Az én anyukám egy panda

Egy óvodás kisfiú évekkel ezelőtt egy hatalmas pandát rajzolt a családrajzra. Ő az én anyukám – magyarázta nekem meggyőződéssel. Látod? Ő egy panda! Látom, igen. És miért pont panda? – kérdeztem. Hát, mert ő tényleg egy panda. És elmesélte, hogy az anyukája az ő születése után nem sokkal egy távoli országba ment dolgozni. Azóta nem is járt haza. Néha felhívja őket Messengeren, és a képe helyén egy panda képe van. Hát ezért nem tud hazajönni. Mert pandává változott. Néha mondja ugyan, hogy haza fog jönni, de a kisfiú tudja, hogy ez lehetetlen. A pandák nem ülhetnek buszra, nem szállhatnak repülőre.

Ez a kisfiú megmagyarázhatóvá tette önmaga számára a megmagyarázhatatlant. Így vált számára a fantáziája segítségével elviselhetővé a valóság, az anya hiánya. Ideig-óráig.

Manapság szinte minden óvodai csoportban vagy iskolai osztályban van olyan gyermek, akinek egyik vagy mindkét szülője külföldön dolgozik. 

A szülők többsége kényszerből választja a gazdasági migrációt, és mindent megtesz azért, hogy a gyermekét szerető gondozóra bízza. A távol lévő szülő ilyenkor intenzív kapcsolatot tart fenn a gyermekkel, és távolléte átmeneti jellegű, belátható a vége. De mi van azokkal a gyerekekkel, akik nem csupán évente néhány hónapig, hanem szinte egész gyermekkorukon át nélkülözik a szüleiket? Akik egy nagymamával élnek, aki maga is segítségre szorulna. Vagy apával, aki „nem iszik sokat, csak mindennap két sört, és ritkán részegedik meg, csak hétvégente”. 

Ezek a gyerekek már zsenge koruktól fogva azt élik meg, hogy ők nem fontosak, nem értékesek, valami baj van velük, nem lehet őket szeretni. 

Korán beépül a személyiségükbe, énképükbe a bizalmatlanság, a bizonytalanság, a magányosság, az értéktelenség érzése. Ennek következményei pedig legtöbb esetben a tanulási motiváció eltűnése, a szorongás, a depresszió, az öndestruktív és/vagy antiszociális magatartásformák, a kötődési hiány pótlása bárkivel, aki ideig-óráig vigaszt nyújt, még akkor is ha bánt, ha kihasznál.

A gyermekeket valameddig lehet kecsegtetni a menő telefon, a legújabb farmer, vagy legó ígéretével, de 

egy idő után nincs az az ajándékmennyiség, ami pótolni tudná a szülő ölelő karját, figyelő tekintetét, szeretetét.

Az évek során több olyan kamasszal volt dolgom, akik detektíveket megszégyenítő alapossággal eredtek az eltűnt szülő nyomába az interneten. A kutatás eredménye néha a szülő másik, eltitkolt élete lett, s az árulás bizonyossága: „Másik szerelme van”. „Másik gyermeke van”. „Nem is az a munkája, amit nekem bemesélt”. 

Az elhagyatottság traumája azonban nemcsak azokat a gyermekeket érinti, akiknek külföldön dolgozó szülei leépítik a kapcsolatot itthon maradó családtagjaikkal, 

hanem azokat is, akiktől válás után távolodnak el a szüleik, sőt azokat is, akiknél bár fizikailag jelen vannak, és a fizikai szükségletek nem szenvednek hiányt, érzelmileg azonban ridegek, távolságtartók, vagy például betegségük okán képtelenek a szeretetteljes kapcsolódásra.

A gyermeket nevelő szülő, családtag, gondozó ilyenkor nincs könnyű helyzetben, hiszen ő a gyermek negatív tapasztalatai ellenére is azt kell közvetítse, hogy az emberek többsége megbízható, a világ pedig jó hely, ahol érdemes élni. Ez pedig nem egyszerű akkor, amikor elmúlik az óvodáskor, és a gyermek egyszer csak szembesül azzal, hogy anya nem azért nem jön haza, mert panda lett…

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

korábban írtuk

A köztudatban alig ismert állapot: kispapa-depresszió
A köztudatban alig ismert állapot: kispapa-depresszió

A lelki betegségek között a leggyakoribb zavar a depresszió, és a népesség igen nagy százalékát érinti a világon szinte mindenhol. A depresszió olyan tartósan fennálló, rosszkedvű, szomorú, fáradt állapot, amelyben a világ kietlennek, a nehézségek leküzdhetetlennek tűnnek, az örömérzet pedig teljes mértékben elmarad. A depressziós megbetegedések kihatnak az emberi-, családi kapcsolatok minőségére, a munkahelyi teljesítőképességre, az általános közérzetre és nem utolsósorban az egészségi állapotra is.