Meglehet, ez egy kapszulagardrób non plus ultrája. Csakhogy ez nem is annyira tudatos minimalizmus, hanem inkább „tetszik vagy nem tetszik” minimalizmus, mert a homokozó szélén ücsörgés egyáltalán nem igényel stílustanácsadást. Nem úgy, mint a hátizsákod, amiben el kell, hogy férjen a nasi, víz, csereruha, szvetterke, baba, maci, amelyek csak a kijáratig érdekesek, pelus, nedves törlőkendő, homokozóveder, -lapát, és kavicsok, füvek, amelyek felbecsülhetetlen kincs címszó alatt kerülnek bele a séta során.
Ha tehát olyan anyuka vagy, aki jelenleg úgy érzi, élete hátralevő részét már egy futónadrágban és két pólóban éli le (nyugi, nem így lesz), és vágyik valami igazán különleges, hasznos és szép darabra, akkor legyen az a világ legmenőbb hátizsákja. Meglátod, olyan lesz, mint Amerika kapitány pajzsa: az igazság fegyvere! Mert az az igazság, hogy elég nagy bajba kerülsz, ha megérkezel a játszótérre, épp letörölsz a homlokodról két izzadságcseppet, és máris kellene a cserepelenka, de nincs.
Ennyit az anyai dresszkódról, azaz jót vagy semmit, de azt hiszem, amikor ez majd megváltozik, hiányozni fog a sok homokfagyi, homoktorta és a maszatos mancsok lenyomata a futónadrágon.
P. például az említett örökzöld jolly joker darabot már nem is veszi észre rajtam, pedig ez ráadásul pörgős is, ami mostanában fontos kitét. Helyette folyton azt várja, mikor veszem már fel azt a kézzel festett, gyönyörű mezei virágos, hosszú szoknyát, ami ott kandikál a szekrényben. Ember a Holdra lépésnek nem örült úgy, mint egy hároméves kislány, ha szép szoknyában látja az anyukáját.
L. még csak annyit visít, hogy néééé, P. pedig ugrik ki a bőréből, és kipirulva futnak a „főlegényhez”, az apukájukhoz, aki egy gombóc fagyinál gyorsabban olvad a tizenötödik szett láttán is. „Nézd, milyen csodaszép ez a ruhácska! Nézd, milyen szép vagyok! Ezt választottam, hogy pörög…”. És természetesen minden ruhacsere új harisnyát is kíván.
Persze, ennek a gyakori párjától a fagyi lassabban olvad. „Ez nem tetszik! Ez nem pörgős! Nem ezt akartam!” És mi van, ha egyetlenegy se pörög? Nálunk ez egy esős délután tényleg megtörtént, és még egy varázspajzs se tudott volna segíteni azon, hogy hirtelen az összes ruhában elromlott a pörgős szerkezet. Még azokban is, amelyek két napja kedvencek voltak. Azaz került egy megfelelően kipördülős, de a csillagok állása nem kedvezett neki: ráömlött valami, és azonnal le kellett vetni.
Tessék? Gyorsan ellenőriznem kell magam a tükörben, és nyugtázni, hogy én három éve tényleg két nadrágban és a zöld ruhában járok, a minta most nem én lehetek. Mondjuk, nem is baj, hogy nem vagyok egy öltözködési minta, és nem is képzelem magam annak, mert az a jelenlegieknél sokkal másabb önismereti kérdéseket vetne fel.
Te, kicsi díva! – jegyzem meg kedvesen később. Rögtön kiderül a tévedésem: ő nem díva, a díva buta, ő egy királylány és, hogy itt járt hisztimanó, hisztizett egyet, de elment.
Jó, hogy ezúttal gyorsan távozott, mert legalább helyet és időt hagyott pár gondolatnak: mi történjen? Gyorsan magyarázzam el, mit jelent a díva szó, és hamar építsem le a negatív sztereotípiát egy hároméves szintjén, vagy egyszerűen csak olvadjak el, amiért olyan királylányokat nevelek, akik tudják, hogy tényleg királylányok? Az egyéves pörög már, és hajba kapnak egy szoknyán, nincs mese. Azaz van! Ez az, ami tényleg mese. „Én csak egy tündérszoknyára vágyom!” – derül ki az igazság nemsokára, és rögtön rájövök, tüllszoknyára gondolt. Pedig azt hittem, megússzuk. Őszintén elszégyellem magam ezért. A tüllszoknyáról tényleg királylány- és tündérjelmezek jutnak eszembe. És ekkor döbbenek rá: ez nem jelmez! Ez egy királylány valósága, az ő játszóruhája, az ő pizsamája. Az ő álma!
Meglehet, nincs is annál fontosabb, mint egy királylány érzéseit, világát, országát védelmezni. Pedig ez a hétfejű sárkány feladatköre. Most akkor legyek én a hétfejű sárkány? Néha kétségtelenül az vagyok. De azért jófej is. Jófejből meg nem baj, ha hét van. Hétjófejű sárkány: így már senki se bánja a családból!
Ezt az asszociációt akkor nyilván nem gondoltam végig, de mindenképp eldöntöttem pár másodperc alatt, hogy zöld utat adok a tündérszoknyáknak. A csend alatt P. is gondolkodott, majd megállt a szoba ajtajában, és csak ennyit mondott a hároméves szívével, lelkével: én NŐ vagyok! Nyíljon ki a világ összes virága, illatozzon, ünnepeljen a földkerekség és Meseország, amikor egy kislány, egy királylány lelkében megszületik ez a gondolat, és kísérje őt el egész életében, hogy mindig olyan szerelemmel mondhassa ki a nevét, mint most.
Néha pizsire felhúzott két rend szoknyában, néha negyedik napja ugyanabban a kedvenc, pörgős ruhában, néha hópelyhes, hóemberes harisnyában a nyár közepén. Mi a baj ezzel? Teljesen logikus: a hópelyhek hűtik a lábát a melegben. A tüllszoknya magasan pörög. Az a varázslat, hogy szállni lehet benne a föld felett. Nekünk meg örökre engedni és kísérni kell a kislányok röptét. Az Óperencián is tüll.
korábban írtuk
Marci 10 éves: 10 dolog, amiért hálás vagyok a sérült gyermekemnek
Lehet hálásnak lenni egy sérült gyermekért? Sokan nem értik. Talán én sem értettem volna korábban. De tíz éve tanulok egy másik nyelvet – egy olyat, ami nem szavakból áll, hanem tekintetekből, érintésből, türelemből, elfogadásból és jelenlétből.
