fejlesztés

Játék az, amivel játszik a gyerek

Játékhalmok közepette ül a gyermekünk, és unatkozik, máskor pedig két fakanállal és egy palackkal hosszasan eljátszik. Innen a dilemma: milyen és mennyi játékot kell venni a kicsinek, és ha sok van, akkor mit kezdjünk a megunt darabokkal.

Csata Kinga: „Nem vagyok az a típus, aki beéri azzal, ami van”

Egészen fiatalon, makacs kitartással megkereste, milyen területen teljesedhet ki szakmailag és emberileg, s az elmúlt huszonhat évben mindent megtett azért, hogy az értelmi sérültek jogainak érvényesítése és társadalmi elfogadottsága a lehető legmagasabb szinten megtörténjen. Gyergyószentmiklóson az értelmi sérültek nappali foglalkoztatójának vezetője, pedagógus, egyesületi elnök, édesanya, világutazó – bár nem feltétlenül ebben a sorrendben. Csata Kinga számára sem lehetetlen nem létezik, sem olyan fela

Sosem túl korai a fejlesztés

Az első három évben a gyerekek fejlődése nagyon gyors ritmusban zajlik, ilyenkor még azok az elmaradó készségek is jól fejleszthetőek, korrigálhatóak, amelyek a fejlődés későbbi szakaszában nagyobb problémaként köszönhetnek vissza.

Hirdetés
Hirdetés

Szegfűgomba, újkrumpli, cseresznye – Előttünk a nyár

Gyermekkori emlékeim egyik legkedvesebbike, amikor a szüleim nyár elején hazaállítottak egy maroknyi frissen szedett eperrel. Vagy zöldborsóval. Sáros újkrumplival a mezőről. Az elsőket megkóstolni, illatukat beszívni ötcsillagos élmény volt.

Csillag-Simon Gabriella: A megjelenés az önbizalom része

Nőies, határozott és harmonikus – így jellemzi saját stílusát Csillag-Simon Gabriella marketinges és rendezvényszervező. Inspirálják a vagány nők, az elsők a déd-, majd nagymamája és az édesanyja voltak. Jelenleg gardróbjára a munkája hat a legerősebben.

Smink, ami nem maszk: így készül a tartós alkalmi smink

A rendezvényszezonban sok olyan nő is előveszi a sminkkészletét, aki a hétköznapokban alig vagy egyáltalán nem festi magát. A tartós alkalmi smink a bőr előkészítésén és a helyes technikákon is múlik, hangsúlyozza Burján Krisztina kozmetikus-sminkes.

A lelassulás öröme: grillezés

Nyáreste van. A nap már éppen lemenőben, a kert csendjét sürgés-forgás, edények csörömpölése, nevetés veri fel. Nemsokára füst száll fel, majd az összetéveszthetetlen illat, amely lassan betölti a teret. Megérkeztünk. Az élet valódi ritmusához.

Fényvédő: a bőrápolás alfája és omegája

Nem opcionális, nem is szezonális, és nem luxus – alapvető egészségvédelmi eszköz a fényvédő kence. A bőrgyógyászok és a modern orvostudomány egyértelműen állítják: a rendszeres fényvédelem az egyik legfontosabb dolog, amit a bőrünkért tehetünk.

Ehető virágok a tányéron – testnek és léleknek

Az ehető virágok reneszánszukat élik, érdemes minél többet megismerni és használni közülük. Ha időnk engedi, sétáljunk egyet a természetben, gyűjtsünk ehető virágokat, és tegyük szebbé az étkezés pillanatait önmagunk és szeretteink számára.

Ahová jó megérkezni: Bagaméri-Vass Noémi és Vass Csaba otthona

Kávéval kínálnak, és hozzá a tej Noémi nagymamájának régi tejmelegítő lábasában melegedik. Már ez az apróság is sok mindent elárul vendéglátóimról. Például azt, hogy számukra a régi érték, valamint, hogy a régi és az új nagyon jól megfér egymás mellett.