Szigety Tünde

Mobbing: amikor a munkahely pokol

Nőket és férfiakat egyaránt érintheti, szexuális felhang nélkül is, a munkahelyi zaklatás, azaz a mobbing. Ezt Romániában 2015 októberétől tiltja jogszabály, mégis igen nehéz védekezni ellene, ugyanis a köztudatban még ma is alig ismert a fogalom. (Cikkünk a Nőileg magazin 2018. márciusi számában jelent meg.)

Sok jó ember kis helyen, a Marosán-lakban

Már az utcáról halljuk a gyerekzsivajt, amikor Marosán Csaba és felesége, Emőke kolozsvári házához érkezünk. Az ötfős család otthona ékes példája annak, hogy az apró terek frappáns kihasználásával sok jó ember elfér egy viszonylag kicsi házban.

Bologna: la dotta, la rossa, la grassa

Nem olasz nyelvlecke kezdődik, hanem ezek a hetedik legnagyobb itáliai város népszerű jelzői: a művelt, a vörös, a kövér. Ha hétköznapi és valódi, nem turistaáradattól elhomályosított olasz hangulatra vágyik valaki, akkor irány Bologna!

Pálfi Kinga: A stílus tanulható, akárcsak a főzés

A stílus nem más, mint annak a kifejeződése, hogy miként mutatkozunk a világnak. Minden ruhadarab, amit felveszünk, üzenet. Az öltözködés lehetőség arra, hogy kifejezzük magunkat, hogy elmondjuk, kik vagyunk, és mit képviselünk.