Címke: deszka

Váta Lóránd: Már nem vágyom versenyezni

Váta Lóránd színművész, egyetemi oktató, színházi szerepei révén és a filmvászonról is ismerheti a nagyközönség. Amellett, hogy tanít, ő maga is folyton tanul, fejleszti önmagát, nem (csak) az aktuális szerepeire készül, hanem távlatokban gondolkodik, minden lehetőségre készen áll. A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészét az elmúlt évtizedek változásairól, önmaga formálódásáról faggattuk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júlisi lapszámában jelent meg).

Kató Emőke: Lételemem a változatosság

Sokoldalú színésznő, erős és érzékeny egyszerre. Sokféle színházi nyelven szólal meg, változatos szerepekben láthattuk a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál. A közönség és a szakma is szereti őt. Kató Emőkét 2021-ben a román színházi szakma díjazta, egy román előadásban játszott szerepért ítélték neki az UNITER-díjat, 2022-ben pedig az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díj előadóművészet kategóriában részesült elismerésben. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. márciusi lapszámában jelent meg).

Holló Cs. Kinga: „Bizonytalan helyzetben remek képek születhetnek”

Született képzőművész – ha nem az lenne, utazó bloggerkedne, de az írás és fotózás mellett mindenképp időt szakítana a festésre is. A nagyváradi Holló Cs. Kingával kávéztunk és beszélgettünk alkotásról, tehetségről, a megkerülhetetlen koronavírus-járványról, no meg egy rejtelmes lókutyáról, aki most épp szabadságol, de azt ígérte, visszatér. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. márciusi lapszámában jelent meg.)

Lukács Emőke: „A báb nem korosztály, hanem műfaj”

A mesét imádta, kísérletezett meseírással is Lukács Emőke, majd diákszínjátszóként elvarázsolta a színpad. Több hazai bábszínháznál is játszott, majd hazatért, hogy a Tomcsa Sándor Színház bábtagozatának, az Udvarhely Bábműhelynek a születésénél bábáskodjék. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. márciusi lapszámában jelent meg.)

Deák Gyula Levente: A világ megy előre, mi meg benne vagyunk

Deák Gyula Levente szeptemberben kapta meg a magyar állam Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetését 27 éves munkája elismeréseként. A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes vezetője, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke arra törekszik, hogy a néptánc a korral haladva találja meg méltó helyét az egyre átalakuló világunkban. (Cikkünk a Nőileg magazin 2017. novemberi lapszámában jelent meg.)

István Ildikó: A népdal és a népzene az én imádságom

Népdalénekes, akinek a kisugárzása már akkor megragadott, amikor a márciusi lapszámunk Kopogtató rovatához férjével kalauzolt végig sepsiszentkirályi házukban. Ízig-vérig néptáncos, gyerekeket tanít hagyományainkra, életben tartja mindazt, ami gyerekkorában beléje ívódott.

Popa Anna Maria: A legnagyobb interetnikus konfliktus bennem van

Nem egészen öt éve igazgatja a sepsiszentgyörgyi román színházat, a TAM-ot, és számos visszhangos projekt, teljesítmény van mögötte. Többek között az, hogy a sepsiszentgyörgyi magyar közönséget is bevonzotta a román színház előadásaira: repertoárra tűzött kétnyelvű előadásokat, hozzányúlt a Trianon témához, magyar feliratozással játszanak több előadást. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júliusi számában jelent meg.)

Reggelizzünk finomat!

Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik.

Tájba illő rönkház a varsági tanyavilágban

Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.