A francia Riviéra vagy Azúr-part a Földközi-tenger partvidékének Marseille-től Mentonig terjedő szakasza, melynek hosszúsága több mint száz kilométer, magába foglalja Nizzát, Cannes-t, Monte Carlot, Saint-Tropez-t, Antibes-t – csak hogy a leghíresebbeket említsem. A listán körülbelül negyven település található – bár sokuk inkább csak kis fürdőhely, egy-egy villa körül kiépült lakott terület –, így az odalátogató számára hamar nyilvánvalóvá válik, hogy szelektálni kell.
Elérhető úti cél
Nizzába a román és magyar fővárosból is indulnak fapados járatok – néha bámulatosan olcsón, a Riviéra települései között pedig nagyon jó a vasúthálózat, néhány euróért el lehet jutni A-ból B-be. Mint mindenhol a világon, a Francia Riviérán is „felhígult” a szállások választéka az elmúlt években, így a tengerparti sétányokra néző luxusszállodák mellett hangulatos magánszállások, kiadó szobák is foglalhatók, teljesen elfogadható áron.
A nizzai szállásom például a belváros egyik ódon épületének negyedik emeletén volt, régi bútorokkal, festett ablaktáblákkal, tökéletes hangulattal, míg Cannes-ban egy hatalmas villa melléképületében laktam, ahonnan a ház szökőkutas, narancsfás magánparkját csodálhattam. Ezekkel ellentétben, Marseilles-ben egy fiatalos hostelben szálltam meg, ami teljesen más jellegű, de mégis élmény volt a közös terek esti beszélgetéseivel. A három nagyváros tökéletes kiindulópontot jelent, ha csillagtúra-szerűen szeretnénk kirándulgatni.
Elképzelés vs. valóság
Éjjel érkeztem Nizzába, így a város nem a szebbik arcát mutatta: koldusok, szemét, vizeletszag – mint a legtöbb európai nagyvárosban. A kép másnap sem sokat javult, hamar beláttam, hogy bár Nizza a Riviérán van, Franciaország ötödik legnagyobb városa, így nyüzsgő, sokszínű, izgalmas, de semmiképp sem elegáns és elitista.
Természetesen egy kis kutakodással fellelhetők a csillogó évtizedek nyomai, így például a Villa Masséna, az Ancien Hôtel Régina vagy a kissé távolabbi Villa Ephrussi, a Rothschild család birtoka remek célpont lehet.
Nizza és környéke a (modern) művészet szerelmeseinek is tökéletes, hisz Renoir, Chagall és Matisse múzeum is található itt.
Nizzától Monte-Carlo, valamint Monaco irányába már a vonatút is bámulatos. A tényleg azúrkék víz mellett meredeken emelkedik a sziklás part, utunkat megkoronázhatja egy megálló Èze-ben, a sziklára épült bájos településen, amely inkább áraszt középkori hangulatot, mint Azúr-parti pompát: kövezett utcák jellemzik, citrusfák, levendulás termékeket árusító kézműves boltok, napsütés – igazi provence-i miliő.
Monte-Carlo – Nagydíj, Grace Kelly és kaszinók
Monte-Carlo meredek utcáival, elég pocsék tömegközlekedésével és a közelgő Forma1-es futam miatt felszerelt, mindenbe belerondító lelátók miatt nem volt szerelem első látásra, bár már az első pillanattól éreztem, hogy „van valami itt a levegőben”.
Amikor megérkeztem a hírhedt kaszinóhoz, a város elkezdett kibontakozni: a parkolókban luxusautók, melyekből bámulatos lazasággal szálltak ki a tulajdonosaik Gucci cipőkben, Chanel ruhákban, a környéken mindenütt luxusszállodák, éttermek.
Monte-Carlo tiszta, elegáns és rendezett, a városban lépten-nyomon tetten érhető Grace Kelly és a monarchia kultusza – akár múzeumokban is.
Cannes a fesztiválon túl
Következő állomásom Cannes volt – szerelem első látásra, végre. Az elegáns tengerparti sétányon, a luxus szállodáknál és a jacht-kikötőben visszaköszönt az a bizonyos képzet az Azúr-partról, miközben a reggeli, nyüzsgő piac, a napbarnított helyiek, a pékségek, ahol mindig friss a croissant és ahol a székek úgy vannak fordítva, hogy az elhaladókat lehessen bámulni, igazi édes élet érzetet adtak – na persze franciásan.
Cannes-ra „rányomta” bélyegét a híres fesztivál, a dél-francia báj sztárkultusszal keveredik, de mégis emberközeli, árai is megfizethetőek, ki lehet próbálni a tenger gyümölcseit, a hallevest, a francia borokat és a fantasztikus fagyikat is.
Marseille sem elhanyagolandó
A régió legnyugatibb pontját jelentő Marseille Franciaország második legnagyobb városa, kikötő és iparváros, régi épületei a francia történelem viharos századait idézik, a közelben található If várában raboskodott Alexandre Dumas regénye szerint Edmond Dantès, a későbbi Monte Cristo grófja. A város önmagában is megér pár napot, bővelkedik látnivalókban és az éjszakai élete is pezsgő – akkor is, ha nem bulizni megy az ember, csak a kikötőben iszogat.
A sor természetesen itt nem ér véget, a negyven település mindegyike más és más: van, ahol homokos-, máshol sziklás a part, egyes helységek mediterrán romantikával-, mások jó bulikkal kecsegtetnek, ugyanakkor aki eltávolodna a parttól, annak a környék remek túralehetőségeket is kínál.
Fotó: Tóth-Gödri Iringó
