Kolozsvári fotós és kisgyermekes édesanya, csupaszív „kutyabolond” és áldozatkész állatmentő is olykor. Mint a „multitask” kisgyermekes anyák, Angyalosi Bea is folyamatos időzavarban van, a Proust-kérdéssor néven elhíresült játékra kutyafuttában válaszol.
A férfi egy kimustrált, megfeketedett mosófazékon ül a kartondobozokból összetákolt kalibában. A decemberi hideg nem kíméli, pedig még alig szállt le az est. Gémberedett kezeit kinyújtva melengeti a rőzséből rakott apró tűznél.
Szeretjük elfogadónak tartani magunkat. És talán azok is vagyunk: legtöbbször, elméletben s általában. Elfogadóak vagyunk mindaddig, amíg az nem ütközik az elveinkkel, szokásainkkal, a beidegződéseinkkel, szabályainkkal. Amíg nem gyötör éhség vagy fáradtság, amíg elfogadónak lenni komfortos. A szeretet mindent legyőz. Vagy mégsem? Kutyás elmélkedés, amelyet talán nem éreznek át mások, jobbára csak az elvetemült kutyások.
Facebookon nézelődöm, amikor egy videó kerül elém. Egy másfél év körüli kisgyerek egy székhez támaszkodva toporog. Látszik, hogy mostanában tanul járni, segítség nélkül talán még nem is megy neki. Egy kiscica kapaszkodik fel a lábára, szemmel láthatóan játszani akar. A gyerek meglepő vehemenciával, egy jól irányzott rúgással úgy oldalba penderíti a kis állatkát, hogy az nyekkenve tovarepül...
A több hónapos bezártság, az állandó félelem és bizonytalanság időszakában a környezetünk rögtönítélő bírósággá változott. Élnek benne kimondhatatlanul bűnösök és nagy megmentők, igazak és rettentő gonoszok... Kezdő kutyás napjaink egy szökős házi kedvenccel és agresszív kutyajogi aktivistákkal.
Szokásos útvonalunkat járjuk, a már jól ismert kutya-pajtásokkal: Milóval, az éjfekete spániel keverékkel, Elzával, a nyakigláb, tigris és zsiráf ötvözetére emlékeztető, mentett kutyával. Elhagyott telek mellett visz az utunk, kedves kölyökkutya lakja be néhány hónapja. Sétánkat látva, ő is kedvet kap a rohangálásra.
Áprilisban beköltöztünk az erdő alatti házba, májusban már bővült a család: a kis fehér gombóc akkora volt, hogy a lépcsőn egyedül nem tudott felmászni. Azóta jóállású ebbé nőtte ki magát Toldi, de nem elégedtünk meg ennyivel: a nagy fehér komondor mellé kaptunk egy kis fekete pulit. Micsoda szimmetria!
Van egy kutyám. Marci névre hallgat. Illetve inkább nem hallgat. Mert pontosan ért ugyan mindent (a férjemmel már románul beszélünk, ha azt akarjuk, hogy ne értse, amit mondunk, de lassan be kell vezetnünk egy második idegen nyelvet), szóval ért ugyan mindent, de fenntartja magának a jogot, hogy csak azt az utasítást hajtsa végre, amit akar. Mit tehetnék? Tiszteletben tartom a jogait.
Karakán, egyenes, szókimondó nő. Nagy harcos. Nem tudom a korát, szerintem kortalan. Hét éve találkoztam vele először, azóta semmit nem változott. Azt gondolom, kevesen ismerik igazán. Talán a kutyák, akiket megmentett... (Cikkünk a Nőileg magazin 2014. szeptemberi lapszámában jelent meg.)
Édes az élete, és csaknem három évtizede mások életét is édesíti: nagy tapasztalattal rendelkező cukrász, aki hobbi- és profi cukrászokat is oktat. Lengyel László Levente számára nem jelent gondot egy mosogatás.
Egész éjszaka nyugtalanul alszom. Hajnalodik, s amíg az ébresztőt várom, végiggondolom, hogy mi az oka a nyugtalanságomnak. Meglepődöm, amikor rájövök, hogy a mesemondó versenyről van szó. Kislányom életének első mesemondó versenyéről.
Egy rendezvény sikere mindig a részletekben rejlik. Nem abban, hogy mennyit költenek rá, sokkal inkább számít az, hogy ne szemfényvesztés, hanem valódi tartalom legyen mögötte. Ennek pedig alapja és melegágya a (rendezvény)protokoll.
Hazug-cumi. Amikor csecsemőkorban nincs idő, vagy nem alkalmas a helyzet a szoptatásra, akkor ezt kapja a gyermek: hazug-cumit. Ennek az elődje a pálinkába mártogatott kenyér volt. Nagyobb gyerekeknél az utódja a telefon lett.
Az autóban ülünk. Zuhog az eső. Körülöttünk mentők szirénáznak, a közlekedésrendészet sürgölődik, teszi a dolgát. Az ablakon utat törő esőcseppek illeszkedésében próbálok rendszerességet találni. Valami logikát vagy sorsszerűséget ebben az egészben.
Ha visszatekintünk eddigi életünkre, talán mindannyian be tudunk számolni fájdalmas kisebbrendűségi érzések szorításáról. Ilyenkor feltámad egy szorító, görcsös érzés, miszerint nem vagyunk elég szépek, okosak, menők, tehát szeretetre méltók.
A húsvéti történetben is – csakúgy, mint a karácsonyiban – a fő cselekmény végrehajtója egy nő. A betlehemi történetben Mária életet ad a kis Jézusnak, a húsvéti történetben magdalai Mária látja meg a feltámadott Jézust.
Munkám révén, akarva-akaratlan számos kisgyermekes szülő válásának kereszttüzébe kerülök. Az elején csak nevek, aztán ahogy egyre inkább beilleszkedem, megismerem a várost, elkezdenek arcok, személyek, történetek kapcsolódni hozzájuk.
Számomra márciusban kezdődik az év, az első csokor hóvirággal és a mellkasomra büszkén tűzött márciuskával. A levetett vastag kabáttal, a buján kacérkodó széllel, a még fukarkodó napsugarakkal, az első szeplőkkel az arcomon, a hónap megannyi ünnepével.
Drága Barátnőm! Ugye érzed, hogy ma neked bomlanak a virágok? Hidd el, hogy ma neked fütyüli rekedtre magát a rigó! Hallod? Kedvenc dalodat susogja a szellő. Tudom, nehéz elhinned, de tedd meg most az egyszer a kedvemért!
A protokoll nagykönyv szerint a megjelenésünk nem csupán fél-, hanem a teljes sikert jelentheti. Ezzel szemben, mifelénk a szürke összes árnyalatát viseljük, pedig van élet a fekete-fehér kombináción túl, még a protokoll szerint is.
Arany Prága – jutott eszembe a cseh főváros egyik jelzője, miközben emlékeimet próbáltam feleleveníteni. Pedig arany fényekben, napsütésben szűkölködött az a három nap, amit ott töltöttünk, de az élmény és emléke bennem valóban aranyértékű.
Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik.
Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.
A nyomtatott lap újraindulásának örömére gondoltunk egy merészet, s az elkövetkezőkben kis „magamutogatásba” kezdünk: betekintést engedünk kollégáink gardróbjába is. Egyúttal pedig arról faggatjuk egymást, hogy kinek mit jelent a stílus?
Szeretjük a ráérős reggeleket, amikor nem sietünk sehová. Ilyenkor lassan eszünk, kóstolgatunk, csipegetünk, kapcsolódunk egymáshoz és önmagunkhoz. Ezért van ilyen szempontból is kiemelt jelentőségük az ünnepeknek.
Bár egyre több a napsütés, s szívünket melengeti már a csicsergő madárdal, alig bírjuk kivárni az igazi tavasz érkezését. A hosszú tél elnyelte a vitaminkészletünk, épp ezért epedünk valami zöld, valami zsenge, valami tavaszias íz után.