, hiszen akkor már nem ő a főnök. Ezért kész megharcolni, minden áron. 

Valahogy mostanában igen sok törzs alakult, ezeknek egyre magabiztosabb főnökei vannak. Másik elmélet azt mondja, hogy azért vezetnek így, mert az az alapmentalitásuk, hogy ha egyszer lehetőséged van egy helyzetben kicsit is előre haladni, azt ki kell használni. Remek karriereket építenek ementén, ha eljutnak odáig és nem az árokba.

Nemrég olvastam egy kutyapszichológia könyvet, ebből tudtam meg, hogy hasonlóan ehhez a magatartáshoz, minden alkalommal, amikor lehetséges, a kutya is visszaszerezné a vezető pozíciót. Ám míg a kutyának nem szoktuk hagyni, a sofőrökkel nem tudunk mind megharcolni.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

A logisztika magasiskolája: mozaikcsalád nyaralni indul