Ezek a mai fiatalok! Bezzeg a mi időnkben… Ennyi lenne a Z-generáció? Közhelybe tömörített frusztrációhalmaz: nem értjük őket, de attól a világtól is tartunk, amibe ők már beleszülettek. A válasz talán azért nem egyértelmű, mert túl egyszerű. Így mi megkérdeztük őket. Most arról, hogyan vélekednek a koronavírus elleni védőoltásról?

Hiánypótló céllal jött létre a fiatal erdélyi divattervezőket, képzőművészeket tömörítő ArtWise, hogy szakmai segítséget nyújtson, és főként közösséget teremtsen számukra. A Kolozsváron alakult nonprofit szervezet egész Erdélyt behálózná. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. decemberi lapszámában jelent meg.)

Vass Orsolya – vagy csak fiatalosan, Orsi – kilenc éve az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) elnöke, aktív részt vállalt korábban a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborok szervezésében, bőven van rálátása a fiatalokra, ráadásul nem tanárként, iskolai környezetben. És bár elmúlt harminc, máig tart magának tini hétvégéket. A Fiatalok Nemzetközi Napja alkalmából kérdeztük tőle: fiatalság – bolondság?

Mihály Ágnes úgy lett cukrász, hogy nem akart tanár lenni. Magyar-angol szakon diplomázott. Három éve az Ide süss! televíziós vetélkedő győztese volt Magyarországon. A mindig mosolygós cukrászlányt Kovács Eszter faggatta kortársai életviteléről és a Z generációról.

„Az emberiség soha nem látott forradalmak előtt áll, régi történeteink roskadoznak, és eddig nem támadt helyükre új. Hogyan készíthetjük fel magunkat és gyermekeinket a példátlan átalakulások és radikális bizonytalanságok e világára? – teszi fel a kérdést Yuval Noah Harari történész, író a 21 lecke a 21. századra című könyvében.

Kincső fiatal nőként ül velem szemben. Ilyen elszánt tekintetet nem minden nap lát az ember. A tüzes kamaszsága mögött valami mélyre ülepedett életérzést vegyít a dühe. Dühös – látom rajta, és szenvedélyesen az. Kincső nőjogi aktivista, 17 éves gimnazista. Utál bemutatkozni, mert nehéz mérlegelnie, hogy épp most mi a fontos az identitásából. Az biztos, hogy környezetet véd, azt is aktivista szinten. Fontos tudni róla, hogy szociálisan igen érzékeny.

A kézdivásárhelyi származású Deme Balázs 23 évesen egy több százezer eurót érő céget vezet, amely saját ötlete alapján jött létre, és amelyet önképzés útján épített fel a nulláról. Szakterületén nagyágyúnak számít, nagyon fiatalon sikerült létrehoznia egy sikeres vállalkozást, amelyre befolyásos üzletemberek haraptak rá.

Gyakran hallunk a generációk közti mélyülő szakadékokról: az idősebbek nehezményezik, hogy a fiatalok már nem néznek fel rájuk, kirepülni készülő gyermekeikkel szemben a szülők tehetetlennek érzik magukat. Az ifjak pedig bizonytalanok az érzelmi támasz és megértés hiányában. Ez lenne korunk (egyik) nagy problémája? Júliusi mellékletünkben igent mondunk az új generációra.

Mindössze 15 éves, de máris olyan messze jutott, hogy mi, felnőttek is példát vehetnénk róla. Máté Dalma, aki kerekesszékben éli életét, személyiségével, életszemléletével és humorával leveszi az embert a lábáról. Híd lehet és szeretne is lenni a sérült és az egészséges emberek között. Ezt szolgálja „munkája” is, ami, mint mondja, ma már az élete szerves része – közel egy éve ugyanis interjúkat készít a Marosvásárhelyi Rádiónak saját érzékenyítő rovatába Dalma kérdez címmel. (Cikkünk a Nőileg magazin 202

Bár a tudomány nem tekint szakterminusként a kapunyitási pánik kifejezésre, hasonlóképpen a kapuzárási pánikhoz, mégis létező jelenségről beszélünk, mégpedig olyanról, aminek a pszichológiában van szakirodalmi előzménye. Sokak számára ismerősen csenghet Erik Erikson neve, aki máig az egyik legnépszerűbb személyiségfejlődési elmélet megalkotója. Amit ma divatos szóval kapunyitási pániknak nevezünk, az Eriksonnál egy személyiségfejlődési szakasz.

Egész életemben szerelmes típus voltam. Óvodás koromból a román kisfiúra, Cristire emlékszem, aki egy utcában lakott velünk. Nagyon romantikusnak találtam, hogy ugyanaz a nevünk, és azt, hogy nagyon szépen nézett rám. Olyan szégyellősek voltunk, hogy sem kézfogás, sem arcra puszi vagy szerelmi vallomás nem történt közöttünk. Az élmény azonban megmaradt és sok-sok évvel később is emlékeztünk egymásra, amikor az utcában össze-összefutottunk.

Betoppanunk az ajtón – családi, baráti összejövetelre jöttünk –, ám a házigazdák gyerekeinél ezúttal a barát, barátnő is vendégeskedik. Bemutatnak, oldott, kellemes a hangulat. Semmi para, pusmogás a fiatalok háta mögött. Nem utópia ez: igenis vannak olyan családok, ahol zsigerből ilyen természetesen kezelik a helyzetet. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. októberi számában jelent meg.)

A kamaszkor a testi, lelki, szellemi átalakulás időszaka, tulajdonképpen egyfajta újjászületés, csak ez esetben az, aki szül, és az, aki születik egy és ugyanaz a személy. Serdülőkorban ugyan a test is átalakul, de legalább ennyire megváltozik a személyiség és hosszú, néha fájdalmas, évekig tartó vajúdás után kialakul az érett, felnőtt én.

Anyává válni az egyik legcsodálatosabb dolog, amelyet egy nő átélhet. Ugyanakkor nem egyszerű, sőt, nagyon nehéz feladat. Viszont anyává válni gyerekként az egyik legellentmondásosabb érzés, tapasztalat lehet. Rengeteg minden változik nagyon kevés idő alatt, és ezt nehezen vészeli át egy serdülő lány, akit ebben az élethelyzetben a társadalom – még mindig sok esetben – elítél. Pszichológusok szerint a leányanyákban óriási belső küzdelem, harc zajlik a fogantatástól a gyerek születéséig – és még azután is