Szeretek megajándékozott lenni – Karácsonykor legyen karácsony!

Nekem a karácsony úgy összefonódik az ajándékozással, mint a karós fuszulyka a karóval. Karácsony az évnek az az időszaka, amikor ajándékot adok és várok. Éppen ezért nagyon fáraszt a napjainkban felém áramló sok ámító beszéd a karácsonyvárásról és arról a biztatásról, hogy hagyjuk ki az ajándékozást a karácsonyból. Adjunk egy ölelést, adjunk egy színes papírt, ne adjunk ki pénzt az ajándékra, mert az elrontja a karácsony varázsát.

Mi a manó?! Hogyan jutottunk ide, hogy minden csatorna ezt zengi? Én szeretek kapni, karácsonyt ünnepelni várakozás nélkül is. Szeretek megajándékozott lenni, szeretem, ha csak úgy az isteni gondviselés megajándékoz. Anélkül, hogy izzadságszagúan várnám vagy éppen megérdemelném azt.

Arra a következtetésre jutottam, hogy a karácsonyvárásban is meg kell hirdetnünk az életmódváltást.

Nem karácsonykor kell olcsó és ingyen ajándékot adnunk, hanem vissza kell állítani azt az életmódot, amikor a hétköznapok a maguk ritmusával, ajándéknélküliségével, mindennapi ölelésével, ünnep előtti önmegtartóztatásával valóban szorgos és kitartó hétköznapok voltak. Az ünnepek pedig a bőség, a pompa, a gazdagság jelképei.

A mai életmód, a mindennap ünnepnap van, mert lehet, mert megtehetem, juttatott el ide, hogy ma minden csatornán azt suttogják/ordítják: nem kell ajándék karácsonykor.

Hát persze hogy nem kell annak, aki év elején azért vásárol és ajándékoz, mert év eleje van, új kezdet, tavaszkor azért, mert nyílnak a virágok, húsvétkor azért, mert feltámadunk, pünkösdkor azért, mert a zöld ággal és a pünkösdi rózsával kell passzoljon a kinézetünk, tanévzáráskor azért, mert végeztünk a tanulmányainkkal, nyáron azért, mert vonz a tenger és a szerelem, ősszel azért, mert el kell űzni a hulló falevelek okozta depis hangulatot, és általában minden nap ünnep, mert megtehetem, hogy az legyen.

Januárban epret eszem, mert hozzák Dél-Amerikából, februárban lazacot, mert hozzák Norvégiából, nyáron az üdítőm jéggel teli, ősszel is tulipánt teszek a vázába, mert milyen üdítő, és adventben csak azért is málnát ízlelgetek, mert annyira kedvelem. Ja és akkor minek is kell még ajándék karácsonykor?

A gyermekeim sokszor az angol kifejezéssel cukkolnak: outdated vagy, anya. Lejártál, mint a lemezjátszó ideje. Igen, tudom. De azt is tudom, hogy

én úgy nőttem fel, hogy csakis karácsony előtt vágtunk disznót, és nem júliusban. Csakis húsvét előtt vágtuk le a bárányokat. Epret csakis májusban és júniusban, almát csakis augusztustól arrafelé, narancsot csakis karácsonykor ettünk.

És arra is szívem minden melegével emlékszem, hogy az év első töltelékes káposztáját karácsonyra főzte meg édesanyánk, a friss disznóköltséggel megcifrázva, és akkor kaptuk életünk első farmernadrágját, életünk első ékszerét, óráját vagy divatos nagykabátját. És a hétköznap hétköznap volt, csendben, néha szűkségben, néha önmegtartóztatással. A karácsony pedig a pompa, a gazdagság, a bőség megannyi jelképével ölelt át és emelt fel.

Én ma is ajándékot akarok adni az angyalkának, hogy vigye és ossza szét, s talán nekem is küld valaki valamit az angyaloktól.

Cikkünk a Nőileg magazin 2021. decemberi lapszámában jelent meg.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

korábban írtuk

Házimunka. Málnaszedés.
Házimunka. Málnaszedés.

Ha a mesebeli aranyhal azt kérdezné tőlem: mikor szeretném megállítani az időt, azt válaszolnám, hogy málnaéréskor. Legyen az aranyhal olyan okos és figyelmes, hogy lesse ki, mikor érik meg a málna, s akkor adjon heteket, hónapokat, hogy unalomig szedhessem és ehessem azt.