Címke: elengedés

Markó Béla: Nincsen elenyészés, csak enyészet és körforgás van

Enyészet – ritkán fordulunk ehhez a szóhoz – mélázik el Markó Béla író, költő, az RMDSZ egykori elnöke. Mint mondja, a természet jut eszébe róla, és ilyen értelemben már nem is olyan sötét ez a gondolat, hiszen a természet tavasszal föltámad, ősszel elenyészik, télen alszik, és készül a föltámadásr

„Mindig hiányozni fogsz” – Édesanyák mesélnek a meg nem született gyermekeikről

Ahogy egy gyermek születése gyökeresen megváltoztatja egy nő életét, – bár erről kevesebb szó esik – az is mély nyomot hagy a lelkében, ha nem születik meg a baba. Minden második nő átél legalább egy vetélést élete során. Ez óriási szám. És hogy miként dolgozzák fel ezt a veszteséget? Többnyire egyedül, és minden magzat emléke örökre velük marad. Március 25-én emlékezünk a meg nem született gyermekekre.

Anya: tigris vagy csendes?

Érdekes beszélgetésbe csöppentem minap, egy este. Két ötvenes anya beszélgetett felnőtt gyermekeik sorsáról, s az anyai álláspontok éles kontrasztjára még a gyermektelen fülem is felfigyelt. Bele kell-e szólni a felnőtt gyermek életébe? – merült fel bennem. Ha igen, meddig gyermek a gyermek? S ha nem, tétlen kell hagyni, hogy hülyeséget csináljon a csemete? Felnőtt fiúk édesanyját kérdeztem, s élmény volt a tapasztalataik ütköztetése.

Mérgező anyák

Karácsony Benő a „Napos oldal” cίmű regényében ίrta, hogy a „lét ajándékok s nem büntetések sorozata”. Mennyivel könnyebb lenne az életünk, ha ezen elv szerint nevelkednénk, élnénk. Ehelyett a társadalom nagy része már gyerekkorában olyan érzelmi terhek, elvárások gyűrűjében szocializálódik, ahol természetes alapnak veszi az állandó szenvedés, a konfliktusos közeg, a lelkiismeret-furdalás és más negatίv érzelmi töltetek létformáit…

Elengedés – Többek is lehetünk a veszteség által

Legtöbben a halálra gondolunk az elengedés kapcsán, és valóban az lehet az egyik legfájdalmasabb, pótolhatatlan veszteség. De egész életünkön át tanuljuk az elengedést: elengedünk barátokat, szerelmeket, munkahelyet, felnőtté vált gyermeket, álmot és kudarcot, vállalkozást. Míg élünk, tanuljuk – ki könnyebben, ki nehezebben. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.)

Amíg emlékezünk…

Rövid, ősz haj, szinte fehér, kissé oldalra fésülve. A tekintet a mélyen ülő szempárból az eltelt évek bölcs nyugalmát sugallja. Az arcon a megélt férfikor harcainak, mosolyainak és keserűségeinek a térképe vésődött a bőrbe. Az ajkak a még mindig eleven érzékenységet rejtik a bajusz szigorú védőpáncélja mögött. Biztonság, melegség, védelem – ami eszembe jut erről az idős férfiarcról.

A szép halál és az elengedés: Polcz Alaine megismételhetetlen életműve

Polcz Alaine nagyon fiatalon szembesült az elmúlással, az erőszakos halál borzalmaival, a véglegességgel. Az emberi lélek megismerése és tanulmányozása felé fordult, és ő lett a tanatológia magyar nagyasszonya. Sokat tudott a halálról, s talán éppen ezért élete végéig teljes életet élt. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.)

Most már mindent lehet… – vagy csak másfajta a szülői felügyelet?

Helymeghatározó, Insta-sztori, Tik-Tok videók tömkelege és élő bejelentkezés: a „digitális bennszülöttek” korosztálya nem rest lépten-nyomon az egész világ tudtára adni, hogy hol, kivel és éppen mit művel. Talán ennek is köszönhető, hogy manapság a szülők kissé lazábbra hagyják a pórázt, mondják az érintettek: az elengedés és szabadság új értelmet nyert.

Elengedés: egy rögös út, amelyen tudatosabbá válhatunk

Engedd el! – halljuk sokszor életünk során a kéretlen tanácsot egy-egy céllal, élethelyzettel kapcsolatban. De az elengedés tényleg ilyen egyszerűen menne? Vagy csak a száj mondja könnyedén, de a lélek alaposan megdolgozik vele? Kovács Márta csíkszeredai pszichológussal, gyásztanácsadóval beszélgettünk az elengedés természetéről.<

A szertartások királynője: temetés

A rendszerváltás óta sok minden jött át a határon, és nem vagyok biztos benne, hogy mind jó, ami jött, jön. Felcseréltük a belsőt a külsőre. Sokszor jobban öltözünk, mint ahogy a lelkünk van. Menekülés ez, hogy hová, nem tudom, hogy mi elől, azt talán sejtem.

Nem mindig könnyű, de új utat mutat: elengedés

Van egy rakás apró-cseprő dolog, amit napi szinten kellene elengednünk, aztán meg vannak a nagy életesemények – és szerintem mindegyik tanít, mert mi másról szólna az élet, mint a változásról, és ennek következményeként az elengedésről.

Mindig valami új kezdődik – Tanuljuk a halált

Emlékszem egy csoportos foglalkozásra serdülőkkel, amikor az életcélokról beszélgettünk, ki-ki megfogalmazta, milyen célokat tűz ki az életében. Sikeres érettségi, fényes karrier, anyagi biztonság, utazások, család, ilyenek szerepeltek leggyakrabban a válaszok közt. Az egyik srác egy célt írt fel a lapjára: „Úgy szeretnék élni, hogy mindig tudjam, hogy egy nap majd meghalok.”

Új év, új élet?

Új év, új élet – ezt mondta nekem egy kedves ismerősöm a napokban. Tömör fogalmazás, elgondolkodtatott. Az új év ugyebár adott, de az, hogy ez új életet jelent-e, már nem. Nem is biztos, hogy mindig feltétlenül az újra, a másra kell gondolnunk, főleg akkor, ha elégedettek vagyunk azzal, ahogyan telt a tavalyi év, és csupán azt szeretnénk megerősíteni, fenntartani és továbbvinni, ahogyan éltünk 2019-ben. De mi van, ha vágyunk valami másra? Ha hiányérzetekkel búcsúztattuk az óévet?

Elveszett életek

Elvetéltem. Elment a baba. Abortuszom volt. Megöltem a gyermekem. Milyen lett volna Ő? Szégyellem magam. Nem voltam képes kihordani. Nem volt más választásom. Hibáztam. Mások döntöttek helyettem. Gondolatok, amelyek évek múlva is marcangolják azokat a nőket, akik elvetéltek vagy abortuszon estek át. Nem beszélünk erről az élményről, mint sok más, ez is tabu…( Cikkünk a Nőileg magazin 2017. októberi lapszámában jelent meg).

Szalay Zsuzsanna: Tortahajításnyi távolság

A színes falevelek hullása, a recsegve égő gallyak füstje és a madárfütty nélkül maradt kertek mindegyre jelzik a múlást, a véget. Születés, bimbózás, virulás, érés, pusztulás. Da capo al fine…