Címke: motiváció

„Megtanultam szívből szaladni" – Úgy adsz, hogy te is kapsz közben

927 nagykövet 8 különböző országból, 50 nagyszerű kezdeményezés és egy rendkívüli ötlet, amely összefog és cselekvésre sarkall egy közösséget – mondhatnánk, hogy nagy vonalakban ez az idei Fuss NEKI! adománygyűjtő akció Székelyudvarhelyen. Valójában viszont sokkal több ennél: olyan egyedülálló élmény, amelynek révén rengeteget nyer a közösség mellett az is, aki részese.

Toborzás helyett megtartás: HR-es célok és trendek

Napjaink munkaerőpiacán jelentős átalakulás kezdődött azzal, hogy egyre újabb generációk kezdtek elhelyezkedni. Noha az igazi áttörés még nem történt meg, a vállalkozásoknak lassan nyitniuk kell az igények felé, ahhoz, hogy elkerüljék a munkaerőhiányt, hangsúlyosabbá kell válnia a munkaerő megszerzése mellett a dolgozók megtartásának és a menedzselésüknek is. Ezekről a folyamatokról, az erdélyi munkaerőpiac még gyerekcipőben járó reformjáról és a HR jelentőségéről beszélgettünk Bencze Hajnalkával, a Médi

„Tolató mozdonyra nem lehet felülni” – munkahelyi zűrzavarok

Váltsunk vagy maradjunk? Szeptember akár a változtatások időszaka is lehet. A nyaralás, pihenés ideje alatt gyakran felmerül a hogyan tovább kérdése, főleg ha a munkánkat illetően nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. Hétköznapjaink egyharmadát – jó esetben – a munkahelyünkön töltjük.

Reggelizzünk finomat!

Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik.

Tájba illő rönkház a varsági tanyavilágban

Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.