Címke: aktivista

Az első afroamerikai sztár: Josephine Baker

Hemingway szerint ő volt a legszenzációsabb nő, akit valaha látott. Alig semmiben táncolt, énekelt a párizsi kabarékban, aztán a második világháborúban választott hazáját, Franciaországot segítette a németekkel szemben, elismerésül a legmagasabb háborús kitüntetéseket is megkapta. Később Amerikában Martin Luther King mellett mondott beszédet, aktívan küzdött az emberi jogokért. Budapesten a húszas évek végén csak próbaelőadás után állhatott a nagyközönség elé. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. decemberi la

Egy fiatal aktivista a nőiségről – Attól vagyok nő, hogy annak érzem magam

Kincső fiatal nőként ül velem szemben. Ilyen elszánt tekintetet nem minden nap lát az ember. A tüzes kamaszsága mögött valami mélyre ülepedett életérzést vegyít a dühe. Dühös – látom rajta, és szenvedélyesen az. Kincső nőjogi aktivista, 17 éves gimnazista. Utál bemutatkozni, mert nehéz mérlegelnie, hogy épp most mi a fontos az identitásából. Az biztos, hogy környezetet véd, azt is aktivista szinten. Fontos tudni róla, hogy szociálisan igen érzékeny.

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.

Csehország: várak, sörök és jó emberek

Ha azt mondom, hogy Csehország és utazás, elsőre általában a finom sör és a csodálatos főváros, Prága ugrik be a legtöbb embernek. Tavaly nyáron mi a vidéket, a kisvárosokat céloztuk meg.