Gróf Mikes Katalin találkozását Shuvendu Basu Roy Chowdhuryval nem világkörüli út előzte meg, a kelet-bengáli – ma Banglades – hindu arisztokrata családból származó fiatalember Grazban tanult. A fiatalok egymásra találásában szinte adja magát némi sorsszerűség. A Roy Chowdhury család ugyanis – a Mikesekhez hasonlóan – mindenét elveszítette India 1947-es kettészakítása nyomán, amikor a hindu és muszlim viszálykodás miatt Bengáliát Kelet-, illetve Nyugat-Bengálra osztották.

Kis házban laktak a hegyoldalban. Akár egy bűbájos mese is kezdődhetne így, de a Mikes család kolozsvári-, Donát úti élete inkább hasonlít egy rémtörténetre. Az amúgy is korlátozott mozgásképességű apa, gróf Mikes Mihály állapota folyamatosan romlott, a hegyoldalba kapaszkodó, minden komfortot nélkülöző ház pedig nemcsak viszonylagos védelmet nyújtott a rendőri zaklatásokkal szemben, de el is zárta a világtól az öttagú családot. Egyetlen buszjárat biztosította a kapcsolatot a várossal, s egyes napszakokb

Fél évszázadnyi kényszerű távollét után térhetett vissza ősei fészkébe gróf Mikes Katalin. A zabolai Mikes-birtok nagyasszonya úgy tartja, az életét egyensúlyban tartotta valamiféle „beépített” mérleg.

Gróf Mikes Éva igyekezett a múltat mindörökre eltemetni magában. Az ősi birtokon, Zabolán is csak egyetlen alkalommal járt az államosítás óta, kívülről sétálta körbe a kastélykertet, majd visszament a kolozsvári lakatgyárba. Mint kiderült, az ötvenes évek elején kitelepedési kérelmet nyújtott be a nagymama és lánya, Katalin nevére, a sajátjára nem, ő minden meghurcoltatás ellenére sem akart elmenni Erdélyből.

A huszadik század rengeteg fájdalmas eseménye között máig sebeket felszakító emlékek övezik Erdélyben az 1949. március 2–3-ra virradó órákat. A Románia Szent Bertalan éjszakájának is nevezett éjjelen több ezer embert gyűjtöttek össze és szállítottak kényszerlakhelyre. A háromszékiek számára pedig másfél év múlva a kálvária újabb stációja következett: az 1963-ig tartó dobrudzsai kényszermunkatábor.

Az „emlékműbarna” tábla a Kovászna–Kézdivásárhely országút mentén fekvő református templomnál mutat a Mikes-kastély irányába. A 14. században erődtemplomnak épült, valószínűleg egy korábbi vár adottságainak felhasználásával. Egykor vizesárok és lőréses bástya is védte. Többször is át-, illetve újraépítették, legutóbb az 1977-es földrengésben elszenvedett károk miatt. A régi időkben sokan dolgoztak a grófi birtokon, majd a kastélyban helyet kapó intézményekben is.

Gyerekként mindig azt hallotta, a társadalmi rendnek, amelyhez tartozik, el kell tűnnie, meg kell semmisülnie. Nagyon is érezte, hogy róla beszélnek, egyszerre szégyellte és bántotta. És az iskolában hallottakat senki sem próbálta ellensúlyozni.

Gróf Mikes Zsigmond különleges eset. Nem csupán abban az értelemben, ahogy minden ember története egyedi, megismételhetetlen. Ő ugyanis az az arisztokrata, aki jóval az osztályharcos idők után, de mégiscsak a vasfüggönyön innen eszmélt a világra. Bár Nagyváradon született 1972-ben, első emlékei mégis Kolozsvárhoz kötődnek: a nagyszülők lakása a státusházban, a Mikes Mihály szobájában lévő kisszék és kályha. Az aradi, illetve kolozsvári származású szülők azt követően kerültek Váradra, hogy az édesanya, Hr

A Mikes-család Háromszékről elszármazott ága a Nagyenyedtől 23 kilométerre fekvő Magyarcsesztvén alakította ki a fészkét, a család itt töltötte a nyarat, a telet pedig Kolozsváron, akárcsak az erdélyi arisztokrata családok többsége.

Úgy tárul ki előttünk a zabolai Mikes-birtok kovácsoltvas kapuja, mint a filmekben a mesebeli kastélyoké. Belépünk. S mintha egyszerre csak valami visszarepítene minket hatszáz évet: elkezd mesélni a park, halkan dúdolja történetét. (Cikkünk a Nőileg magazin 2018. júliusi-augusztusi számában jelent meg.)

Roy Chowdhury-Mikes Sándor gróf tizennégy évvel ezelőtt költözött vissza Zabolára, a Mikes- birtokra. Mindig is itt volt a helye – mondja ő –, élete pedig már nemcsak a birtok körül, hanem családja körül is forog. Tudja, hogy e tájakon sok még a tennivaló, ezért elkötelezte magát amellett, hogy fel