Jó néhány éves önismereti múlttal rendelkezem, ezért van, amire van rálátásom, és többnyire tudom is megfelelő módon kezelni az éles szituációkat, de ez az út soha nem ér véget. Mindig jöhetnek olyan helyzetek, amelyek teljesen kibillentenek, padlóra küldenek. A bennem élő gyermek – mert mindannyiunkban ott van – nem sokkal ezelőtt egy hatalmas „gyomrost” kapott. Legalábbis én így éltem meg.
Pedig ez is jelen van, a nők életében is gyakran. Akkor tudjuk segíteni egymást, ha merünk erről is nyíltan beszélni.
Én szerencsés voltam, mert néhány barátom azonnal felismerte, hogy baj van, és jött, meghallgatott, jelen volt. Sőt, a fiam az ölelésével adta a legnagyobb erőt. (Bár tudom, nem a gyermekek kell az ilyen helyzetekbe bevonódjanak, de ő már érett felnőtt.) És azt is tudom, hol indul el a veszélyes elcsúszás...
A mélypont egy hétig tartott, és hálás vagyok, hogy csak ennyit, hiszen tapasztaltam, sokakat hosszú időre is képes lenyomni, mélybe küldeni, ha a sérült gyermekrészét bántás éri. Teljesen mindegy, hány évesen ér ez az élmény.
Nyílt beszédre hívunk ezzel a lapszámmal is. Nehéz gyerekkor és a sokunkat érintő életközépválság egyaránt „terítékre került” interjúalanyainkkal ebben a hónapban, és bár nem derűs témák, hiszünk abban, hogy nehéz élethelyzetekben egymás segítségére lehetünk tapasztalatainkkal, meg azzal, ha merünk foglalkozni az árnyékos oldallal.